Sportrádió: Döntőt kell játszanunk a bajnokságban – Gerendás György

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.10.11. 18:35
null
Nagy terveket szövögetnek a Ferencvárosnál
A Sportrádió vendége volt Gerendás György, a Ferencváros női vízilabdacsapatának vezetőedzője. A Hazafutás című műsorban a szakember az átalakuló keretről, a következő csapatkapitányról, az esélyességgel járó nyomásról, valamint a vízilabda új szabályairól is beszélt Suba Katának.

„Sokan érkeztek, egy balkezes német és egy ügyes francia kislány is külföldről. Nekik mindenképpen kell majd idő ahhoz, hogy beépüljenek a csapatba és felvegyék a magyar vízilabda ritmusát. Nagyon markáns játékosok is jöttek, hiszen Leimeter Dóra és Farkas Tamara is válogatott vízilabdázók. A tavalyi csapattal azért sikerült ott lennünk a végéig, mert egy nagyon stabil és jó védekezésen alapuló játékot próbáltunk csinálni. A mostani érkezők valódi támadók. A kérdés az, hogy a kiváló támadókat hogyan állítom be a jól védekező együttesbe. Ha sikerül, akkor nagyon komoly esélyesek leszünk, ha nem, akkor szenvedni fogunk a sokgólos meccseken” – mondta Gerendás György.

A Ferencváros vezetőedzője a következő csapatkapitány nevét is elárulta, majd arról beszélt, mint jelent esélyesnek lenni.

„Csabai Dóri volt a csapatkapitány, de ő sajnos abbahagyta. Illés Annának kellett volna lenni, ő azonban csak munka mellett vállalta a mostani idényt, ezért nem akart lenni. Végül Máté Zsuzsa lesz a cséká.”

„Sokan félnek kimondani, de döntőt kell játszanunk a bajnokságban, a Magyar Kupában is jó lenne a fináléba jutnunk, illetve a Bajnokok Ligájában is a nyolc közé szeretnénk kerülni. Azt mondják ránk, hogy kicsit esélyessé váltunk, s az edzők ezt általában nem szeretik kimondani. Szerintem esélyesként el kell bírnunk az ezzel járó nyomást.”

A 68 éves szakember szerint a vízilabda szabályait egyszerűsíteni kellene, hogy élvezhetőbb legyen a nézők számára.

„A szabályértelmezés arra megy, hogy minél szubjektívebbé váljon a sportág. Ez nem a magyar bírókra vonatkozik, hanem azokra, akik a szabályokat kitalálják. Az lenne a legjobb a vízilabdának, ha egyszerűsítenénk a szabályokat, s megpróbálnánk kivenni ebből a bírót, hogy a közönség minél jobban megértse a játékot. Akkor lenne érthető mindenki számára, ha a mérkőzés előtt kisorsolnánk két nézőt, hogy vezesse a meccset. Én edzőként lehet, hogy meghalnék az ítéletek miatt, de legalább azt fújná, amit lát” – tette hozzá Gerendás György.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik