NFL: Dallasban is új vezetőedző után néznek

I. SZ.I. SZ.
2025.01.13. 18:40
Mike McCarthy nem folytatja a Dallas vezetőedzőjeként (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő Dallas Cowboys bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg Mike McCarthy vezetőedző lejáró szerződését, hanem új szakembert keres a csapat élére.

A Green Bay Packersszel 2010-ben Super Bowlt nyerő McCarthy a 2020-as idény előtt lett a Cowboys vezetőedzője, de öt év alatt annak ellenére sem tudta a Super Bowlba juttatni a csapatot, hogy 2021-ben és 2023-ban a legtöbb pontot szerezte az alapszakaszban. Háromszor jutott el a playoffba, de csak egy győzelmet aratott.

Dallasban csak most hoztak döntést McCarthyról, a múlt héten nem adtak engedélyt a Chicagónak arra, hogy állásinterjún fogadja a szakembert.

A Cowboys a hetedik csapat, amelynek új edzőt kell keresnie a következő idény előtt, a Chicago, a New Orleans és a New York Jets már az idény közben elbocsátotta főedzőjét, míg a Las Vegas, a New England és a Jacksonville az alapszakasz után köszönt el a szakmai munka vezetőjétől.

Közülük a New England találta meg új vezetőedzőjét, a játékosként a Patriotscel játékosként három bajnoki címet szerző Mike Vrabel lett Jerod Mayo utódja. A rutinos szakember hat évig volt a Tennessee főedzője.

 

Legfrissebb hírek

„Az NFL más világ!” – exkluzív interjú Andre Carterrel

Képes Sport
2026.08.04. 16:05

Csaknem tízmilliárd dollárért cserél tulajdonost az NFL-bajnok Seattle Seahawks

Amerikai sportok
2026.07.12. 18:08

Egy csere útján az Év védőjátékosával erősített a Los Angeles Rams

Amerikai sportok
2026.06.01. 20:29

A Super Bowl visszavágójával, péntek helyett csütörtök hajnalban indul az új NFL-idény

Amerikai sportok
2026.05.15. 12:03

NFL: megvannak az európai meccsek résztvevői

Amerikai sportok
2026.05.13. 09:55

Volt, aki golfozás közben tudta meg, hogy NFL-játékos lett – sztorik és videók a draftról

Amerikai sportok
2026.04.28. 13:23

Fernando Mendoza lett a draftelső, irányítót húzott az első körben a Rams

Amerikai sportok
2026.04.24. 09:47

Mendoza és a többiek tele reménnyel – a héten 250-nél is több egyetemi játékos kerül az NFL-be

Amerikai sportok
2026.04.21. 12:21