A Clippers sem tudta megállítani a Curry-show-t

ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)ADORJÁN ISTVÁN, GOBODICS TAMÁS TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 10:05
null
Stephen Curry megállíthatatlan (Fotó: Reuters)
Bradley Beal utolsó másodperces triplájával nagy csatában nyert a Washington a San Antonio ellen az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában – a címvédő Golden State pedig Steph Curry újabb nagy meccsével egyik legnagyobb riválisát, a Clipperst is legyőzte. A Toronto továbbra is hibátlan, miután nyerni tudott Oklahoma Cityben, a Houston túlórában verte az Orlandót, a Phoenix a Kingst, Lillard és a Portland pedig a Jazzt dobta szét – újfent nyert a Cleveland és az Atlanta, a Pacers pedig az utolsó pillanatokban nyomta le a Bostont. Jöjjenek a részletek!

 

Indiana Pacers–Boston Celtics 100–98

Paul George dobása megjött. A Pacers sztárja korábban érkezett a csarnokba és külön dobált néhány százat, ami végül is meghozta az eredményt: idei legjobbját nyújtotta, 26 pontja (8/18 mezőnyből, 5/11 tripla) mellé leszedett tíz lepattanót is. Az utolsó szót mégsem ő mondta ki, hiszen Monta Ellis két büntetőjére, majd George Hill jó védekezésére volt szükségük a hazaiaknak ahhoz, hogy megnyerjék a mecset – Hill szerint egyébként most sokkal többet kommunikáltak, sokkal inkább csapatként működtek, mint eddig.
Javult a Boston is. A korábbi borzasztó dobóteljesítmény után ezúttal a Celtics is jól játszott, Thomas (27 pont, 7 gólpassz) mellé Bradley fel tudott lépni és csapatként is hatékonyabbak voltak – többször is vezettek a meccsen, a negyedik negyed közepén is ők jártak előrébb négy ponttal. Erre azonban egy 11-2-es futással válaszolt az Indiana, majd 98-98-nál, 14 mp-cel a vége előtt Ellis dobta be a büntetőit – az utolsó Boston-támadásnál Bradley vállalt nehéz hármast, ám ez kimaradt. Érdekesség, hogy a Pacers idén először nyerte meg a lepattanózást, második esélyből pedig 24 pontot szerzett.
A Pacers legjobb dobói: George 26/15, J. Hill 16, Ellis 13/3
A Celtics legjobb dobói: Thomas 27/12, Bradley 21/9, Crowder 12/3

Washington Wizards–San Antonio Spurs 102–99

Sziporkázó fiatalok. Remekül kezdtek a hazaiak, ugyanis 19-2-s etappal nyitották a találkozót, de gödörbe kerültek, ugyanis kisvártatva a Spurs egy 28-5-ös rohanással válaszolt és több mint tíz pontra távolodott. Viszont a szinte hibátlanul dobó Porter (8/10 mezőnyből), a védekezésben és támadásban egyaránt nagy energiákat mozgósító Wall (13 gólpassz, 4 szerzett, 1 eladott labda) visszahozta a meccsbe a hazaiakat. A végszót viszont a mérkőzés embere, Beal (11/22 mezőnyből, 4 gólpassz, 3 szerzett labda) mondta ki, aki 0,3 másodperccel a játékidő vége előtt, döntetlen állásnál elsüllyesztette a Wizards győzelmét jelentő hárompontost.
Sokba kerültek az eladott labdák. Sem Duncan 1336. mérkőzését, sem Parker 1000. kezdőként lejátszott találkozóját nem kísérte sok öröm a lefújás után. Pedig nagyon úgy festett, hogy a hatalmas rohanás és fordítás után a Spurs kontroll alá veszi az összecsapást. De a negyedik negyedben 10 (!) eladott labdát – összesen 21 - vétett a texasi gárda, s nem talált választ a hazaiak lendületes játékára. A végjátékban 7,9 hátralévő másodpercet mutatott az óra, amikor Parker triplájával harmadszor egyenlített a Spurs a záró negyedben, de jött a Washington válasza, mely eloszlatta a hosszabbítás lehetőségét.
A Wizards legjobb dobói: Beal 25/9, Porter 19/3, Wall 17/3
A Spurs legjobb dobói: Leonard 23/3, Parker 17/3, Green 12/9, Ginobili 12/6

Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 101–87

Szinte tökéletes második félidő. A nagyszünetben még két ponttal a Brooklyn vezetett, ám a fordulás után sebességet váltott az Atlanta: innentől kereken 60 pontot szereztek Teague-ék, 59%-kal dobtak mezőnyből, Dennis Schröder pedig pillanatok alatt berámolt 13 pontot a harmadik negyedben. Ettől a ponttól nem is volt kérdés, bár ebben a játékrészben még tartották magukat a vendégek, az Atlanta tempóját nem bírták tovább – egy félidő jó játékkal végül simán nyert a Hawks.
Csak periódusokra áll össze a Nets. A második negyedben kimondottan jól kosárlabdázott a Brooklyn a végül 27 pontig jutó Brook Lopez vezérletével és támadásban még a harmadik negyed jó részét is sikerült eredményesen megoldaniuk – egy teljes mérkőzést azonban még egyszer sem tudtak végigjátszani ilyen szinten, így továbbra is győzelem nélkül állnak. Lopez szerint a 19 eladott labda volt a vesztük, a kettő-kettőkön kívül nem tudtak mást játszani, ezt pedig megfogta a Hawks – mi azért mellétennénk Joe Johnson 1/10-es és Jarrett Jack 3/10-es mezőnymutatóját, valamint a 24%-os triplázást is.
A Hawks legjobb dobói: Horford 21/3, Schröder 20/9, Teague 16
A Nets legjobb dobói: Lopez 27, Young 14, Bogdanovic 12/6

Cleveland Cavaliers–New York Knicks 96–86

James időben állt munkába. Nem a megszokott mezben lépett pályára a Cavs, melyet átalakított a Cavs vezére hetedik kihagyott dobása után a második negyed közepén. A JR Smith nélkül kiálló hazaiak az első félidőben csak szenvedtek a külső dobásokkal (1/15), de a fordulás után feljebb léptek (6/12) és fokozatosan tüntették él hátrányukat, majd a záró játékrészben jött a fordítás melyben élen járt James (9/23 mezőnyből), a ponterősen játszó Williams (8/19 mezőny) követte. Love és Thompson is dupla-duplázott, de a fordulópont akkor állt be a vendéglátók játékában, amikor megfelelő ritmusban kezdtek támadni.
Nem tartott ki a kezdeti lendület. Jobb szó nincs rá, állva hagyta a hazai csapatot a Knicks mely masszív, 14 pontos előnyt épített ki az első negyedben. Viszont a jó dobóforma innentől csak romlott vendég oldalon, s a szinte folyamatosan hibázó Anthony (6/18 mezőnyből, 12 lepattanó) mellett csak Porzingis (6/11) és Galloway (3/5 tripla) szállította megbízhatóan a pontokat. A mérkőzést ott bukta el a Knicks, amikor a negyedik negyedben hét perc alatt csak 4(!) pontot tudott az eredményjelzőre tenni.
A Cavaliers legjobb dobói: James 23/3, M. Williams 22/6, Love 11/6
A Knicks legjobb dobói: Anthony 17/6, Porzingis 13/3, Galloway 12/9

Houston Rockets–Orlando Magic 119–114 – hosszabbítás után

Csak hosszabbítás döntött. A rendes játékidő végén Howard kosara után két ponttal járt előrébb a Houston és már úgy tűnt, hogy ki kis védekezte a Magic támadását – ám egy másodperccel a vége előtt Harden faultolta Fournier-t, aki két büntetővel túlórára küldte a feleket. Itt már tényleg előlépett a 28 pontos (6/22 mezőnyből, 14/17 büntető) James Harden, berámolt hét egységet és most nem rontották el az utolsó védekezést sem, óriási csatában nyert a Rockets. Dwight Howard nem akármilyen estét produkált, ugyanis 23 pontos, 14 lepattanós dupla-dupláját 10/10-es (!) mezőnymutatóval hozta, mellette pedig Ariza, Thornton és Lawson is bőven tíz pont felett zárt – a kezdőötös játéka már jobban nézett ki.
Vucsevics megsérült. A vereségnél is komolyabb baj az Orlando számára, hogy a center a harmadik negyedben egy palánk alatti harc közben a térdéhez kapott, majd lesántikált a pályáról – nem tudott visszatérni, bővebbet egyelőre nem tudni állapotáról. Nélküle is jól tartotta magát a Magic, Fournier egy nappal 30 pontos karriercsúcsa után 29-et szórt (45 perc alatt), a padról Aaron Gordon 19 egységgel szintén karriercsúcsot hintett és a vendégek összességében 50%-kal dobtak mezőnyből – azonban ahogy idén már háromszor, a szoros végjátékot ezúttal sem tudták megnyerni.
A Rockets legjobb dobói: Harden 28/6, Howard 23, Ariza 19/12
A Magic legjobb dobói: Fournier 29/9, Gordon 19, Oladipo 18/3

Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 91–87

Middleton döntött, Parker visszatért. Nem tudott dominálni a meccsen a Bucks, sőt, másfél perccel a vége előtt még a Philly vezetett egy ponttal – ekkor azonban jött a végül 21 pontig jutó Middleton, kosárra váltotta Monroe passzát, majd berámolt egy nagy triplát is, ezzel eldöntötte a meccset. Jabari Parker visszatérése további öröm a Bucks-fanoknak, de egyelőre 1/6-os mezőnymutatót produkált 16 perce alatt, láthatóan kereste csak a ritmust, idő kell neki a komoly kihagyás után.
Idei legjobbját hozta a Philly. A vendégek végig partiban voltak és csak az említett két Middleton-villanás végezte ki őket a hajrában, de két magasemberük ezúttal is remekelt: Okafor 21 pontig, Noel 17 pontig és 12 lepattanóig jutott. TJ McConnell remekül szolgálta ki őket, simán nyerték a lepattanózást és ha egy kicsit jobban dobtak volna kintről (21%), akkor kimondottan hatékony lett volna a támadójátékuk – mivel ez hiányzott, az utolsó percben ezt a mérkőzést is elbukták.
A Bucks legjobb dobói: Middleton 21/9, Monroe 18, Antetokounmpo 17/3
A 76ers legjobb dobói: Okafor 21, Noel 17, Stauskas 14/9

Oklahoma City Thunder–Toronto Raptors 98–103

Még mindig hibátlan a Raptors. A Toronto sorozatban ötödik mérkőzését is megnyerte, méghozzá komoly ellenféllel szemben – a kulcs pedig ezúttal is a védekezés volt. Lowry-ék az elsők, akik száz pont alatt tudták tartani idén az OKC-t, az utolsó negyedben Westbrookot 1/8-as, Durantet pedig mindössze 1/2-es mezőnymutatón tartották, eközben DeRozan egymaga tíz pontot szórt be – az utolsó percben fordítottak a vendégek, majd nagyot küzdöttek a labdáért és be is húzták a meccset. A clutch védekezés mellett nagyon fontos volt a büntetőzés, hiszen 32/39-et dobtak a vonalról (DeRozan 14/15-öt), míg az OKC csak 12/14-et – ezt nem tudták ellensúlyozni a hazaiak.
Durant nem tud vezér lenni. A Thunder játéka akkor volt eredményes, amikor Westbrooknak jól ment: az első negyedben, amikor nyolc gólpasszt osztott ki és a harmadikban, amikor egymaga 16 pontot szórt be. Durant hiába dobott 27 pontot, egyáltalán nem volt nagy hatása a játékra, az utolsó negyedbeli két vállalása elég árulkodó – igaz, ekkor összesen 5/20-at (!) dobott az OKC. A 19 eladott labda sem fért bele a Raptors ellen, ebből nyolcat Westbrook (22 pont, 16 gólpassz) követett el, összességében a negyedik negyedben lejátszotta ellenfelét a Toronto.
A Thunder legjobb dobói: Durant 27/6, Westbrook 22/9, Kanter 15/3
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 28, Valanciunas 17, Lowry 17/9

Phoenix Suns–Sacramento Kings 118–97

Az utolsó másfél negyedben parádézott a Suns. 55-55-nél még egál volt az állás a harmadik negyed közepén, innentől azonban becsukta a kaput a Bledsoe-Knight páros és vezérletükkel előbb futott egy 11-0-t a hazai csapat, majd tovább növelte az előnyt: másfél negyed alatt 63 pontot rámoltak be. Ezzel nyilvánvalóan nem tudta tartani a lépést a Sarcamento, a Phoenix idén először találta meg a tripláit, 60%-kal szórtak be 14-et – 54%-kal dobtak mezőnyből, nyerték a lepattanózást és hatan érték el a tíz pontot.
Jól játszott a Kings – támadásban. Rondo és Collison irányítása mellett a vendégek támadójátéka is egyben volt, bár a kezdőcsapat eléggé akadozott, a kispadról négyen is hozzá tudtak tenni, 46%-kal dobták a hármasokat és Cousins nélkül is nyertek a festékből – azonban védekezésben rendre lemaradtak a kinti dobókról, ez megspékelve a Phoenix extra formájával biztos vereséget jelentett számukra. Erre a támadójátéka mindenesetre építhetnek és valószínűleg az sem lesz hátrány, ha a ma mezőnykísérlet nélkül záró Cauley-Stein mellé visszatér Cousins...
A Suns legjobb dobói: Bledsoe 19/6, Knight 17/9, Len 16
A Kings legjobb dobói: Koufos 16, Belinelli 15/6, Anderson 15/12

Utah Jazz–Portland Trail Blazers 92–108

A Portland hátvédjei ismét lecsaptak. Damian Lillard és CJ McCollum nem sokat foglalkozott a passzolással (összesen hét assziszt), inkább folyamatosan nyomás alatt tartották a Jazz backcourtjét. Nem számított a 9 eladott labdájuk, Lillard 35 pontot dobott 50 százalék feletti pontossággal, McCollum pedig 10/13-as mezőnnyel zárt – és beszórt egy buzzert is a félidő végén. Mellettük Plumlee dupla-duplával (13 pont, 16 pattanó), Aminu és Harkless pontos dobásokkal jelentkezett – ennyi felé már nem tudott figyelni a Jazz védelme. A Portland az előzetes várakozásokkal ellentétben 3-2-vel áll.
Minden összejött a Jazznek. Derrick Favors csak 24 percet tudott vállalni influenza miatt, és az első dominóval dőlt a többi is: az eddig a legkevesebb pontot engedélyező Jazz külső védekezése nem bírta el a nyomást. Hiába jött a padról Burks és Burke 38 pontja, sem ők, sem Neto és Hood nem tudta megállítani az ellenfél hátvédjeit. A támadásaikra pedig továbbra sem számíthatnak, a szokásos 90-95 pontnál most sem született több. Quinn Snyder vezetőedző el is mondta a meccs után, hogy egyelőre Burks és Hood visszaépítése a prioritás, ezért csúszhatott be ez a vereség.
A Jazz legjobb dobói: Burks 21, Hayward 19/3, Burke 17/3
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 35/15, McCollum 27/9, Harkless 15/6

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 112–108

Csak lelassítani tudták Curry-t, megállítani nem. Látszott, hogy két veretlen élcsapat találkozik, a Warriors hiába termelt be 63 pontot az első félidőben, a LAC nem nagyon szakadt le, és a 3. negyedben elég volt egy-két hazai megingás, és átvette a vezetést is – sőt, 97-87-nél már 10 volt közte. Ekkor azonban megrázta magát Harrison Barnes, zsinórban 8 pontot szerzett, majd Curry két hármasa következett. 106-105-nél azonban még egyszer visszavette az előnyt a Clippers, de Curry előkapott még egy triplát, a túloldalon pedig előbb Paul rontott, majd Klay Thompson blokkolta Jamal Crawford triplakísérletét.
A kiegészítők közötti különbség döntött. A GSW kezdőjéből Ezeli és Barnes 50 százalék felett dobott (utóbbi ugye fontos kosarakat is szerzett), a kispadról pedig a 4/4-gyel záró Barbosa villogott (Iguodala az utolsó percben 2 büntetőt is elrontott) – nélkülük nem győzött volna a bajnok, ahol Thompson és Green sem nagyon találta a dobásait. A Clippers nagyon megnehezítette ellenfele dolgát, de a szokásos Paul-Griffin-Jordan trión kívül csak Redick tudott előlépni – a veteránok közül sem Pierce (4 pont, 0/3 tripla), sem Crawford (8 pont, 4/15 mezőny, 0/3 tripla) nem tudott érdemi segítséget nyújtani, így a nagy hármas ereje elfogyott a végére.
A Warriors legjobb dobói: Curry 31/21, Barnes 17/6, Thompson 16
A Clippers legjobb dobói: Paul 24/3, Griffin 23, Redick 13/9

NBA, ALAPSZAKASZ

Indiana Pacers–Boston Celtics 100–98

Washington Wizards–San Antonio Spurs 102–99

Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 101–87

Cleveland Cavaliers–New York Knicks 96–86

Houston Rockets–Orlando Magic 119–114 – hosszabbítás után

Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 91–87

Oklahoma City Thunder–Toronto Raptors 98–103

Phoenix Suns–Sacramento Kings 118–97

Utah Jazz–Portland Trail Blazers 92–108

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 112–108

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik