Patai Gergely
2022.12.07 15:37 Frissítve: 2022.12.07 19:47

Vízilabda: mindkét nemnél nagy izgalmakat ígér a Magyar Kupa négyes döntője

Az idény eddigi legfontosabb megméretése előtt állnak a vízilabdázók, december 9-én és 10-én a férfiak, egy héttel később a hölgyek küzdenek meg a Magyar Kupáért a Komjádi uszodában.

 

(Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)

Utoljára 16 éve fordult elő olyan, mint a vízilabda Magyar Kupa idei kiírásában, a férfiaknál ugyanis kizárólag fővárosi csapatok jutottak be a legjobb négy közé. A négyes döntőt december 9-én és 10-én a budapesti Komjádi uszodában rendezik, a pénteki elődöntőben az OSC a Honvéddal, míg a Ferencváros a Vasassal találkozik.

Az ilyen mérkőzések a legjobb értékmérők, amelyeken megmutatkozik, hogy hol tartunk a fejlődésben – mondta az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Varga Zsolt, az FTC-Telekom vezetőedzője. – Hosszú folyamat, amire összeáll a játékunk, de minden mérkőzésből, amit eddig lejátszottunk, sokat tanultunk. A bresciai vereségnek is voltak hozadékai, sokat csiszoltunk a különböző játékelemeken, és úgy érzem, készen állunk a négyes döntőre.”

Az újbudaiak a Magyar Kupa legutóbbi kiírásában az elődöntőig jutottak, ezúttal pedig az utolsó előtti akadályt is sikerrel vennék, ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy a négyes döntőbe öt év után visszatérő Endo Plus Service-Honvéd ellen nem lesz könnyű dolguk.

Az egyik este elkezdtem leírni, hogy mire számíthatunk a Honvédtól, aztán a harmadik oldal után arra jutottam, hogy igazából bármire – mosolygott Varga Dániel, a Genesys OSC Újbuda szakvezetője. – Egyébiránt elsősorban a saját játékunkra koncentrálunk, szeretnénk a szebbik arcunkat mutatni, és bizonyítani, hogy bárkivel felvesszük a versenyt. Nem vagyunk még sebezhetetlenek, de úgy érzem, hogy a nálunk erősebb csapatokkal is tudunk jó meccset játszani.”

A női Magyar Kupa négyes döntőjét december 16-án és 17-én rendezik, a címvédő Eger a Ferencvárossal találkozik, míg az UVSE a negyeddöntőben nagy meglepetésre a BVSC-t búcsúztató III. Kerülettel néz farkasszemet. Az újpestieket irányító Benczur Márton szerint fiatal játékosainak a nagy téttel járó stresszel is meg kell birkózniuk.

Egyelőre rapszodikus, mérkőzéseken belül is hullámzó a teljesítményünk, de azon vagyunk, hogy kiegyensúlyozottabbá váljunk – hangsúlyozta a szakember. – Lépésről lépésre haladunk, a héten még a Bajnokok Ligája csoportkörében játszunk, de a játékosaim fejében nyilván már ott motoszkál a négyes döntő gondolata is. Fiatal csapatunk van, biztosan izgatottak lesznek a lányok, de azon leszünk, hogy felszabadulttá tegyük őket.”

Legutóbb a 2018-2019-es idényben nyerte meg a bajnokságban hétszeres címvédő UVSE a Magyar Kupát, azt követően kétszer a Dunaújváros, egy éve pedig a Tigra-ZF-Eger emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

Kipróbálhattam már, hogy milyen érzés ruhában fürdeni, az idén is szívesen megmártóznék – tréfálkozott Sike József, a hevesiek vezetőedzője. – Természetesen címvédésre készülünk, nem feltett kézzel érkezünk a Komjádiba, de a fővárosi riválisaink értelemszerűen szeretnék ezt megakadályozni.”

BENU férfi Magyar Kupa, négyes döntő, Komjádi uszoda
December 9., péntek
Elődöntő, 18 és 20 óra
Genesys-OSC-Újbuda–Endo Plus Service-Honvéd
A-Híd-VasasPlaket–FTC-Telekom
December 10., szombat
Döntő, 18:45

BENU női Magyar Kupa, négyes döntő, Komjádi uszoda
December 16., péntek:
Elődöntő, 18:30 és 20 óra
FTC Telekom–Tigra-ZF Eger
IIIl. kerületi TVE–UVSE
December 17., szombat
Döntő, 19 óra

 

2022.11.29 23:54:35

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Csapó Dudi érett felnőttként futballban, teniszben, politikában, bármiben képes volt zavarba ejtő módon megközelíteni témákat, látványos, új magyarázattal, ötlettel, és mindehhez sztentori hangján olyan kedélyesen előadott, mégis határozott érvrendszerrel szolgált, hogy az ember csupán biccentett: végül is, miért ne?

2022.11.07 00:04:20

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A negyedik negyedben gyalázatos volt a bíráskodás.

2022.11.07 00:09:42

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Amelyhez hozzátartozik – persze most már könnyű a fülbesúgás –, hogy a sportágban nem igazán pártolták az elnök vezetési módszerét, a pénzügyi helyzet még az elnökségi tagok előtt sem volt teljesen tiszta, átlátható – ahogy összefoglalták, persze már Vári lemondása után.

2022.11.06 14:03:30

Vízilabda nemzetisport.hu

Gurisatti az utolsó másodpercben mentette szétlövésre a finálét, aztán a 20. (!) ötöst ő rontotta el...

2022.10.11 08:50:03

Vízilabda nemzetisport.hu

A 60 esztendeje elhunyt korszakos pólós a Fradi első úszóbajnoka volt.