A Warriors lemosta a Memphist, vezet az Atlanta

2015.05.14. 10:16
null
A Harcosok jól védekezése sima hazai sikert eredményezett (Fotó: Reuters)
A Memphis Grizzlies nem tudta pótolni Tony Allent, a Golden State Warriors triplafesztivált rendezve aratott könnyed győzelmet az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában, és ezzel egy mérkőzésre került a konferenciadöntőtől. A játéknap másik összecsapásán parádés végjáték után Al Horford kosarával nyert az Atlanta Hawks a Washington Wizards ellen, így a keleti első kiemelt is 3–2-es előnyből várja a folytatást. Íme, a részletek!

 

Atlanta Hawks–Washington Wizards 82–81

Pierce hiába javította a hibáját. A mérkőzés első felében inkább az Atlanta akarata érvényesült, később a visszatérő John Wall vezérletével a Washington fordított és hétpontos előnyt épített ki a harmadik negyed végén. A Hawks egy 12–0-s futással újra átvette a vezetést, az utolsó másodpercek azonban rendkívül izgalmasra sikeredtek. 78–78-nál Paul Pierce elhagyta a labdát, a leindításból ziccert dobott Carroll – a veterán azonban a következő támadásnál javított és nyolc másodperccel a vége előtt bedobott egy triplát. Ez azonban nem bizonyult újabb győztes kosárnak, mert Schröder betörése után Horford érkezett a támadópattanóra, és miután eltakarította az útból a vendégeket, feltette a ziccert – a remekül játszó center duplájával az utolsó pillanatban nyerni tudott az Atlanta.

Törött kézzel is kell Wall. A Wizards irányítója úgy is fontos szerepet játszott, hogy nyilvánvalóan nem teljesen egészséges – ennek ellenére 37 percet töltött a parketten, 15 pontot és 7 gólpasszt tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez. A pontfelelős ismét Bradley Beal volt, de Pierce „csak” az utolsó hármassal jelentkezett érdemben, Nene láthatatlan volt és Gortatot is elnyomta Horford – mindemellett a kispadról összesen kilenc pont és 3/21-es mezőnymutató érkezett a vendégeknél. Mindkét fél remekül védekezett a periméteren, így elmaradtak a triplaesők, nem volt igazán kiemelkedő játékos sehol – mindenesetre a hazaiaknál hiába hozta a pontokat Teague, Schröder volt a pályán az utolsó percekben. A kulcs végül Al Horford volt és nem is csak a győztes kosara miatt, hiszen a 23 pontos, 11 lepattanós dupla duplája mellett öt blokkot is kiosztott és jórészt neki köszönhető, hogy a Hawks ismét fölénybe tudott kerülni belül – ezzel karnyújtásnyira került a gárda a főcsoportdöntőtől.

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–2 az Atlanta javára

A Hawks legjobb dobói: Horford 23, Millsap 14, Teague 14/6
A Wizards legjobb dobói: Beal 23/3, Wall 15, Gortat 14

Golden State Warriors–Memphis Grizzlies 98–78

Steph Currynek csak kintről szabad. A frissen megválasztott MVP nem cifrázta túl, összesen három dobást kísérelt meg a triplavonalon belülről (mindegyiket elrontotta), így 6/13 hármassal, 18 ponttal zárta a találkozót – ezzel egyébként ő érte el leghamarabb a 100 bedobott triplát a playoffban, hét meccsel megelőzve a korábbi rekorder Ray Allent. Curry emellett rájátszásbeli karriercsúcsot jelentő hat labdaszerzést produkált, a Warriors küldő dobások elleni védekezése pedig teljesen megfogta a Memphist – a látottak alapján óriási javulás kell Conleyéktól, hogy a hatodik meccsen ne érjen véget a sorozat.

Mélyen van a Grizzlies. Tony Allen nélkül eltűnt a vendégek ereje, Curry és Thompson is szabadon dobálhatott, ráadásul Barnesnak, valamint a padról érkező Iguodalának is sok üres helyzete volt – ez a négyes 59 pontot és 14 triplát süllyesztett el. Emellett a Memphis támadójátéka is becsődölt, képtelenek voltak betalálni kintről, Randolph helyzeteit elvette a Green, Barnes páros, de Marc Gasolon is jól védekezett Bogut – egyetlen pillanatig sem volt reális esélye a vendégcsapatnak. A Grizzlies még nem érte el a száz pontot ebben a sorozatban, ez pedig hosszútávon biztos halál a Golden State-tel szemben – van még innen kiút?

A négy győzelemig tartó párharc állása: 3–2 a Golden State javára

A Warriors legjobb dobói: Thompson 21/9, Curry 18/18, Iguodala 16/6
A Grizzlies legjobb dobói: M. Gasol 18, Randolph 13/3, Conley 13

Legfrissebb hírek

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
2026.11.06. 08:12

Doncic és SGA 40 felett, Steph Curry is remekelt, Green bunyózott a maratoni NBA-játéknapon

Amerikai sportok
2026.11.03. 09:17

Másodszor is legyőzte a 76ers a címvédő Knickset – videó

Amerikai sportok
2026.10.31. 08:32

NBA: Portlandben nyert a Grizzlies, továbbra is hibátlan – videók

Amerikai sportok
2026.10.30. 07:53

NBA: Curry hibátlanul dobott, az újonc csúcsot ért el – behúzta első győzelmét a Warriors

Amerikai sportok
2026.10.27. 10:44

Anthony Edwards 45 pontos teljesítménnyel tette tönkre Janisz Adetokunbo bemutatkozását a Miamiban – videó

Amerikai sportok
2026.10.22. 09:09

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04

AJ Dybantsát választotta a draft első helyén a Washington Wizards

Kosárlabda
2026.06.24. 09:28