NFL: mi folyik itt Houstonban?! Elképesztő Texans-cserék

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2019.09.01. 13:35
null
A houstoni szurkolók finoman szólva sem elégedettek a szombat esti fejleményekkel (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint szombat 22 óráig kellett lemenni az NFL csapatoknak 90-ről 53 főre, ez pedig számos meglepő kivágással, illetőleg pár egészen elképesztő cserével járt. Az élen ez utóbbi szempontból a Houston Texans zárt, amely ténykedésére nehéz pozitív jelzőt találni.




Meglepő kivágásokat eszközölt a New England Patriots, a címvédő azután menesztette Demaryius Thomast, hogy a korábbi denveri elkapó az első lehetősége során 87 yardot és két touchdownt szerzett. A hírek szerint később őt még visszahozhatja a klub. Brian Hoyer is lapátra került, ezek szerint a 4. körben kiválasztott Jarrett Stidham olyannyira meggyőzte a vezetést, hogy a bajnok csupán két irányítóval vág neki az idénynek. David Andrews center az egész idényre kiesett, helyét Ted Karras veszi át, cseréjének pedig Russell Bodine érkezett Buffalóból. De érkezett a támadófalba mélyítésnek még Jermaine Eluemunor guardnak Baltimore-ból, valamint Korey Cunningham Arizonából, aki a fal mindkét szélén bevethető szükség esetén. Távozott a tavalyi 2. körös cornerback Duke Dawson, ő Denverben kötött ki, poszttársa, Keion Crossen pedig a Houstoné lett.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2019-es idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

És ha már a Houston... Bill O'Brien a vezetőedzői poszt mellett az általános igazgatóit is megkapta a Texansnál, ezzel a teljhatalommal pedig valóságos all-int mondott be, amikor a problémás left tackle (az irányító vak oldalát védő ember) posztra megszerezte az idényt már a kezdet előtt rég feláldozó Miami Dolphonstól Laremy Tunsilt. A kiváló képességű, de eddig az NFL-ben be nem robbanó falember Kenny Stillst elkapóval együtt csomagban érkezett többek között két 1. és egy 2. körös választási jogért, ami valami elképesztő túlfizetés. Pláne, ha hozzávesszük, hogy a 2014-es 1/1-es Jadeveon Clowneyval addig mérgesedett a viszony, hogy gyakorlatilag szotyiért (egy 3. körös kompenzációs picket akkor is megkapott volna a Texans, ha elengedi) odapasszolt irányítósiettetőjét a Seattle Seahawkshoz. Ráadásul, ha nincs ott új szerződés jövőre (merthogy idén már nem engedélyezett), akkor ez a 3. körös pick is kiesik. BOB úgy tűnik mindent felrakott arra, hogy idén robbant, ami érthető is lehet, hiszen Andrew Luck visszavonulásával az AFC South közel sem megnyerhetetlen, de úgy elpasszolni a jövőt, hogy közben nagy értékeket elkótyavetyél a csapat, miközben bőven van még hiányposzt, minimum kérdéses. Az edző állását önmagában alighanem egy rájátszásba jutás sem mentené meg, márpedig azt nehéz elképzelni, hogy az árnyékán évek óta átlépni hiába próbáló Texans ettől a cserétől nagyobb tényező lesz a playoffban (ha eljut addig egyáltalán), mint korábban.

Maradva a csoportnál, a Jaguars szurkolói lényegesen jobb híreket kaptak, hiszen remek linebackerjük, Myles Jack négy évvel hosszabbított, potom 57 millió dollárért cserébe.

A New York Jets újabb pocsék draftját jól jellemzi, hogy az új vezetés rögvest megvált a 3. kör elején húzott Jachai Polite-tól, pedig ennyire korán húzott embert általában akkor is a kereten hagynak néhány évig, ha az első években teljesen fogalmatlan.

A korábbi Eagles-kiválóság LeSean McCoy három jó, és a tavalyi pocsék idény után távozik Buffalóból (ez nem meglepő, lévén érkezett Frank Gore és a draft 3. körében egy újonc is ide), új csapata a bajnoki cím egyik fő esélyese, a Kansas City Chiefs lesz.

Nem volt jó napja két első körös elkapónak, a 2016-os játékosbörze 22. és 23. helyén kiválasztott Josh Doctson, Laquon Treadwell duó tagjaitól a Washington és a Minnesota megvált.

Minden, ami az NFL 2019-es idénye előtt történik, egy helyen!

NFL 2019, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2019. 9. 6., 2.20 Chicago Bears–Green Bay Packers
2019. 9. 8., 19.00 Carolina Panthers–Los Angeles Rams
2019. 9. 8., 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans
2019. 9. 8., 19.00 Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs
2019. 9. 8., 19.00 Miami Dolphins–Baltimore Ravens
2019. 9. 8., 19.00 Minnesota Vikings–Atlanta Falcons
2019. 9. 8., 19.00 New York Jets–Buffalo Bills
2019. 9. 8., 19.00 Philadelphia Eagles–Washington Redskins
2019. 9. 8., 22.05 Los Angeles Chargers–Indianapolis Colts
2019. 9. 8., 22.05 Seattle Seahawks–Cincinnati Bengals
2019. 9. 8., 22.25 Arizona Cardinals–Detroit Lions
2019. 9. 8., 22.25 Dallas Cowboys–New York Giants
2019. 9. 8., 22.25 Tampa Bay Buccaneers–San Francisco 49ers
2019. 9. 9., 2.20 New England Patriots–Pittsburgh Steelers
2019. 9. 10., 1.10 New Orleans Saints–Houston Texans
2019. 9. 10., 4.20 Oakland Raiders–Denver Broncos
A TELJES MENETREND ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik