Fantasztikus fordítások éjjele az NBA-ben

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.06. 13:41
null
Így küzdött Kevin Garnett és a Boston Atlantában <br />(Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra 10 mérkőzést rendeztek, s talán nem is a végeredmények meglepőek sehol sem, hanem az, hogy mennyi csapat tudott jelentősebb hátrányból fordítani és nyerni. Az Atlantának 19-es fór sem volt elég a Boston ellen, az Orlando hiába irányította a meccset, a New York rutinosabbnak bizonyult a végjátékban, a New Orleans pedig a hosszabbításban csikarta ki a győzelmet Dallasban. Születtek kiemelkedő egyéni teljesítmények is, ezek közül előrekívánkozik Carmelo Anthony 40 pontja, illetve Rajon Rondo újabb tripla duplája. Nézzük, hogy alakultak az egyes találkozók!

Atlanta Hawks–Boston Celtics 8189

A Hawks a félidőben már 21 pontnál tartó Lou Williams vezetésével átrohant a Celticsen és volt már 19 pontos fórban is, de jött Paul Pierce, aki a harmadik etapban egymaga 18-at szórt, s a főszereplésével produkált egy 33–9-es 12 percet a vendéggárda, ahonnan nem is volt már visszaút a hazaiak számára. Rajon Rondo 14 ponttal, 11 lepattanóval és 10 gólpasszal tripla duplázott, Pierce pedig 26 egységgel és 9 lepattanóval zárt. Még így is negatív mutatóval áll a Rivers-legénység, az Atlanta viszont tartja a helyét az élbolyban.
A Hawks legjobb dobói: L. Williams 28, J. Teague 17, Josh Smith 12
A Celtics legjobb dobói: Pierce 26, Garnett, Rondo 14-14

Orlando MagicNew York Knicks 106114

A Magic sokáig győztesnek látszott ezen az estén, ám a negyedik negyedet 33-17-re nyerte a Knicks, melynek legjobbja ma is a 40-et szóró Anthony volt, de érdemes mellette kiemelni a 15 pontos, 8 lepattanós, 7 gólpasszt kiosztó veteránt, Jason Kiddet is. A másik oldalon a két kisember, Nelson és Afflalo feleltek a pontokért, de hiába szórtak ketten együtt 58-at, illetve szedett megint 18 lepattanót Nikola Vucsevics, teljesen elfogyott a végjátékra a Vaughn-legénység.
A Magic legjobb dobói: Afflalo, Nelson 29-29, Nicholson, Vucsevics 11-11
A Knicks legjobb dobói: Anthony 40, JR Smith 18, Kidd 15

Indiana PacersMilwaukee Bucks 9580

George Hill 14 ponttal és 8 lepattanóval tért vissza, Roy Hibbert pedig hónapok óta nem látott kiemelkedő produkciót nyújtott (20 pont, 15 lepattanó, 5 blokk), ennek megfelelően a Pacersnek nem is okozott gondot a csoportrivális Bucks két vállra fektetése hazai környezetben. A vendégeknél csak a 21 pontos Ellis, illetve a 12 pontos, 12 lepattanós dupla dupláját 4 blokkal kiegészítő Larry Sanders volt említhető a jobbak közt, nem volt ma meg az átütőerő a Milwaukee-ban, mely visszaesett 50 százalékra ezzel az újabb vereséggel.
A Pacers legjobb dobói: Hibbert 20, Ge. Hill 14, Stephenson, Da. West 10-10
A Bucks legjobb dobói: Ellis 21, Jennings, Sanders 12-12

Brooklyn NetsSacramento Kings 11393

Évek óta nem tudott idegenbeli győzelmi sorozatot összehozni a Kings, ám most éppen egy kétmeccses sikerszériát épített otthonától távol Keith Smart együttese, de Brooklyn bevétele már nagy feladatnak bizonyult De Marcus Cousinsék számára. A Sacramento centerére ezúttal sem lehetett panasz, 28 pontot és 11 lepattanót tett a közösbe, de a Nets csapatként lejátszotta a pályáról a vendégeket, hatan jutottak el legalább 14 egységig a brooklyniak közül, amihez hasonlót azért nem mindennap látni.
A Nets legjobb dobói: B. Lopez 18, Joe Johnson, Deron Williams, M. Brooks, Blatche 15-15
A Kings legjobb dobói: Cousins 28, J. Thompson 15, A. Brooks, Salmons 13-13

Cleveland CavaliersHouston Rockets 104112

A Houstont szépen lassan muszáj lesz komolyan vennie a ligának, illetve a riválisoknak, pláne, hogy a texasi gárda hátvédpárosa az NBA legjobbjai közé ér hamarosan. James Harden 29 pontot és 7 labdaszerzést szállított, Jeremy Lin pedig 20 ponttal és 5 gólpasszal zárt, igen szépen megtanult az utóbbi hetekben egymás mellett is produktívan játszani a két nyáron szerzett kisember. Ugyan dobott 30 pontot Kyrie Irving, de 8 labdaeladásba kergették bele őt a houstoniak. Tristan Thompson kezd úgy játszani, mint egy 1/4-es választott, Anderson Varejao távollétében uralta a palánk alatti területet és egy 14 pontos, 16 lepattanós dupla duplát hozott össze, de ez is kevés volt ma a hazaiaknak.
A Cavaliers legjobb dobói: Irving 30, Gee 18, T. Thompson 14
A Rockets legjobb dobói: Harden 29, Lin 20, Patterson 15

Minnesota TimberwolvesPortland Trail Blazers 97102

Ha most nem fogja elveszteni a hitét a Minnesota, akkor sohasem. nem elég, hogy Ricky Rubióra nem számíthat Rick Adelman vezetőedző, mivel nincs rendben a spanyol ifjonc háta, Kevin Love újra eltörte a kezét, s jó időre kidőlt a sorból. Ezen felül tudjuk jól, hogy Brandon Royra és Chase Budingerre még jó ideig nem számíthat a Timberwolves, de ma még Nikola Pekovics is lesérült, miután szállított egy 21 pontos, 15 lepattanós dupla duplát... A 26 egységig jutó Nicolas Batum és az ugyaneddig jutó Wesley Matthews nem foglalkoztak a körülményekkel, hanem újabb idegenbeli győzelemhez juttatták a most már stabilan pozitív tartományban lévő Portlandet, bár a végén maradt izgulni való a vendégek teljes támadásbeli leállása miatt.
A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 21, Derrick Williams 18, Kirilenko, Ridnour 15-15
A Blazers legjobb dobói: Batum, Matthews 26-26, Lillard 20

PLUSZ – MÍNUSZ
A nap hőse: Carmelo Anthony, aki 40 pontot szórt és hátrányból vezette győzelemre a New Yorkot Orlandóban.
A nap lúzere: Az Atlanta Hawks, amely saját közönsége előtt bukott el 19 pontos előnyről a Bostonnal szemben.

Dallas MavericksNew Orleans Hornets 9699 hosszabbítás után

Itt a teljes mélypont a Dallas számára, hiszen ma már Dirk Nowitzki kezdőként kapott szerepet, dobott is 20 pontot, továbbá mindenki Rick Carlisle mester rendelkezésére állt az alaprotációból, mégis sikerült hazai pályán előnyből elbuknia a Mavericksnek a New Orleans ellen. A vendégeknél Eric Gordon lett a hős, aki a ráadásban fontos triplát értékesített, majd egálnál beverte faulttal együtt az utolsó dobást, amivel nyert a Hornets. A rendes játékidő végén egyébként Nowitzki keze megremegett az egyik büntetőnél, de akkor ezt még nem tudta kihasználni a Williams-legénység, ám végül így is a Hornets örülhetett.
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 20, Carter 17, Mayo 14
A Hornets legjobb dobói: Vasquez 25, R. Anderson 16, E. Gordon 14

San Antonio SpursPhiladelphia 76ers 10986

A Spurs javított New York-i veresége után, a Philadelphia pedig vesztesen fejezte be nyugati túráját, melynek végén már 5 győzelemmel áll 50 százalék alatt Doug Collins együttese, mely még mindig nem tudja, mikor számíthat legnagyobb ászára, a jelenleg sérült Andrew Bynumra. A 20 pontos Parker mellett a kezdőként 12 pontot és 10 lepattanót szerző Splitter volt extra a hazaiaknál, egyébként jött a szokásos kollektív csapatteljesítmény, izgalmak pedig nem maradtak a végjátékra.
A Spurs legjobb dobói: T. Parker 20, Ginóbili 19, Duncan 16
A 76ers legjobb dobói: Hawes 22, Turner 12, T. Young, Richardson, Holiday 11-11

Denver NuggetsUtah Jazz 11091

A szomszédvárak csatáját a vártnál is könnyebben nyerte meg a Nuggets, bár ha azt nézzük, hogy a denveriek eddig csupán kétszer kaptak ki saját csarnokukban, a Jazz pedig legendásan gyengén szerepel idegenben, akkor annyira nem is meglepetés a végeredmény. A hazaiaknál Gallinari 26-ot dobott, Faried pedig 15 pontos, 10 lepattanós dupla duplával zárt, de rajtuk kívül a 18-at szóró Iguodala is a vezérek közt említhető.
A Nuggets legjobb dobói: Gallinari 26, Iguodala 18, Faried 15
A Jazz legjobb dobói: Millsap 15, Hayward 14, Ma. Williams 13

