BALLAI ATTILA
2022.09.12 00:00

Magyaros receptek – Ballai Attila publicisztikája

 

Túlélném, ha a marhalábszárpörkölt-főző versenyen a spanyolok, az olaszok, a görögök, a horvátok, a szerbek és az amerikaiak is mind-mind megelőznének minket, de azért bántana, furcsán érezném magamat. Egyszer persze beleférne még ez is; némi önáltatással meg is tudnám magyarázni, nekik biztosan minden összejött, mi viszont csúnyán elrontottunk valamit. Ha a természetellenes átfordulna természetesbe, azaz általánossá és rendszeressé válna e sorrend, eszembe nem jutna többet étteremben vagy hazai, bográcsos buli alkalmával marhalábszárat rendelni, enni. Hiányozna, az íz is, a szaft is, a megszokás, a rituálé is, minden tartozékával, a nokedlival, az ubisalival, a mártogatással együtt, de lássuk be, marhalábszár nélkül azért lehet létezni. Mint ahogyan – további hungarikumokat említve – gulyásleves, paprikás krumpli, badacsonyi kéknyelű vagy barackpálinka nélkül is.

Meg vízilabda nélkül is. Csak szürke, gyengécske magyar vízilabdával nem lehet. Hiszen a póló a mi felségterületünk, hitbizományunk, a kilenc olimpiai arannyal, Komi bácsival, Németh Jamesszal, Gyarmatival, Kárpátival, Faragóval, Szívóssal, Benedekkel, Kásással, a „Csaszi” és a 'szigeti Hajós termálvizével, a leglazább csuklókkal és fazonokkal, egyszersmind a legkeményebb bekkekkel és karakterekkel. Az egész évszázados legendáriummal. Az összes többi csapatsport jöhet, maradhat, úgy, ahogyan van, hiszen futballban, kézilabdában ugyan nagyon-nagyon jók voltunk, de csupán kivételes alkalmakkor voltunk a legjobbak, kosárlabdában (az 1955-ös Eb-elsőség dacára), jéghokiban, röpiben pedig soha. Mégis mindegyiket lehet szeretni, legalábbis fogyasztani, másért, máshogyan, más szinten, miként az egész jó, a közepes, a semmilyen pizzát, gyümölcslevest, csevapot is. De a közepes, jellegtelen halászlé számunkra ehetetlen, valósággal ember ellen való vétek. Így a közepes, jellegtelen póló is az.

Az, amilyet a férfiválogatott június végén, július elején a hazai világbajnokságon bemutatott. Úgy zárt hetedikként, hogy többet, jobbat a látottak alapján nem is érdemelt volna, a vízben jobbára korrekten teljesítő, képzett, de semmi rendkívülivel ki nem rukkoló, a szenvedély legapróbb jelétől is mentes „szakmunkások” tevékenykedtek. Vb-értékelő publicisztikámban azt írtam: „Märcz Tamás szövetségi kapitány őrült hibákat a válogatás során nem követett, nem is követhetett el, nagyjából ezek vagyunk, ennyit tudunk. Csapatunk sajnos olyan volt, mint közege, a víz: színtelen, szagtalan.” Hozzátettem, ebben a sportágban annyira szűk az élmezőny, hogy képtelenség látótávolságon kívülre kerülni tőle, egy szerencsésebb sorsolással és egy-egy mérkőzésnyi kiugró teljesítménnyel már éremközelbe lehet emelkedni. Majd felvetettem, kötelez-e még a nemesi rang? Azaz, az itthon „elszenvedett” hetedik helyezés automatikusan elsodorja-e a kapitányt?

A szövetség elnöksége határozott igennel válaszolt, de mivel nem előzetesen eltervezett, hanem kényszer szülte váltás történt, szakítani kellett azzal a sportági hagyománnyal, hogy klubedző szóba se jöhessen. Akinek ugyanis nyár közepén nincsen csapata, annak nem véletlenül nincs, és a magyar pólóban – a labdajátékok között egyedüliként – még sohasem importáltak külföldi szövetségi kapitányt, mert a fentiek alapján az annyira lenne közegidegen, mint a szegedi halászcsárdában az olasz séf.

Adódott hát Varga Zsolt, a Ferencváros trénere. Annál is inkább, mert profi romeltakarító. ­Felnőttedzői pályafutását tíz éve a kiesés ellen a Kaposvárral és a Péccsel küzdő Fradinál kezdte, ahol az idény előtt nagyjából ez a „kedvcsináló” hangzott el: víz lesz, labda lesz, ebéd lesz, fizetés nem biztos, majd meglátjuk, aki akar, maradhat, aki nem, mehet. E helyütt felesleges részletezni, honnan hova jutottak.

Mivel az évszázados pólóhistóriában az idén először esett meg, hogy ugyanazon a nyáron vb-t és Eb-t is rendeztek, a válogatottnál a bejárandó út mellett a szűkre szabott idő is meghatározta a lehetőségeket és a tempót. Menet közben kellett kereket cserélni. Varga egyrészt kénytelen volt kockáztatni – öt újonccal vágott neki a spliti kontinenstornának -, másrészt igyekezett e rizikót mérsékelni, így általa ismert forrásokból merített: a fradisták, valamint korábbi, legkedvesebb játékostársa és barátja neveltjei, a Benedek-bébik közül. A relatíve szerencsés sorsolás megadatott – sőt, mint kiderült, még annál is szerencsésebb, mert a szerbek sohasem látott kerettel érkeztek –, a hazaiakat a döntőig elkerültük, az olaszokkal össze sem akadtunk, az egy-két kiugró, kiemelkedő mérkőzésből pedig három-négy lett. A Szerbia feletti 16–7 az ellenfél szokatlan gyengesége ellenére, a mieink vagánysága és a győzelem valószínűtlen aránya miatt marad emlékezetes, a Montenegró elleni negyeddöntő azért, mert két játékosunk, Vogel Soma és az ötgólos Jansik Szilárd a daliás elődöket idéző, világklasszis produkcióval rukkolt ki, a spanyolok feletti diadal pedig túlzás nélkül korszakos tett. Még a világhódító magyar pólónak sem sok mérkőzése mérhető a vb-címvédő elleni 10–8-hoz, ami belőlem kereken negyed évszázados emléket csalt elő.

