NFL: bajban a Broncos, irányító nélkül kell kiállnia

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.29. 08:54
null
Kendall Hinton legutóbb 2018-ban irányított utoljára éles meccsen (Fotó: Getty Images)
Elképzelhető, hogy egy futójátékos vagy egy elkapó irányít majd az NFL-ben szereplő Denver Broncosnál a New Orleans elleni mérkőzésen.

 

A denverieknél szombaton robbant a bomba, amikor is kiderült, hogy megfertőződött koronavírussal az együttes csereirányítója, Jeff Driskel. Mivel a 27 esztendős játékos posztriválisaival egy csoportban készül az edzéseken, így a Broncos másik három quarterbackje, Drew Lock, Blake Bortles és Brett Rypien is szoros kontaktnak számít, így a csapat kötelező karantén alá helyezte őket.

A probléma az, hogy Rypien pozitív tesztje szombaton tudódott ki, így a Broncosnak már ideje sem maradt arra, hogy a vasárnapi, Saints elleni meccs előtt egészségesnek nyilvánítsa a kontaktokat – Denverben így nem maradt bevethető irányító, a bennfentesek pedig úgy tudják, hogy vagy a futójátékos Royce Freemannek, vagy az elkapó, gyakorlócsapatban készülő Kendall Hintonnak kell beszállnia, hogy irányítót játsszon.

A 23 éves, draftolatlan újonc Hintonnak van „múltja” a poszton, a középiskolában és az egyetemen ugyanis játszott quarterbacket, ám a Wake Forestben éles helyzetben 2018 óta nem dobált, aztán átképezték elkapónak, s a profik közé is ebben a szerepkörben érkezett.

Nem csak a Denvernél vannak gondok, kaotikus állapotok uralkodnak a ligában a járvány miatt: nem elég, hogy a Ravensnél szombat éjszakáig bezárólag összesen 18 koronavírusos játékost jelentettek be (emiatt a találkozót sokadjára is el kellett halasztani), San Franciscóban is káosz van, miután az alakulat otthonában, Santa Clara megyében 14 napos teljes zárlatot rendeltek el – a gárda így nem is edzhet saját létesítményében, ennek okán pedig a következő két hétre ideiglenes helyszínt kell találnia a tréningekre, valamint a mérkőzéseire.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
12. FORDULÓ
2020. november 26., 18.30 Detroit Lions–Houston Texans 25–41
2020. november 26., 22.30 Dallas Cowboys–Washington Football Team 16–41
2020. november 29., 19.00 Atlanta Falcons–Las Vegas Raiders
2020. november 29., 19.00 Buffalo Bills–Los Angeles Chargers
2020. november 29., 19.00 Cincinnati Bengals–New York Giants
2020. november 29., 19.00 Indianapolis Colts–Tennessee Titans
2020. november 29., 19.00 Jacksonville Jaguars–Cleveland Browns
2020. november 29., 19.00 Minnesota Vikings–Carolina Panthers
2020. november 29., 19.00 New England Patriots–Arizona Cardinals
2020. november 29., 19.00 New York Jets–Miami Dolphins
2020. november 29., 19.15Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens
2020. november 29., 22.05 Denver Broncos–New Orleans Saints
2020. november 29., 22.05 Los Angeles Rams–San Francisco 49ers
2020. november 29., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Kansas City Chiefs
2020. november 30., 2.20 Green Bay Packers–Chicago Bears
2020. december 1., 2.15 Philadelphia Eagles–Seattle Seahawks
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik