NFL: visszavonul a liga egyik legjobb vezetőedzője

K. D.K. D.
2022.01.25. 21:10
Az NFL berkein belül megkérdőjelezhetetlen forrásnak számító Ian Rapoport beszámolója szerint szerdán bejelenti visszavonulását a New Orleans Saints vezetőedzője, Sean Payton.

A korábban az Eagles, Giants és Cowboys csapatánál is dolgozó edző a Saintsnél kapott elsőként vezetőedzői állást, és 15 éven át hűségesen szolgálta is a „szenteket”. Drew Brees 2020-as visszavonulása után azonban sejthető volt, hogy Payton egy újabb nagy projektbe, és újjáépítésbe már nem szívesen fogna bele a városban, így tulajdonképpen már csak az maradt a kérdés, mikor jelenti be, itt a vége.Payton egy újabb nagy projektbe, és újjáépítésbe már nem szívesen fogna bele a városban, így tulajdonképpen már csak az maradt a kérdés, mikor jelenti be, itt a vége.

Paytont 2006-ban megválasztották az év edzőjének, majd 2010-ben igazi szenzáció volt, hogy a Saints együttesével a Super Bowlt is be tudta söpörni imádott városának, miután a nagydöntőben legyőzték a Indianapolis Coltsot.

A Saintsnél töltött 15 éve után Sean Payton befejezi (Fotó: Getty Images)
A Saintsnél töltött 15 éve után Sean Payton befejezi (Fotó: Getty Images)

Payton neve a sikerei mellett „vérdíjbotránya” miatt is ismerősen csenghet, ugyanis 2012-ben a liga hosszú eltiltásra ítélte, miután kiderült, pénzdíjat tűzött ki az ellenfelekre, és minél nagyobb sérülést okoztak játékosai, annál nagyobb volt a jutalom.

Payton a 15 éve alatt a Saintsnél 152 alapszakaszgyőzelmet és 89 vereséget gyűjtött be, míg a rájátszásban 9 győzelem és 8 vereség a mérlege.

Az 58 éves edző várhatóan szerdán tart majd a Saintsnél sajtótájékoztatót, amelyben bejelenti, feláll a kispadról. A hírek szerint a Saints védekezésért felelős edzője, Dennis Allen követheti őt a vezetőedzői pozícióban, vagyis pótlását egyelőre házon belül oldják meg New Orleansban.

Legfrissebb hírek

Klasszis támadók mellé kitűnő védelem – ez a Bengals új receptje

Amerikai sportok
2026.09.22. 15:45

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

Félmillió jegyigénylés érkezett Dzeko búcsúmeccsére

Minden más foci
2026.09.17. 07:01

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Visszavonult Jonathan Brownlee olimpiai és hatszoros világbajnok triatlonos

Egyéb egyéni
2026.09.04. 18:42

Modric: Fárasztó, hogy az emberek 2019 óta az életkoromról beszélnek…

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 10:35

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2026.09.03. 13:27