1997 augusztusában, a sevillai Eb negyeddöntőjében, Kemény Dénes első nagy világversenyén – időben az athéni világkupa előzte csak meg –, a fiatal magyar legénység kísértetiesen hasonlóan verte meg a számunkra akkoriban már-már verhetetlen, vb-n, Eb-n vagy olimpián 1983 óta le nem győzött olaszokat. Az ellenfél kezdetben mindkétszer két góllal vezetett, a mieink aztán a második negyedre ledobták magukról gátlásaikat, és 1997-ben, Sevillában 5–1-re, néhány napja, Splitben 5–2-re hozták e játékrészt, az esélyesebbnek hitt, tapasztaltabb rivális akkor is, most is 7–7-nél tette újra nyílttá a meccset, de a legkiélezettebb helyzetben a mi fiaink újítottak, 9–7-re, illetve 10–7-re elhúzva, végül már tét nélkül, még egy gólt bekapva.

A párhuzam azonban egyelőre itt érjen véget. És nemcsak azért, mert Sevillában Eb-t nyertünk, míg a spliti fináléban a horvátok kerekedtek felül két, egyenlő fél küzdelmében. Hanem azért is, mert az az 1975–77-es születésű garnitúra már utánpótláskorában végigdúlta a világot, a srácokat megelőzte a hírük; tudtuk, vártuk, hogy mindjárt berobban Kásás Tomi, aki a „vízen jár”, Kiss Gergő, akinek magyaros bal kezéhez „szovjet” fizikum és jugoszláv lábtempó társul, és így tovább. Ezzel szemben, a nem megrögzött pólórajongó tegye a szívére a kezét, és vallja be: mit, mennyit hallott előzetesen Konarik Ákosról vagy Molnár Erikről? Vagy Nagy Ádámról hitték, hogy éppen a spanyoloknak rámol be három bődületes gólt? Én reméltem, mert pici gyermekkora óta ismerem, kétévesen, egy krétai nyaraláson már olyan pontosan és erősen fejbe dobott egy kisautóval, hogy sejtettem, lesz belőle valami... Komolyra fordítva, nem mérhettem fel, mi van a kezében, de azt igen, mi van az agyában, a lelkében. Varga Zsolt nyilván minden jelöltjéről pontosan tudja ezt. Így alakult ki e habitusában, szenvedélyében a Kemény- vagy a Benedek-éra első szakaszát felvillantó csapat.

Ez volt sikerük egyik titka, garanciája. Arra ellenben semmi biztosíték nincs, hogy innentől összejön sorozatban három olimpiai bajnoki cím. Arra sincs, hogy egy. Jelen állás szerint az is az óriási bravúr kategóriája lenne. De a mieink visszatértek azon esélyesek körébe, akik közül a majdani győztesek kiemelkednek. Általános képességeiknek, erejüknek, „kémiájuknak” köszönhetően, egy-egy nagy öreg reaktiválásával megacélozva. Montenegró szerintem lassú, de tartós hanyatlásával, az oroszok kirekesztettségből is fakadó, amúgy is régóta érezhető visszaesésével, a tengerentúliak behatárolt sablonpólójával kalkulálva, megkockáztatom: a következő évek érmeit a magyarok, az olaszok, a spanyolok, a horvátok, a szerbek és a görögök osztják el egymás között.

Egy halászlé- vagy marhalábszárpörkölt-főző versenynek persze kedvezőbb esélyekkel vágnánk neki, de elfogadom, hogy pólóban nem kell, nem lehet mindig a legjobbnak lenni. Csak néha. És amikor nem, akkor is beérem azzal, amivel most: ha nem is győztünk, méltók voltunk a győzelemre.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2022.11.29 23:54:35

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Csapó Dudi érett felnőttként futballban, teniszben, politikában, bármiben képes volt zavarba ejtő módon megközelíteni témákat, látványos, új magyarázattal, ötlettel, és mindehhez sztentori hangján olyan kedélyesen előadott, mégis határozott érvrendszerrel szolgált, hogy az ember csupán biccentett: végül is, miért ne?

2022.11.07 00:04:20

Vízilabda nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A negyedik negyedben gyalázatos volt a bíráskodás.

2022.11.07 00:09:42

Vízilabda nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Amelyhez hozzátartozik – persze most már könnyű a fülbesúgás –, hogy a sportágban nem igazán pártolták az elnök vezetési módszerét, a pénzügyi helyzet még az elnökségi tagok előtt sem volt teljesen tiszta, átlátható – ahogy összefoglalták, persze már Vári lemondása után.

2022.11.06 14:03:30

Vízilabda nemzetisport.hu

Gurisatti az utolsó másodpercben mentette szétlövésre a finálét, aztán a 20. (!) ötöst ő rontotta el...

2022.10.11 08:50:03

Vízilabda nemzetisport.hu

A 60 esztendeje elhunyt korszakos pólós a Fradi első úszóbajnoka volt.