NBA: 2010 óta nem portyázott ekkorát keleti csapat Nyugaton

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.02.22. 07:15
null
James Harden (Fotó: Getty Images – archív)
Folytatta nyugati győzelmi „hadjáratát” a Brooklyn Nets az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): James Harden és társai hétfőre virradóra 112–108-ra nyertek a Los Angeles Clippers vendégeként. A Toronto is jó passzban van, sorozatban negyedszer nyert – ezúttal a keleti éllovas Philadelphiát verte meg 110–103-ra.

 

Először fordul elő 2010 óta, hogy a Keleti főcsoport egyik csapata zsinórban öt meccset nyer nyugati túrán. A Nets a Clippers elleni sikert megelőzően sorrendben a Golden State, a Sacramento, a Phoenix és a Lakers vendégeként győzött (az összesített sikerszéria hatnál tart, hiszen indulás előtt az Indianát is lenyomta a Keleti főcsoport második helyén álló brooklyni legénység).

James Harden 37 pontja mellett 11 lepattanóval és hét assziszttal járult hozzá a Nets legfrissebb győzelméhez. Ez karrierje 77. olyan dupla duplája, amelyikben a pontszám eléri a 35-öt – az aktív játékosok közül csak LeBron Jamesnek van több (78).

Bővebben itt olvashat a játéknap mérkőzéseiről!

NBA, ALAPSZAKASZ
Los Angeles Clippers–Brooklyn Nets 108–112
New Orleans Pelicans–
Boston Celtics 120–115, h. u.
Cleveland Cavaliers–Oklahoma City Thunder 101–117
New York Knicks–Minnesota Timberwolves 103–99
Orlando Magic–Detroit Pistons 105–96
Toronto Raptors–Philadelphia 76ers 110–103
Atlanta Hawks–Denver Nuggets 123–115
Milwaukee Bucks–Sacramento Kings 128–115

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik