NFL: a Vikings elcserélte Diggst, Cooper marad a Dallasban

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 08:21
null
Stefon Diggs távozik Minnesotából (Fotó: AFP)
Az első órák meglepő játékosmozgásai után újabb fontos csere történt a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) szabadügynökpiacán: az elkapó Stefon Diggs a Minnesota Vikingsból a Buffalo Billshez került.

 

A 26 esztendős wide recievert 2015-ben draftolta a Vikings, amelynek színeiben Stefon Diggs öt idény alatt összesen 4623 elkapott yardot és harminc touchdownt szerzett az alapszakaszban.

A Bills – amely az előző idényben a Vikingshoz hasonlóan bejutott a rájátszásba – Diggsért (és egy idei hetedik körös draftcetliért) cserébe odaadta a Minnesotának idei első, ötödik és hatodik körös draftjogát, valamint egy 2021-es negyedik körös cetlit is.

Diggs alig két éve írt alá egy 2023-ig szóló szerződést a Minnesotával. A 2020-as évadban 11.5 millió dollárt kereshet.

További hír, hogy az irányító Marcus Mariota a Las Vegasba költöző Raidersbe igazol. A 26 éves quarterback 2015 óta volt a Tennessee Titans játékosa. A Titans hosszabbított a remek idényt produkáló Ryan Tannehillel, így nem meglepő, hogy Mariotára már nem számít. Las Vegasban Derek Carr cseréje lehet Mariota.

A Green Bay Packers ugyan elküldte Jimmy Grahamet, ám a szebb napokat látott tight end marad az NFC északi csoportjában, ugyanis aláírt a rivális Chicago Bearshez. Graham két évre szóló 16 millió dolláros szerződést kötött új csapatával.

A Dallas Cowboys egy másik nagyágyúját is maradásra bírta. Miután exkluzív franchise taget rakott Dak Prescottra, szerződést hosszabbított Amari Cooper elkapóval. A korábbi Raiders-játékos öt évre százmillió dollárt kap, hogy Dallasban maradjon, ebből 60 millió garantált.

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos egy helyen itt!

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1.Cincinnati Bengals
2.Washington Redskins
3.Detroit Lions
4.New York Giants
5.Miami Dolphins
6.Los Angeles Chargers
7.Carolina Panthers
8.Arizona Cardinals
9.Jacksonville Jaguars
10.Cleveland Browns
11.New York Jets
12.Las Vegas Raiders
13.Indianapolis Colts
14.Tampa Bay Buccaneers
15.Denver Broncos
16.Atlanta Falcons
17.Dallas Cowboys
18.Miami Dolphinsa Steelerstől
19.Las Vegas Raidersa Bearstől
20.Jacksonville Jaguarsa Ramstől
21.Philadelphia Eagles
22.Minnesota Vikings
a Billstől
23.New England Patriots
24.New Orleans Saints
25.Minnesota Vikings
26.Miami Dolphinsa Texanstól
27.Seattle Seahawks
28.Baltimore Ravens
29.Tennessee Titans
30.Green Bay Packers
31.San Francisco 49ers
32.Kansas City Chiefs
CSERÉK
1/18.A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstőla Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19.A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstőla Khalil Macket érintő cserében
1/20.A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstőla Jalen Ramseyt érintő cserében
1/22.
A Minnesota Vikings kapta a Buffalo Billstől a Stefin Diggst érintő cserében
1/26.A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstőla Laremy Tunsilt érintő cserében

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik