A Detroit egy Zetterberggel volt jobb San Josénál

Vágólapra másolva!
2010.12.01. 09:36
null
A Red Wings ötször vette be a San Jose kapuját
Kétgólos, 5–3-as győzelmet aratott a Detroit Red Wings a San Jose Sharks otthonában az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság legutóbbi játéknapján.

A Detroitnak volt egy Henrik Zetterbergje. Ez a tény, illetve a játékos parádés teljesítménye pedig győzelmet ért a San Jose ellen. A detroiti hokis két góllal és két gólpasszal vette ki a részét csapata 5–3-as sikeréből.

Ez volt a két csapat első találkozója azóta, hogy múlt tavasszal a Sharks a Nyugati főcsoport elődöntőjében kiütötte a rájátszásból a Detroitot. A Red Wings 34 ponttal áll az idei szezonban, mindössze a Washington gyűjtött többet a ligában, mint a jelenlegi nyugati első.

Hatalmas meccset játszott a címvédő is. A Chicago egy 12 gólt hozó összecsapáson gyűrte le a St. Louis Bluest. A Blackhawks saját maga számára tette nehézzé az összecsapást ugyanis a második harmadban már 5–1-re is vezetett. Ezután egy gólra jött föl a Blues, végül a bajnok 7–5-re nyert.

A mérkőzésen kilenc játékos is gólt ütött, és kilencen jutottak legalább két pontig a meccsen.

A Nashville Predators „lenullázta" a Phoenix Coyotes-t. Pekka Rinne 33 védéssel segítette csapatát a fontos, 3–0-s győzelemhez. A finn kapus pályafutás 17. kapott gól nélküli meccsét ünnepelhette.

NHL 
ALAPSZAKASZ, 53. JÁTÉKNAP
San Jose Sharks–Detroit Red Wings 3–5
Toronto Maple Leafs–Tampa Bay Lightning 3–4 – h. u.
Nashville Predators–Phoenix Coyotes 3–0
Chicago Blackhawks–St. Louis Blues 7–5
Colorado Avalanche–Atlanta Thrashers 2–3 – h. u.
Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
8 órája

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00
Ezek is érdekelhetik