Los Angeles ClippersGolden State Warriors 11589

A 27 pontos, 9 gólpasszos Chris Paul fémjelezte Clippers alaposan visszavágott a Warriorsnak a pár nappal korábbi oaklandi verésért. Hiába indult rangadónak a derbi, kiütés lett belőle, Mark Jackson csapatának ászai egyszerűen képtelenek voltak ma átlagon felülit hozni, Steph Curry és David Lee is megálltak fejenként 10 pontnál. A Los Angeles-ieknél Jamal Crawford távollétében Eric Bledoe volt a pad pontfelelőse, 17 ponttal jelentkezett az ifjonc játékmester, míg Blake Griffin 20 ponttal a csapat második legeredményesebbje lett a már említett Paul után. 11 meccse veretlen a Staples Centerben a Del Negro-legénység.
A Clippers legjobb dobói: Paul 27, Griffin 20, Bledsoe 17
A Warriors legjobb dobói: K. Thompson 14, H. Barnes 11, D. Lee, Curry 10-10

NBA
ALAPSZAKASZ, 64. JÁTÉKNAP
Atlanta Hawks–Boston Celtics 81–89
Orlando Magic–New York Knicks 106–114
Indiana Pacers–Milwaukee Bucks 95–80
Brooklyn Nets–Sacramento Kings 113–93
Cleveland Cavaliers–Houston Rockets 104–112
Minnesota Timberwolves–Portland Trail Blazers 97–102
Dallas Mavericks–New Orleans Hornets 96–99, h. u.
San Antonio Spurs–Philadelphia 76ers 109–86
Denver Nuggets–Utah Jazz 110–91
Los Angeles Clippers–Golden State Warriors 115–89
AZ ÁLLÁS
Atlanti csoport
1. New York 33 23 10 69.7 4–1 14–3 5–5 Ny2
2. Brooklyn 34 19 15 55.9 6–3 14–8 6–4 Ny3
3. Boston 33 16 17 48.5 3–4 11–10 4–6 Ny2
4. Philadelphia 35 15 20 42.9 4–4 8–10 3–7 V3
5. Toronto 33 12 21 36.4 0–5 6–8 8–2 V1
Középső csoport
1. Indiana 34 20 14 58.8 5–2 10–8 7–3 Ny1
2. Chicago 31 18 13 58.1 4–2 14–5 6–4 Ny2
3. Milwaukee 32 16 16 50.0 5–4 14–8 4–6 V4
4. Detroit 35 13 22 37.1 3–2 10–9 6–4 Ny4
5. Cleveland 35 8 27 22.9 1–8 6–17 3–7 V1
Délkeleti csoport
1. Miami 31 22 9 71.0 5–1 10–6 7–3 V1
2. Atlanta 32 20 12 62.5 8–2 13–6 5–5 V2
3. Orlando 33 12 21 36.4 2–4 5–15 2–8 V8
4. Charlotte 32 8 24 25.0 2–5 6–10 1–9 V1
5. Washington 31 4 27 12.9 2–7 2–20 1–9 V4
Északnyugati csoport
1. Oklahoma City 32 25 7 78.1 2–1 14–3 7–3 Ny1
2. Portland 33 18 15 54.5 3–1 12–8 7–3 Ny2
3. Denver 35 19 16 54.3 3–4 14–10 6–4 Ny1
4. Minnesota 30 15 15 50.0 3–4 9–8 4–6 V1
5. Utah 35 17 18 48.6 2–3 11–14 4–6 V1
Csendes-óceáni csoport
1. LA Clippers 35 27 8 77.1 7–2 18–5 8–2 Ny2
2. Golden State 33 22 11 66.7 3–5 9–9 7–3 V1
3. LA Lakers 32 15 17 46.9 4–3 9–12 6–4 V2
4. Sacramento 34 13 21 38.2 3–4 6–13 6–4 V1
5. Phoenix 34 12 22 35.3 1–4 6–11 3–7 V1
Délnyugati csoport
1. San Antonio 36 27 9 75.0 8–0 14–6 8–2 Ny1
2. Memphis 30 20 10 66.7 3–2 10–7 6–4 V1
3. Houston 34 20 14 58.8 3–5 6–12 8–2 Ny4
4. Dallas 34 13 21 38.2 1–4 5–12 2–8 V2
5. New Orleans 33 8 25 24.2 1–5 3–16 3–7 Ny1
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik