Curry vezérletével a Warriors nyerte az első csatát

Vágólapra másolva!
2015.05.20. 09:09
null
Klay Thompson harcol a labdáért a houstoni Josh Smith (balra) és Trevor Ariza között (Fotó: Reuters)
Steph Curry 34 pontja túlragyogta James Hardent, a Warriors 16 pontos hátrányból fordítva nyerte meg a nyugati döntő első meccsét az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában – ezzel 1–0-ra vezet a Rockets ellen. Íme, a részletek!

 

 

Megfordította a Warriors. A Clippers elleni, sírból visszahozott széria lendülete érződött a Houstonon, Hardenék remekül kezdtek, és meg is tudták nyerni az első negyedet. A második játékrész elején (Howard nélkül) lógott meg igazán a Rockets, de a hajrára szerkezetet váltott Steve Kerr, és egy 25–6-os (!) futással nemcsak eltüntették a 16 pontos hátrányukat Curryék, de a vezetést is átvették a nagyszünetre. Innentől végig szorosan alakult a meccs, és bár James Harden kézbe vette a dolgokat, néhány ponttal folyamatosan előrébb járt a GSW. Egy labdaszerzés után Ariza triplájával labdán belülre kerültek a vendégek az utolsó húsz másodpercben, viszont Curry két büntetője után Harden elrontotta a hármast, így nagy csatában, de hozta az elsőt a Golden State.

Howard megsérült. A Rockets centere az első negyed végén ütközött Josh Smith-szel, és a térde nem viselte jól a karambolt – ugyan egy időszakra még visszatért, úgy fest, hogy nagyobb a baj. Nélküle mindkét fél alacsony szerkezettel játszott a legtöbbet, kőkemény védekezéseket és zseniális leindításokat produkáltak – 28-28 pontot szereztek ilyen helyzetekből. Az most is megmutatkozott, hogy miért Curry (34 pont, 13/22 mezőnyből, 6/11 tripla) és Harden (28 pont, 11 lepattanó, 9 gólpassz, 4 labdaszerzés) harcolt az MVP-címért az alapszakaszban, mindketten parádés teljesítménnyel húzták csapatukat, de az első összecsapást egy hajszállal Curry nyerte. Izgalmas és látványos széria elé nézünk, a sakkjátszma már az első meccsen megkezdődött...

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Golden State Warriors–Houston Rockets 110–106

A Warriors legjobb dobói: Curry 34/18, Livingston 18, Thompson 15/3
A Rockets legjobb dobói: Harden 28/3, Ariza 20/12, Smith 17/6
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Golden State javára

 

Legfrissebb hírek

Curry 49 ponttal vezette győzelemre a Warriorst a Spurs ellen – videók

Amerikai sportok
Tegnap, 9:07

NBA: Jokics 55 pontot szórt, Curry 46-tal vezette győzelemre a Warriorst

Amerikai sportok
2025.11.13. 07:48

Még mindig hibátlan az OKC, tovább robog a Chicago – videó

Amerikai sportok
2025.11.05. 08:41

Bostonban nyert a Houston, a GSW ellen szerezte meg első győzelmét a tavalyi döntős Pacers – videók

Amerikai sportok
2025.11.02. 09:30

Sarr és Maxey is dupla duplázott, a 76ers a ráadásban tudott nyerni Washingtonban

Amerikai sportok
2025.10.29. 08:04

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
2025.10.24. 08:33

Az OKC címvédését elsősorban a Cleveland és a Denver akadályozhatja meg 

Amerikai sportok
2025.10.22. 16:39

Hiába Doncic 43 pontja, a Lakers hazai pályás Warriors elleni vereséggel startolt – videók

Amerikai sportok
2025.10.22. 09:11
Ezek is érdekelhetik