„Fizetünk, hogy üssenek…, de megéri!” – az amerikai futball Magyarországon

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.01. 10:06
null
A spanyolok elleni B-csoportos Eb-meccsen több mint ötezren buzdították a mieinket (Fotó: archív)
Amerikai futball. Sok embernek már a sportág nevétől is feláll a szőr a hátán, mondván, hogyan lehet ezt a játékot futballnak hívni, hiszen a labda nem gömbölyű és a főszereplők többnyire nem rúgják azt. Míg az Egyesült Államokban magasan a legnépszerűbb sportnak számít, Európában, mondhatni, a labdarúgás mellett sokáig labdába sem rúghatott az amerikai foci. De mi a helyzet Magyarországon? Mióta van szervezett bajnokság, és mennyire számít profi sportnak hazánkban? Hol tart most a válogatottunk Európához képest, illetve mekkora esélyünk lenne egy NFL-csapat ellen?

HFL: A MI NEMZETI FUTBALL LIGÁNK

HUNGARIAN BOWL-GYŐZTESEK
2005 Budapest Wolves
2006 Győr Sharks
2007 Győr Sharks
2008 Budapest Wolves
2009 Budapest Wolves
2010 Budapest Wolves
2012 Budapest Wolves
2013 Budapest Hurricanes
2014 Újbuda Rebels
2015 Bratislava Monarchs
2016 Miskolc Steelers
2017 Budapest Cowbells
2018 Budapest Wolves
2019 Fehérvár Enthroners
2021 Budapest Wolves
*2011-ben nem rendezték meg a HFL-t, így a Divízió I győztese, a Nyíregyháza Tigers tekinthető a magyar bajnoknak

Kezdjük rögtön az elején: az első hazai amerikaifutball-bajnokságot 2005-ben rendezték meg, ekkor négy csapat indult. A sportág sokakat megmozgatott – amiben nagy szerepe volt a Sport Tv-nek, amely 2004-ben először közvetítette a Super Bowlt, a következő idénytől pedig már az alapszakasz- és a rájátszásmérkőzéseket is képernyőre tűzte –, s egyre több klub jött létre, amely indulni szeretett volna a bajnokságban. A második szezonban már nyolc csapat szerepelt az MAFL-ben, 2007-ben elindult a másodosztályú bajnokság is, majd két évvel később már harmadosztálynak is örülhettek az amerikai futball hazai szerelmesei.

„Vicces látni utólag, hogy az első években milyen kevés csapat volt, s a mostanihoz képest mennyire kezdetleges playbookokkal készültek a felek. Ha valaki 100 yardot tudott passzolni, az már csodának számított” – mondta a magyar válogatott és a Budapest Wolves irányítója, Bencsics Márk.

Néhány esztendő elteltével, 2011-ben a Magyar Amerikaifutball-szövetség átszervezte a bajnokságot: a kiemelt liga a Hungarian Football League (HFL) lett, a Divízió I jelentette a másodosztályt és egy év kihagyás után – 2010-ben nem volt – újraindult a harmadosztály, immáron Divízió II néven.

Érdekesség, hogy épp az átalakítás évében maradt el a HFL, miután mindössze három magyar csapat vállalta volna az indulást – eredetileg több külföldi együttest is indítani szerettek volna a magyar élvonalban, de egyik sem fogadta el a meghívást, így a kiírást is törölték.

Az együttesek létszáma egyébként minden osztályban évről évre változik, többször előfordul, hogy egy-egy csapat különböző okok miatt visszalép. A koronavírus-járvány miatt azért ezeknek az együtteseknek a száma drasztikusan megnőtt, a HFL 2020-as idényét törölni is kellett. Az idén négy gárda versenyzett az élvonalban, a bajnoki döntőben a Budapest Wolves örülhetett, a Fehérvár Enthronerst győzte le. Hét bajnoki címmel a Farkasok együttese számít a legsikeresebbnek a 25 csapat közül – ennyien tagjai a Magyar Amerikaifutball-szövetségnek.

Ami az utánpótlást illeti, az U19-es juniorok mellett az U17-es és az U15-ös korosztálynak is van már lehetősége versengeni egymással, az idei első fordulót éppen a mögöttünk hagyott hétvégén rendezték meg.

