NHL: elsőként a New York Rangers jutott be a rájátszásba

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 09:36
Tizenegy gól született a Rangers és a Flyers meccsén, ez az egyik (Fotó: Getty Images)
A Philadelphia Flyerst hosszabbításban legyőző New York Rangers biztosította elsőként a helyét az NHL rájátszásában.

Az észak-amerikai hokiliga legutóbbi játéknapján a Rangers Adam Fox hosszabbításban szerzett góljával szerezte meg Peter Laviolette vezetőedző 800- győzelmét, de valójában már az playoffot ért a Rangersnek, hogy az 5–5-ös döntetlennel egy pontot szerzett, és a Detroit kikapott Washingtonban. Artemij Panarin három gólpasszt osztott ki, ezzel Járomír Jágr 18 évvel ezelőtti remeklése óta ő az első a Rangersben, aki egy idényen belül 100 kanadai pontig jutott egy idényben.

A Montreal ellen ért véget a Colorado kilencmeccses győzelmi sorozata, de az egyetlen Avalanche-gólt Nathan McKinnon szerezte, ezzel sorozatban a 35. hazai meccsén szerzett legalább egy kanadai pontot, ami a második leghosszabb sorozat Wayne Gretzky 40 meccses szériája óta – a kanadai klasszis még az 1988–1989-es idényben bizonyult megállíthatatlannak. Összességében már 19 mérkőzéses a pontszerző sorozata, ő az első az NHL történetében, akinek egy idényen belül két ilyen széria is összejött.

NHL, ALAPSZAKASZ
Florida Panthers–Boston Bruins 3–4
New York Rangers– Philadelphia Flyers 6–5 – hosszabbítás után
Pittsburgh Penguins–Carolina Hurricanes 4–1
Washington Capitals–Detroit Red Wings 4–3 – hosszabbítás után
Toronto Maple Leafs–New Jersey Devils 3–6
Nashville Predators–Vegas Golden Knights 5–4 – hosszabbítás után
Winnipeg Jets–Edmonton Oilers 3–4 – hosszabbítás után
Chicago Blackhawks–Calgary Flames 3–1
Colorado Avalanche–Montréal Canadiens 1–2
Arizona Coyotes–Columbus Blue Jackets 6–2
Seattle Kraken–Anaheim Ducks 4–0
San Jose Sharks–Dallas Stars 3–6

 

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
2 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik