Vizes vb: Ilyen forgatókönyvvel meccset nyerni a csoportkörben is jó lenne – Varga Dénes

Vágólapra másolva!
2023.07.27. 13:16
null
Varga Dénes (jobbra) fárasztónak érezte a spanyolok elleni elődöntőt (Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)
Magyarország elképesztő izgalmak után, Manhercz Krisztián utolsó pillanatban szerzett góljával legyőzte Spanyolországot a vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának elődöntőjében, így bejutott a döntőbe, valamint megszerezte az olimpiai kvótát is. A mérkőzés után Varga Zsolt szövetségi kapitány és Varga Dénes, a válogatott átlövője is értékelt.

 

„Óriási gratuláció a játékosaimnak, fantasztikus volt, amikor lépésről lépésre vissza tudtunk jönni. Szóltam nekik, hogy kicsit elment a figyelmük a támadások felé, de ahogy visszaállt a rend hátul, úgy jöttünk szépen vissza a mérkőzésbe” – nyilatkozta Varga Zsolt a mérkőzés után az M4 Sportnak.

A szövetségi kapitány elmondta, Zalánki Gergő kiállítását nehéz volt a kispadról feldolgozni, de a végére maradt 16 másodpercük, amivel be tudták húzni a mérkőzést.

Varga örül a győzelemnek, de nem akar ünneprontó lenni: „Továbbra is azt tudom mondani, hogy munka, munka, munka.”

„Jól látom azokat a részeket, amelyeken dolgozni kell, de ezeket most félre lehet tenni. Elsősorban egy óriási nagy tűz, szív volt az, ami működött, és ez nagyon férfias küzdelem volt a csapattól. Nagyon büszke vagyok rájuk.”

Varga Dénes is értékelte mérkőzést: „Szoktam mondani, hogy mindig a legutolsó győzelem a legédesebb vagy a legjobb, és hiába volt nagyon jó huszonegy évesen olimpiát nyerni, ez mindig azt jelenti, hogy még van értelme”.

„Ilyen forgatókönyvvel meccset nyerni a csoportkörben is jó lenne, nemhogy egy elődöntőben, ami olimpiai kvalifikációt ér. Nagyon fárasztónak éreztem a meccset, ez a világbajnokságnak ebben a szakaszában már teljesen normális, mégis tudtunk újabb és újabb dolgokat előhúzni a végén” – mondta Varga, aki hozzátette, ha ez nem a mieink ellen történt volna, akkor még sajnálná is a spanyolokat.

VIZES VB, FUKUOKA
VÍZILABDA
FÉRFIAK
ELŐDÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 12–11 (3–3, 1–3, 3–2, 5–3)

Fukuoka, 3000néző.V:Margeta (szlovén), Ohme (német).
MAGYARORSZÁG:
Vogel Soma – Nagy Ádám, VARGA DÉNES1,Angyal1,JANSIK SZ.2,ZALÁNKI2,VÁMOS1.Csere:Molnár E., NÉMET T.1,MANHERCZ K.3,Fekete G. Vigvári Vince1.Szövetségi kapitány:Varga Zsolt
SPANYOLORSZÁG:
Aguirre – MUNARRIZ2,Granados, Famera, De Toro1,PERRONE2,Larumbe1.Csere:SANAHUJA2,Tahull, Bustos1,Mallarach1,Cabanas1.Szövetségi kapitány:David Martín
Gól – emberelőnyből:
10/4, ill. 9/4
Gól – ötméteresből:–, ill. 1/0
Kipontozódott:Zalánki (32. p.)
MESTERMÉRLEG
David Martín:
– Nehezen találom a szavakat, a mérkőzés nagy részében jobbak voltunk, de a magyaroknak nagyon sok a minőségi játékosa, és visszajöttek a mérkőzésbe. A második centerbe beúszó játékosaik nagyon sok gondot okoztak nekünk. Az utolsó gól nagyon fáj, de néha ilyen a sport.

Legfrissebb hírek

Varga Dániel: Bravúr a Panathinaikosz elleni pontszerzés

Vízilabda
2 órája

Férfi vízi Eurokupa: szolnoki bravúr, zuglói pontszerzés

Vízilabda
13 órája

Van Wetering remekelt, Hollandia fölényes győzelemmel kezdte a középdöntőt a női kézi-vb-n

Kézilabda
13 órája

Spanyol címvédés a női labdarúgó Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2025.12.02. 21:26

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 23:04

Vízilabda: Zalánki Gergő készen áll arra, hogy visszatérjen a válogatottba

Vízilabda
2025.12.01. 14:28

Németország és Spanyolország is csoportelsőként jutott középdöntőbe a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 19:54

A női kéziválogatott simán legyőzte a spanyolokat a vb előtti utolsó felkészülési meccsén

Kézilabda
2025.11.23. 15:29
Ezek is érdekelhetik