Vízilabda: Zalánki Gergő a Pro Reccóhoz igazolt – hivatalos

2021.06.15. 12:51
null
Zalánki Gergő a Pro Reccónál folytatja karrierjét (Fotó: Szabó Miklós)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport korábbi értesülése, mely szerint a Bajnokok Ligája-győztes Pro Reccónál folytatja pályafutását Zalánki Gergő, a magyar férfi vízilabda-válogatott balkezes játékosa.

A tokiói olimpiára készülő Európa-bajnok játékos a vlv.hu szakportál keddi híre szerint három évre kötelezte el magát új klubjához.

Zalánki 2019 óta az FTC-Telekom Waterpolo csapatában játszott, a zöld-fehérek két hete éppen a Reccóval szemben buktak el a Bajnokok Ligája döntőjében. A magyar játékos elmondta: szerződéséből még egy év volt hátra, de egy záradék szerint április közepéig történő megkeresés esetén külföldi klub kivásárolhatta őt.

„A legfőbb ok az, hogy mindig is az volt a nagy álmom, hogy a Pro Reccóban játszhassak, mint a példaképeim. Amikor megkerestek, szinte habozás nélkül mondtam, hogy persze. Ez a Recco! A csapat presztízse akkora, hogy ha onnan hívják az embert, nem kérdés, hogy el kell fogadni az ajánlatot” – nyilatkozta Zalánki. Hozzátette, a Ferencváros marasztalta, de végül az olaszok ajánlatát fogadta el.

„Kicsit sajnáltam a távozást, volt egy sérülésem, bejött a covidos időszak, volt bennem hiányérzet, egy kis bűntudat is amiatt, hogy nem úgy sikerült ez a szezon, ahogy mindannyian szerettük volna”
– nyilatkozott a 26 éves játékos.

Legfrissebb hírek

Kikaptunk a spanyoloktól a vízilabda-vk selejtezőjében

Vízilabda
2 órája

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
Tegnap, 13:58

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
2026.04.07. 13:53

A görögök elleni egygólos sikerrel indított a magyar válogatott a férfi vízilabda-világkupán

Vízilabda
2026.04.06. 18:08

„Tűzön-vízen átmegyek, önfejű vagyok és kitartó” – 50 éves Biros Péter

Vízilabda
2026.04.05. 10:14

Egyszerűsített taktikával a szuperdöntőért – interjú Varga Zsolttal

Vízilabda
2026.04.04. 12:08

Csere a vízilabda-válogatottban, Nagy Ákos helyett Leinweber Olivér megy a vk-ra

Vízilabda
2026.04.03. 10:52

Vigvári Vince hét gólt dobott az Olimpiakosznak a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.04.01. 08:59
Ezek is érdekelhetik