AZ IMPORTOK SZEREPE
Hazánkban több csapatnál is találhatunk importjátékosokat, akik erősebb európai bajnokságokból vagy az Egyesült Államokból érkeztek. A szövetségnek ezzel az a célja, hogy minél magasabb szintű futballt játszó csapataink legyenek. Ráadásul vidéken is hasznos lehet az importok szerepeltetése, hiszen ott sokszor létszámhátrányban kezdik a bajnokságot. A Covid19 miatt természetesen a légiósok száma megcsappant.

Nem egyszer fordult elő, hogy külföldi csapat is részt vett a magyar élvonalban: 2015-ben a pozsonyi Bratislava Monarchs veretlenül nyerte meg a sorozatot, 2019-ben a Kijev Capitals a döntőig menetelt, de abban alulmaradt.

Az érdeklődés évről évre nagyobb a magyar amerikaifutball-bajnokság iránt – bár a Covid19 ártott a sportág népszerűségének –, amit jól mutat az is, hogy 2017-ben a BKV Előre labdarúgócsapat stadionjából az MTK újjáépült létesítményébe, az Új Hidegkuti Nándor Stadionba költöztették a Hungarian Bowlt annak érdekében, hogy minél többen kilátogassanak a mérkőzésre. Ez egyértelműen jó lépés volt, hiszen a 2019-es nagydöntőt 4300-an tekintették meg a helyszínen, amelyen ráadásul nem is szerepelt fővárosi csapat – a Fehérvár Enthroners 14–12-re legyőzte az ukrán Kijev Capitalst.

Az új videóbíró-rendszer élesítése után az idén erre nem adatott lehetőség, az MTK közölte a szövetséggel, hogy nem tudja befogadni sem a Hungarian Bowlt, sem a válogatott Európa-bajnoki mérkőzését. Ugyanez volt a helyzet a többi NB I-es stadionnál is, hiszen MLSZ-előírás a videóbíró-rendszer a legmagasabb osztályban.

A VAR miatt 2021-ben a székesfehérvári First Fielden – amely Magyarországon jelenleg az egyetlen amerikai futballra kialakított pálya – játszották a döntőt, s az előbb említett probléma miatt könnyen lehet, hogy végleg ide is költözik a Hungarian Bowl és a magyar válogatott is.

Buday Zoltán, a Pro Football Focus szakértője szerint mindenképp Budapesten kellene rendezni legalább a válogatott mérkőzéseit.

„A fehérvári stadionnak kisebb a befogadóképessége, mint a Hidegkutinak. Itt mindenki arról álmodik, hogy ez a sport lassan eljut oda, hogy például a Vasas stadionjába vagy a Groupamába lehet majd menni. Szerintem nem földtől elrugaszkodott gondolat a 7-8 ezres nézőszám, amivel már bőven kinőné az MTK stadionját. Illetve az is probléma, hogy nem nagyon fognak elmenni a budapesti szurkolók Fehérvárra. Itt van a legnagyobb kereslet az amerikai futballra, minden szempontból Budapest a legjobb helyszíne a válogatott meccseknek.”

VÁLOGATOTT: A FOKOZATOS ÉPÍTKEZÉS ÉS EREDMÉNYE

A hazai bajnokság mellett a nemzeti csapatunk is folyamatosan fejlődik és manapság azt tapasztalhatjuk, hogy Európán belül sikereket ér el. Viszont hosszú utat jártak be a srácok, egyáltalán nem volt könnyű az elején.

A válogatott első összetartására 2013-ban került sor, de az első mérkőzését csak 2015. szeptember 27-én játszhatta le: ez felkészülési mérkőzés volt az Építők-stadionban a csehek ellen, amelyet 26–7-re elvesztettek a mieink. A vereség ellenére a fanatikus drukkerek a tetőn lógtak, s onnan nézték a látványos blokkokat, futásokat és elkapásokat.

A következő hónapban már tétmeccsen is bemutatkozhattak Bencsicsék, Európa-bajnoki-selejtezőn Szerbia volt az ellenfél. Ha valaki szerint a csehektől elszenvedett vereség csúnya volt, akkor az ne olvassa el a következő mondatot: a szerbek 56–0-ra kiütötték a mieinket, ez máig a legsúlyosabb veresége a magyar amerikaifutball-válogatottnak.

A 2016-os évben csak felkészülési találkozókon léptek pályára amerikai futballistáink, mégis meghatározó volt ez az időszak. Ebben az esztendőben vette át ugyanis a csapat irányítását Grátz Vilmos vezetőedző, aki a mai napig ott van a válogatott élén.

„Az elején identitáskeresésen estünk át. Kicsit úgy voltunk vele, hogy »focizzunk!« Nem állt össze az egész, aztán jött az új edzői stáb. Onnantól következetesen egy irányba haladtunk. Amikor a járvány után elmentünk az edzőtáborba, már rutinosan készültünk, tudtuk, mit akarunk, mire vagyunk képesek. Nem az volt a kulcs, hogy jobb játékosok lettünk, hanem az, hogy igazi csapattá váltunk” – mondta Bencsics.

Nagy győzelemnek számított, amikor 2017-ben 42–3-ra kiütötte a magyar válogatott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban Szlovákiát felkészülési meccsen, s nem szabad elmenni a Three Nations Cup-győzelem mellett sem: északi szomszédunknak akkor egy kiütéses, 61–0-s sikerrel végződő meccsen mutattuk meg, miről is szól a sportág, majd egy jóval szorosabb összecsapáson Csehországot is megverte a Bencsics Márk vezette magyar csapat.

Elek Ádám parádés visszahordása (Fotó: Radó Norbert)
Elek Ádám parádés visszahordása (Fotó: Radó Norbert)


A koronavírus-járvány előtt, még 2019 tavaszán Spanyolországgal találkozott B-csoportos Európa-bajnoki csoportmeccsen Grátz Vilmos együttese, s remek játékkal 24–7-es győzelmet aratott. A hangulat elképesztő volt, 5200-an (!) látogattak ki a mérkőzésre.

„Rengeteget jelentett a hazai pálya, abszolút a szurkolótábor volt a csapat 12. játékosa. Nagyon sok olyan szabálytalansága volt a spanyoloknak, hogy nem tudták elindítani időben a játékot, erre a hangulatra nem voltak felkészülve. Szenzációs dolog 5-6 ezer ember előtt játszani. Egy szív, egy lélek, ez mindenki, teljes Magyarország csapata!” – nyilatkozta Kovács Sándor az NSO Tv-nek az összecsapás után.

Nem csak hazai környezetben mutatta meg magát a magyar csapat, néhány héttel később Belgiumba kellett utaznia. Hogy ez miért volt nagy szó a játékosoknak és a stábnak? Először ülhettek közösen repülőre amerikaifutball-mérkőzés miatt.

Az idegen környezet sem tréfálta meg a mieinket: 31–7-re legyőztük a belgákat!

MEGÉRKEZTÜNK AZ EURÓPAI ELITBE

Izrael sem jelentett akadályt (Fotó: MAFSZ)
Izrael sem jelentett akadályt (Fotó: MAFSZ)

A koronavírus-járvány az amerikai futballnak is rengeteget ártott, így nagy érvágás volt a válogatottnak, hogy 2020-ban nem tudott pályára lépni. Azonban ami késett, az nem múlt: szeptemberben két hosszú év után ismét sisakot ragadhattak legjobbjaink, ezúttal Izrael játszotta az áldozat szerepét. A találkozón egy pillanatig nem volt kérdéses, melyik a jobb csapat, és a B-csoportos Európa-bajnokságon az eddigi legnagyobb sikerünket kiharcolva, 44–19-cel küldtük haza az izraelieket.

Magyarország háromból háromszor győztesen hagyta el a pályát, ezzel megnyerte a B-csoportos Eb-t és teljesen megérdemelten feljutott az A-csoportba, amelyben Európa legerősebb nemzetivel nézhet szembe – összesen tizenkét csapat indul majd, s megküzdhetünk a rendkívül erős osztrákokkal és franciákkal is.

„A papírforma az, hogy benn maradunk az A-csoport alján, mondjuk, valahol a 8–10. hely között. Az elmúlt négy év alapján nem gondolom, hogy ez a csapat ne lenne jobb a csoportutolsónál. Ugyanakkor a húzóemberek már kifelé mennek a válogatottból. Ha az izraeliek elleni meccset megnézzük, a pontszerzők közül egy kivételével mindenki harminc fölött van már. Azt nem tudom, hogy 2023-ban hol lesz a magyar csapat, de a jelenlegi ott van a legjobb tizenegyben” – mondta Buday Zoltán.

