NBA: Embiid nem enged – 31, 31, 31 és, nem hiszik el, 31

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 07:27
null
Joel Embiid a houstoni Christian Wood fölé tornyosulva védekezik (Fotó: Getty Images)
A Keleti főcsoport élbolyának csapatai közül a Brooklyn Nets és a Milwaukee Bucks is kikapott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján, és folytatódott a nyugati élcsoporthoz tartozó Utah Jazz rossz szériája is. A Philadelphia 76ers ellenben szárnyal: az immár keleti második legénység sorozatban a hetedik meccsét is megnyerte, a Houston Rockets elleni 111–91-es sikerben „természetesen” Joel Embiid volt a főkolompos.

 

Joel Embiid 31 ponttal, nyolc lepattanóval és hat assziszttal zárt. Ez volt a magasember sorozatban hetedik legalább 30 pontos meccse, és mint az ESPN emlékeztet, rajta kívül csak két klublegenda, Allen Iverson (négyszer) és Wilt Chamberlain épített ilyen sorozatot a Sixersben. A rekordot nyolccal tartják, azaz Embiid a következő mérkőzésen csatlakozhat hozzájuk.

Embiid stabil formáját egy másik érdekességgel is illusztrálták a fantasztikus adatkincsben bányászó statisztikusok: ő az NBA-történelem második játékosa, aki egymást követő négy mérkőzésen 31 pontot szerez… Az NBA-ben és az európai bajnokcsapatok vetélkedésében egyaránt a csúcsra jutó Bob McAdoo volt az első, 1973-ban, a Buffalo Braves színeiben.

ÖSSZEFOGLALÓ JOEL EMBIID HÉTFŐ ESTÉJÉRŐL


A mérkőzésekről bővebben ide kattintva olvashat!

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–
Milwaukee Bucks 103–99
Detroit Pistons–Utah Jazz 126–116
Boston Celtics–Indiana Pacers 101–98 – h. u.
New York Knicks–San Antonio Spurs 111–96
Houston Rockets–Philadelphia 76ers 91–111
Portland Trail Blazers–Brooklyn Nets 114–108
Sacramento Kings–Cleveland Cavaliers 108–109

Legfrissebb hírek

Felemás este Los Angelesben: 41 (!) pontos Clippers-siker, hazai Lakers-zakó a Pistons ellen

Amerikai sportok
2025.12.31. 08:13

Hiába remekelt Embiid és Maxey, kikapott Chicagóban a 76ers

Amerikai sportok
2025.12.27. 09:13

Jövőre három magyar városban szerepel a Harlem Globetrotters

Amerikai sportok
2025.12.17. 13:48

1297 mérkőzés után nem dobott legalább tíz pontot LeBron James, az asszisztjával nyert a Lakers – videó

Amerikai sportok
2025.12.05. 07:38

Luka Doncic és Austin Reaves is remekelt, a Lakers simán legyőzte Pelicanst

Amerikai sportok
2025.12.01. 08:38

NBA: Tyrese Maxey 50 pont felett, nagy csatát nyert meg a Philadelphia

Amerikai sportok
2025.11.21. 07:29

NBA: menetel a címvédő Oklahoma City, ezúttal a GSW-t ütötte ki – videók

Amerikai sportok
2025.11.12. 07:41

Sarr és Maxey is dupla duplázott, a 76ers a ráadásban tudott nyerni Washingtonban

Amerikai sportok
2025.10.29. 08:04
Ezek is érdekelhetik