I. SZ.
MTI
2023.04.01 17:24 Frissítve: 2023.04.01 19:46

Női vízilabda BL: negyedik lett a Dunaújváros

A Dunaújváros 12–8-as vereséget szenvedett a nyolcszoros győztes olasz Orizzonte csapatától a női vízilabda Bajnokok Ligája barcelonai négyes döntőjének szombati bronzmérkőzésén, így a negyedik helyen zárta a sorozatot.

Garda Krisztináék lecsúsztak a dobogóról (Fotó: Szabó Miklós)

Lehengerlő játékkal kezdett az olasz csapat, szinte minden akciójából eljutott gólhelyzetig, és különböző találatokat – ejtés, távoli lövés, emberelőnyös húzás – szerzett. Mihók Attila csapata Garda Krisztina révén csak egy ötméteressel tudott válaszolni és már az első szünetre négygólos hátrányba (5–1) került.

A folytatásban állandósult a két együttes közti különbség, a Dunaújváros részéről ugyan már érkeztek a gólok Garda és a Mataró elleni elődöntőben négy találatot jegyző Horváth Brigitta részéről, azonban a riválisnak mindig volt válasza.

A harmadik felvonásban több mint hat percet kellett várni az első gólra, ekkor az olaszok értékesítettek gyorsan egy emberelőnyt – a magyar csapat több nagy lehetőséget is elszalasztott arra, hogy meccsben maradjon –, egy újabb találattal pedig le is zárták a fontos kérdéseket.

A Dunaújváros Dobi Dorina révén egy másfél negyedes gólcsendet tört meg és végül – ezzel egy részsikert elérve – megnyerte az utolsó nyolc percet.

A spanyol házidöntőben a házigazda Sabadell a harmadik negyedben már hárommal is vezetett, de a záró szakasz elején a két gólt szerző Keszthelyi Rita vezérletével megkezdte a felzárkózást a Mataró. Az izgalmas végjátékban többször is egyenlíthetett volna a Mataró, de Laura Ester mindent védett, így a Sabadell 9–8-ra nyert, és elhódította a Bajnokok Ligája győztesének járó trófeát.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, BARCELONA
A 3. HELYÉRT
Orizzonte (olasz)–Dunaújvárosi Főiskola VE 12–8
(5–1, 4–4, 2–0, 1–3)
Sabadell, 400
néző. V: Dervieux (francia), Daszkalopulu (görög)
ORIZZONTE: CONDORELLI –Viacava, A. Williams 1, MARLETTA 2, PALMIERI 3, HALLIGAN 2, Bettini. Csere: Gant 2, Grasso, Gagliardi 1, Longo, Leone 1. Edző: Martina Miceli
DUNAÚJVÁROS: Aarts – DOBI 2, Szabó N., Sümegi, Mahieu 1, GARDA 4, Horváth B. 1. Csere: Sajben, Jonkl, Pál R., Kardos, Somogyvári. Edző: Mihók Attila
Gól – emberelőnyből: 16/6, ill. 13/6
Gól – ötméteresből: 2/0, ill. –
Kipontozódott: Szabó N. (23. p.), Gant (26. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Marletta (32. p.), Dobi (32. p.)
MESTERMÉRLEG
Mihók Attila:
– Hasonlóan intenzív mérkőzést játszottunk, mint a Mataró ellen, az Orizzonte szintén a világ élvonalába tartozik, a végső győzelemre is esélyesnek tartották. A gyengébb kezdés után nagy energiákat mozgósítottunk, végig volt tartásunk. Nagyon büszke vagyok a lányokra!

DÖNTŐ
CN Sabadell (spanyol)–Assolim CN Mataró (spanyol) 9–8

A végeredmény: 1. Sabadell, 2. Mataró, 3. Ekipe Orizzonte, 4. Dunaújváros (Laura Aarts, Dobi Dorina, Garda Krisztina, Horváth Brigitta, Jonkl Csenge, Kardos Dominika, Kardos Laura, Maczkó Lilla, Mahieu Geraldine, Mucsy Mandula, Pál Réka, Sajben Nikolett, Somogyvári Lili, Sümegi Nóra, Szabó Nikolett. Edző: Mihók Attila)

2023.05.24 00:42:32

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nincsenek légiósok, a gárda fiatal, sok van még benne. Ezt már az edző, Szivós Márton mondta, aki hihetetlenül hálás a fiúknak, hogy partnerei voltak mindenben. Ez egyébként oda-vissza igaz, másként nem lehet. Kétségtelen, ha siker van, akkor minden szép és jó, de a Honvéd-pólósokon most tényleg nem lehet fogást találni.

2023.04.22 10:38:52

Vízilabda nemzetisport.hu

Zákonyi S. Tamás 149 perces alkotása a magyar vízilabdázás legutóbbi dicső korszakát mutatja be.

2022.11.29 23:54:35

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Csapó Dudi érett felnőttként futballban, teniszben, politikában, bármiben képes volt zavarba ejtő módon megközelíteni témákat, látványos, új magyarázattal, ötlettel, és mindehhez sztentori hangján olyan kedélyesen előadott, mégis határozott érvrendszerrel szolgált, hogy az ember csupán biccentett: végül is, miért ne?

2022.11.07 00:04:20

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A negyedik negyedben gyalázatos volt a bíráskodás.

2022.11.07 00:09:42

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Amelyhez hozzátartozik – persze most már könnyű a fülbesúgás –, hogy a sportágban nem igazán pártolták az elnök vezetési módszerét, a pénzügyi helyzet még az elnökségi tagok előtt sem volt teljesen tiszta, átlátható – ahogy összefoglalták, persze már Vári lemondása után.