Az biztos, hogy hosszú távon egyre több fiatalt kellene beépíteni, az elmúlt négy-öt évben erre nem igazán láthattunk példa. A 32 esztendős Bencsics Márk cseréje például Vasyl Jordan volt legutóbb, aki öt évvel idősebb a Wolves irányítójánál.

A jelenlegi sorozatból egyébként még van egy Törökország elleni idegenbeli mérkőzés, de annak a kimenetele már nem befolyásolja a végeredményt – az elutazás azonban óriási költségekkel jár, a MAFSZ ezért a hivatalos Facebook-oldalán kért segítséget a magyar szurkolóktól.

Ha már költségek…

MIÉRT ÉRI MEG MAGYARORSZÁGON AMERIKAIFOCIZNI?

A címeres sisak (Fotó: MAFSZ)
A címeres sisak (Fotó: MAFSZ)

Csak a játék szeretetéért. Aki nem elég elhivatott, annak azt javasoljuk, hogy messze kerülje el a sisakot és a vállvédőt. Csak az előbb említett védőfelszerelések jó néhány tízezrest kilophatnak a pénztárcánkból, és akkor még nem is beszéltünk az egyéb kiegészítőkről és a tagsági díjakról.

Bármilyen sikereket is ért el a magyar válogatott az elmúlt időszakban, még mindig amatőr sportolóknak számítanak a játékosok, így egyáltalán nincs bevételük sem a bajnokságból, sem a válogatott szereplésből. Ezt maga az ország első számú quarterbackje magyarázta el.

„Fehérváron ma már jobb feltételeket nyújtanak ahhoz, hogy egy játékos többet hozzon ki magából, ott eljutottak erre a szintre. De összességében azért fizetünk, hogy üssenek minket. Nem tud megtérülni a tagdíj, az utazási költség, a rehabilitáció, a gyógytorna és például a konditerem sem. De azért aki csinálja, még mindig azt mondja, hogy megéri, mert az edzés, a pálya és a közösség az egy olyan háromszöget alkot, ami értéket teremt. Sohasem irigykedtem más sportágakra, mert nem a pénz motivált.”

Bencsics hozzátette, az amerikai futball iránti szenvedélye mellett a válogatottbeli szereplés jelenti neki a legnagyobb motivációt, hiszen azokon a meccseken egy napra mindig profinak érezheti magát.

Az anyagi tényezők mellett az élvonalbeli és válogatott játékosoknak a hétköznapi életben is meg kell találniuk az egyensúlyt, azaz nem engedhetik meg maguknak, hogy az amerikai futball a munkájuk vagy a magánéletük rovására menjen.

Összességében míg az NFL-ben dollármilliókat kapnak a profik, itthon az amatőr futballistáink maguk fizetnek a sérülésekért. S bár a magyar játékosokat nem igazán lehet összehasonlítani az amerikai sztárokkal, azért mi most megpróbáljuk kontextusba helyezni, mekkora is a különbség a két ország sportolói között.

Az NFL az amerikai futball teteje (Fotó: Getty Images)
Az NFL az amerikai futball teteje (Fotó: Getty Images)


MILYEN MESSZE VAGYUNK AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKTÓL?

A PFF IZGALMAI
Ha a pályán nem is, az ott történtek elemzésében már van olyan magyar, aki képes felvenni az amerikaiakkal a versenyt. Buday Zoltán már évek óta teljes állásban dolgozik az amerikai Pro Football Focusnál, ahol NFL- és egyetemi mérkőzéseken értékeli a játékosok teljesítményét. A rengeteg adatgyűjtés és elemzés mellett több olyan személlyel is együtt dolgozik, aki korábban megfordult az NFL-ben. Szinte már akaratlanul is minden játékot elemez, de azért a válogatott meccsein ő is sokkal inkább szurkolóvá válik.

A tengerentúlon felfoghatatlan összegeket szakítanak a profi amerikai focisták – elég csak Patrick Mahomes tízéves, 503 millió dolláros szerződésére gondolni. A pályán nyújtott teljesítmény mellett a reklámok is jó bevételforrást jelenthetnek, főleg az irányítóknak. De mire a nagy felhajtás? Tényleg ennyivel jobbak lennének mindenkinél?

Tényleg.

„Tíz éve rendeztek világbajnokságot Ausztriában, ahol az Egyesült Államok Kanadát verte meg a döntőben 50–7-re úgy, hogy az amerikaiakat csak harmadosztályú egyetemi játékosok alkották. NFL és még első osztályú egyetemi játékos sem volt a csapat közelében. Lehet, hogy rosszul hangzik, de bőven vannak olyan amerikai középiskolás csapatok, amelyektől kikapna a magyar válogatott. Nyilván többet edzenek, és egy texasi vagy kaliforniai középiskolában profibbak a körülmények, mint itthon. Még egy harmadosztályú egyetemi csapat ellen is inkább Magyarország lenne az esélytelenebb. Talán ott összejönne egy bravúr, de NFL-csapatról például tényleg nem is érdemes beszélni. Nézzük meg az importok minőségét: aki egyetemi első osztályban negyedik számú futóként szerepelt és idejön, az kimagaslik a HFL-ben. Nem ez a mérce. Európához kell mérni magunkat, hiszen ott nagyon jövünk felfelé” – mondta Buday Zoltán.

Csapatszinten talán elérhetetlennek tűnik az NFL színvonala, ugyanakkor az egyik hazai tehetség hamarosan megmutathatja, hogy számára nem lehetetlen bekerülni a klasszisok közé.

ZILAI JÁNOS: LONDONBAN AZ AMERIKAI ÁLOMÉRT

NEM Ő LENNE AZ ELSŐ MAGYAR AZ NFL-BEN
Meskó Zoltánt 2010-ben draftolta a New England Patriots az ötödik körben, itt két évet töltött el a temesvári születésű punter, aki a Super Bowlig is eljutott. Ezt követően egy éven belül a Pittsburgh Steelersben és a Cincinnati Bengalsban is megfordult, ám 2013 óta nem játszott az NFL-ben.

Az NFL 14 országból összesen 50 játékosnak ad majd lehetőséget egy combine-on Európában, melynek a Tottenham Hotspur stadionja ad otthont október 12-én.

A liga abban bízik, hogy a felmérőn sikerül olyan sportolókra bukkannia, akik rendelkeznek a megfelelő adottságokkal és képességekkel ahhoz, hogy az NFL-ben játszanak.

Óriási elismerésben volt része a Fehérvár Enthroners linebackerének, Zilai Jánosnak, aki ott lesz Londonban az 50 amerikai futballista között.

„Azóta ráz a hideg, amióta megtudtam a hírt, ennek nagyjából három hete. Csapatunk amerikai faledzője, Timothy McGee rám írt, hogy nézzem meg az üzeneteimet, mert az Europe's Elit keresni fog. Gondoltam úgyse írnak, de tévedtem. McGee elküldte a profilomat, ők meg azt mondták, hogy »ez a srác tényleg tud focizni!« Aztán engem is megkérdeztek, és én is mondtam, hogy »igen, tudok«. Három nap alatt összevágtuk az összefoglalómat és elküldtem, ami nagyon tetszett az ügynökségnek”mondta a HFL Tv-nek a 23 éves válogatott védő.

Magyarország mellett Nagy-Britanniából, Németországból, Belgiumból, Új-Zélandról, Franciaországból, Nigériából, Ausztriából, Szlovákiából, Olaszországból, Svájcból, Japánból, Finnországból és Svédországból érkeznek majd futballisták.

A teszten a kiválasztott játékosok meghívást kapnak az Egyesült Államokba, ahol három hónapig edzhetnek majd. Ezt követően tovább szűkítik a kört, és az újabb kiválasztási kör után maradt futballistákat NFL-csapatokhoz irányítják a 2022-es szezonra.

Zilai büszkévé teheti a hazai amerikai futball rajongóit (Fotó: facebook.com/fehervarenthroners)
Zilai büszkévé teheti a hazai amerikai futball rajongóit (Fotó: facebook.com/fehervarenthroners)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik