James és Wade visszavágott, pályaelőny a Heatnél

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2014.05.21. 09:57
null
Wade 23 ponttal segítette csapatát (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában a keleti főcsoportdöntő második mérkőzését rendezték meg: a bajnok Heat sokkal összeszedettebb volt, mint az elsőn, kiegészítői is jobban muzsikáltak, a végén pedig a sztárok nem tudtak hibázni. A Pacers elvesztette a pályaelőnyt, de most lesz pár nap szusszanásnyi idejük – három nap múlva folytatódik a párharc.

Indiana Pacers–Miami Heat 83–87

James és Wade eldöntötték. Elég hullámzó volt a találkozó, a fej-fej melletti első negyedet követően akár tíz ponttal is vezethetett volna a Heat a félidőben, de az utolsó pillanatokban inkább az Indiana tudott pontot szerezni, Stephensonnak erre egy tized is elég volt.

A folytatásban aztán fordult a kocka és a Pacers került fölénybe, az ellenállhatatlanul játszó Stephenson révén már ők vezethettek volna tízzel, de szűk három perccel a harmadik negyed vége előtt mintha lemerült volna az elem, rossz döntések, technikai hibák és kimaradt dobások érkeztek a hazaiaktól, míg a Heatnél beindult az addig csendes LeBron James. A Heat 6-osa Wade-del párban 24 pontot szórt innentől (az utolsó húszat csak ketten) – a teljes Pacers 23-at, és bár vezettek még öt perccel a lefújás előtt, a Miami egy 12–2-es rohanással lelépte őket.

Amiben nagyon kellett, javult a Heat. Elsősorban az agresszív védekezés hiányzott az első meccsen a címvédőtől, ez mára maradéktalanul teljesült, az Indiana legutóbb tökéletesen működő támadógépezetét a pályafutása egyik legjobb meccsét záró Stephenson egy-egyeire és Hibbert támadólepattanóira tudták limitálni.

Ők ugyanúgy 50 százalékkal dobtak és ugyanúgy a két klasszis szerezte a pontok nagy részét (Bosh ma is halovány volt), de az Indiana mindössze 40 százalékkal célzott mezőnyből, a két napja remeklő George erőlködött és Westnek sem ment a dobás. A Miami triplái is javultak, de nem a Bosh, Allen páros, hanem a Chalmers, Cole duó révén, utóbbi elöl-hátul remek meccset zárt.

Eltűntek a büntetők. Az Indiana mindössze 15 alkalommal állhatott a vonalra, legutóbb Roy Hibbert egyedül hozta ezt a számot. A center most csupán két darab egypontost dobhatott, a West, Hill páros egyet sem – márpedig ezek most nagyon hiányoztak a végelszámolásnál. A Pacers nem bírta el, hogy Paul George-nak rossz napja legyen, a hazaiak vezére 1/11-es mezőnymutatót hozott össze az első félidőben és a másodikban sem javult jelentőset – míg az első meccsen tökéletes rendszerjátékos volt, most a Heat keményebb védekezésére egymaga próbált reagálni.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Indiana Pacers–Miami Heat 83–87
Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

A Pacers legjobb dobói: Stephenson 25/6, George 14/6, Hill 13/9
A Heat legjobb dobói: Wade 23, James 22/3, Cole 11/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik