M. B.
PATAI GERGELY
2023.03.31 21:14 Frissítve: 2023.03.31 23:07

Női vízi BL: a Dunaújváros három góllal kikapott az elődöntőben

Háromgólos vereséget szenvedett a Dunaújváros a női vízilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, így a bronzmérkőzésen lesz érdekelt. A magyar csapat az olasz Cataniával fog megmérkőzni a bronzéremért.

Nem Mahieu Geraldine-en múlt a döntőbe jutás (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)

 

AKÁR A SZABAD ÉG ALATT is rendezhették volna a női vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, a Dunaújvárost ugyanis húsz fok és ragyogó napsütés fogadta a Barcelona szomszédságában található Sabadellben. Az impozáns komplexumban a fedett uszodára esett a szervezők választása, a katalán szurkolók pedig ragyogó hangulatot teremtettek, a végső győzelemre is esélyes Mataró hazai medencében érezhette magát az elődöntőben.

Két centerrel kezdett a Dunaújváros, a bejátszások többnyire Mahieu Geraldine-t keresték, akiről rögtön ki is állították Anna Guált, az emberelőnyt két húzásból gólra váltották a mieink. Az újvárosiak igyekeztek gyorsan befejezni a támadásaikat, de kevés tiszta helyzet adódott előttünk, mert a spanyol együttes magasan, sok mozgással védekezett. Mihók Attila együttese fegyelmezett volt hátul, de a klasszis ugyebár attól klasszis, hogy a legkisebb rést is megtalálja a pajzson – Vivian Sevenich és Keszthelyi Rita villanásaival gyorsan fordított a Mataró. Anni Espar fej fölé lőtt ötméterese, majd hétméteres átlövése megmutatta, hogy az önbizalommal sincs gond a spanyoloknál – sajnos mindkettőből gól lett, a második negyed elején 5–1-re vezetett a rivális.

A kezdeti lendület után egyre ritkábban jutott el lövésig a Dunaújváros, az ellenfél ugyanis tetemes előnye birtokában kevés kockázatot vállalt támadásban, távoli lövések után gyorsan visszarendeződött. Hiába tartott nagybevásárlást tavaly nyáron a Mataró, kapusposzton még sebezhető, amit Dobi Dorina szemfüles lövéssel ki is használt, a nagyszünet előtt két gólra zárkózott a DFVE. A harmadik negyedben Laura Aarts kovácsolt előnyt abból, hogy a holland válogatottból jól ismeri honfitársa, Simone van de Kraats lövéseit, míg a túloldalon a spanyolok jól védekeztek a center körül, a játékvezetők pedig kevés kiállítást ítéltek.

Vegyétek úgy, hogy nulla nulla van” – mondta az utolsó szakasz előtt Mihók Attila, aki arra kérte játékosait, hogy a négygólos hátrány ellenére bátran vállalkozzanak. Dobi szót fogadott mesterének, káprázatos ejtéssel mattolta María Sánchezt, majd a négy gólig jutó Horváth Brigitta villant meg rosszkéz-oldalról – hosszú idő után ismét három volt közte. Noha a győzelemre nem volt reális esélye, a fiatal újvárosi csapatot csak dicsérni lehet, mert végig volt tartása a négy légióssal felálló Mataró ellen, amely 12–9-es győzelemmel jutott be az elitsorozat döntőjébe. Keszthelyi pályafutása során először érhet fel a csúcsra az elitsorozatban, ha csapata a Sabadell-t is legyőzi, míg a Dunaújváros az olasz Cataniával csatázik a harmadik helyért.

VÍZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (Barcelona)
ELŐDÖNTŐ
Dunaújváros–Mataró (spanyol) 9–12 (3–1, 4–3, 3–2, 2–3)

Sabadell, 700
néző. V: Daszkalopulu (görög), Margeta (szlovén).
MATARÓ:
Sánchez – KESZTHELYI 2, Nogue, Gual, SEVENICH 3, A. ESPAR 3, Van de Kraats 1. Csere: Morell 1, Claveria, AVEGNO 1, Cambray 1, Bertran. Edző: Daniel Ballart
DUNAÚJVÁROS:
Aarts – DOBI 2, Szabó N. 1, Sümegi, Mahieu, GARDA 2, Sajben. Csere: HORVÁTH B. 4, Jonkl, Kardos, Somogyvári, Pál R. Edző: Mihók Attila
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 5/3.
Gól – ötméteresből:
2/2, ill. –.
Kipontozódott:
Gual (31. p.)
MESTERMÉRLEG
Mihók Attila: – Ennyien még nem gratuláltak vesztes meccs után... Hittünk benne, hogy összejöhet az újabb bravúr, de a vereség ellenére meg vagyok elégedve csapatom teljesítményével. Szeretnénk fegyelmezett játékkal a Cataniát is nagy erőfeszítésre késztetni.



KORÁBBAN
CN Sabadell (spanyol)–Orizzonte (olasz) 13–12 (2–2, 4–4, 4–5, 3–1)

2023.05.24 00:42:32

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nincsenek légiósok, a gárda fiatal, sok van még benne. Ezt már az edző, Szivós Márton mondta, aki hihetetlenül hálás a fiúknak, hogy partnerei voltak mindenben. Ez egyébként oda-vissza igaz, másként nem lehet. Kétségtelen, ha siker van, akkor minden szép és jó, de a Honvéd-pólósokon most tényleg nem lehet fogást találni.

2023.04.22 10:38:52

Vízilabda nemzetisport.hu

Zákonyi S. Tamás 149 perces alkotása a magyar vízilabdázás legutóbbi dicső korszakát mutatja be.

2022.11.29 23:54:35

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Csapó Dudi érett felnőttként futballban, teniszben, politikában, bármiben képes volt zavarba ejtő módon megközelíteni témákat, látványos, új magyarázattal, ötlettel, és mindehhez sztentori hangján olyan kedélyesen előadott, mégis határozott érvrendszerrel szolgált, hogy az ember csupán biccentett: végül is, miért ne?

2022.11.07 00:04:20

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A negyedik negyedben gyalázatos volt a bíráskodás.

2022.11.07 00:09:42

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Amelyhez hozzátartozik – persze most már könnyű a fülbesúgás –, hogy a sportágban nem igazán pártolták az elnök vezetési módszerét, a pénzügyi helyzet még az elnökségi tagok előtt sem volt teljesen tiszta, átlátható – ahogy összefoglalták, persze már Vári lemondása után.