Rangadót nyert a Lakers, megtörte rossz sorozatát a Golden State az NBA-ben

A Houston és a Lakers néhány napon belül kétszer is megmérkőzik, majdhogynem egymás között rendezhetik le a nyugati harmadik helyért zajló csatát. Kedd hajnalban a Lakers javított a pozícióján, miután a kiélezett, több mint tíz eredményfordulatot hozó összecsapást jó hajrával megnyerte, és hatmeccsesre nyújtotta győzelmi sorozatát. A nagyszünetben még a Rockets vezetett hat ponttal, a harmadik negyed hajrájában Luka Doncic két triplával gondoskodott a fordításról, aztán két perccel a vége előtt Marcus Smart is behajított egy hármast (90–94), és onnantól már csak a Lakers vezetett. Doncic sorozatban hatodszor is elérte a harmincpontos határt (36), LeBron James 18 ponttal zárt a vendégeknél, a Rockets legjobb dobója Jabari Smith (22) volt.
Pályán volt a nyugati második helyen nyomuló San Antonio is, amely bár korán 14 pontos hátrányba került a Clippers otthonában, megrázta magát, a harmadik negyedben már 24-gyel vezetett (63–87), és bár az előny jó részét elherdálta, a győzelmet behúzta. Victor Wembanyama 21 pontot és 13 lepattanót tett be a közösbe, Stephon Castle tripla dupla közelében járt (23 pont, nyolc assziszt, hét lepattanó), a Clippersben – a térdét fájlaló Kawhi Leonard távollétében – Darius Garland (25) volt a legjobb dobó. A Spurs a 2016–2017-es idény óta először jutott el ötven győzelemig.
Az Atlanta kilenc, az Orlando hét mérkőzést nyert meg egyhuzamban, az egyik szép sorozatnak szakadnia kellett. Nickeil Alexander-Walker már az első félidőben megtermelt 24 pontot, vezérletével a Hawks 67–50-re vezetett a nagyszünetben, a folytatásban előnye tovább nőtt, a Magicnek a végjátékban csak a vereség mértékének mérséklésére volt ereje. Alexander-Walker 41 pontos karriercsúccsal finiselt, Jalen Johnson leszállította idénybeli 13. tripla dupláját (24 pont, 15 lepattanó, 13 assziszt), Dyson Daniels 15 ponttal és 12 lepattanóval zárt a zsinórban tehát tizedszer is nyerő Atlantában, a floridai lőlapot Paolo Banchero (18) és Desmond Bane (18) vezette.
A Golden State még mindig nem vethette be Stephen Curryt, de az egy estével korábban pihentetett játékosok közül Kristaps Porzingis, De'Anthony Melton és Draymond Green már a pályán volt – meg is lett a győzelem a gyengécske Washington ellen. Porzingis 30, Melton 27 pontot szerzett, és Green nyolc lepattanója, valamint hét asszisztja is kellett az ötös vereségszéria megszakításához, egyben Steve Kerr vezetőedzői karrierjének 600. alapszakaszi győzelméhez. A Wizards sorozatban a 12. meccsét vesztette el.
Bostonban nagy dobópárbajt vívott a hazai Jaylen Brown (41) és a phoenixi Devin Booker (40); kulcsfontosságú volt, hogy Brown a pontjaiból 18-at az utolsó negyedben gyártott. Kevesebb mint négy perccel a vége előtt még a Suns vezetett (108–111), akkor Brown labdát csent Bookertől, az akciót Jayson Tatum duplával fejezte be – és beindult a Celtics: a meccs utolsó 13 pontjából 12 a bostoniak neve mellé került. Tatum és Derrick White 21-21, Payton Pritchard 19 pontot szerzett a hazaiaknál.
A chicagói Josh Giddey sok meccset kihagyni kényszerült ebben az idényben sérülés miatt, de most minden jel szerint teljesen rendben van: a legutóbbi öt mérkőzéséből a negyediken ért el tripla duplát! A Memphis magabiztos legyőzéséhez 16 ponttal, 15 lepattanóval és 13 assziszttal járult hozzá, Matas Buzelis öt sikeres triplára építve 29 pontig jutott.
A Dallas nem tudta megismételni egy estével korábbi, clevelandi produkcióját, kikapott New Orleansban. A legutóbbi 12 meccséből a nyolcadikat megnyerő Pelicans soraiban Zion Williamson 27, Saddiq Bey 23 pontot szerzett, odaát Naji Marshall 32 ponttal keserítette volt csapatát, Cooper Flagg 21 ponttal, nyolc assziszttal és hét lepattanóval fejezte be a meccset.
A Portland végig vezetve, könnyedén érvényesítette a papírformát a Brooklyn ellen, Deni Avdija és Toumani Camara 18-18, Scoot Henderson 16 pontot szerzett, Donovan Clingan 14 pontos, 11 lepattanós dupla duplát ért el.
NBA, ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks–Orlando Magic 124–112
Washington Wizards–Golden State Warriors 117–125
Boston Celtics–Phoenix Suns 120–112
Brooklyn Nets–Portland Trail Blazers 95–114
Chicago Bulls–Memphis Grizzlies 132–107
New Orleans Pelicans–Dallas Mavericks 129–111
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 92–100
Los Angeles Clippers–San Antonio Spurs 115–119








