NBA: James a játékperc helyett a meccsszámot csökkentené

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.16. 11:23
LeBron James szerint nem jó ötlet a mérkőzések játékidejének csökkentésével mentesíteni a játékosok fizikai terheit az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA). A Cleveland Cavaliers ásza a körvonalozódó reformok kapcsán azt mondta, célszerűbb lenne, ha a csapatoknak inkább kevesebb fellépése lenne.

A vasárnapi Brooklyn Nets–Boston Celtics előszezonbeli mérkőzésen tesztjelleggel mindössze 44 perc lesz a játékidő a megszokott 48 helyett, azaz mindegyik negyed egy perccel rövidebb lesz, hogy így két óra alá szorítsák a rendes játékidőt. Az NBA legnagyobb sztárja ugyanakkor nem ért egyet a reformkivitelezéssel.

„Nem a játékpercekkel van baj, hanem a meccsszámmal – mondta James. – A játékperc nem jelent semmit. Ötvenperces meccset is tudunk játszani, ha kell. A meccsszám annál inkább számít. Mi, játékosok úgy gondoljuk, hogy ennyi túl sok egy szezonban. Azzal, hogy elveszünk pár percet a játékból, nem feltétlenül rövidítjük le a találkozót. Ha már egyszer kimész a parkettre, és játszol, nem számít, hogy huszonkét vagy negyven percet töltesz a pályán. Ha már egyszer ott vagy, az elvesz a testedből.”

James elmondta, neki kifejezetten tetszett, amikor a 2011–2012-es lock-out idején csak 66 meccs volt az alapszakaszban, ám azt nem tudja, alapesetben mennyi lenne a jó.

„Mindannyian tudjuk, hogy könyvelői szemmel a kevesebb meccs kevesebb eladott jegyet és kevesebb bevételt jelent, és a többi. De összességében mindenki szeretné megvédeni az értékeit, és az értéket a játékosok jelentik. Támogatnunk kell a játékot, és játékosok azért sérülnek meg, mert túl sok meccs van, így viszont nem ösztönözzük ugyanannak a magas színvonalnak a folyamatos elérését” – magyarázta James.

Legfrissebb hírek

Nagy diadalnak szólt a dob San Antonióban; LeBron James megdöntött egy újabb NBA-rekordot

Amerikai sportok
2026.03.06. 07:39

NBA: véget ért a Spurs győzelmi sorozata; sokat ért Giddey tripla duplája Chicagóban

Amerikai sportok
2026.03.02. 09:05

NBA: kikapott a Knicks Clevelandben, drámai Lakers-vereség

Amerikai sportok
2026.02.25. 08:29

LeBron James különleges tripla duplával melegített az NBA All Star-hétvégéjére

Amerikai sportok
2026.02.13. 07:23

A tartalékok közül már nem maradt ki: LeBron James ott lesz az All Star-gálán

Amerikai sportok
2026.02.02. 11:32

LeBron James 21 egymást követő alkalom után nem került be az All Star-gála kezdőjátékosai közé

Amerikai sportok
2026.01.20. 11:54

A Memphis elrontotta Wembanyama visszatérését – videó

Amerikai sportok
2026.01.07. 07:39

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
2025.12.26. 11:59
Ezek is érdekelhetik