Férfi vízi ob I: az Eger nyert, a Honvéd kikapott az idényrajton

L. G., M. J.L. G., M. J.
Vágólapra másolva!
2020.08.29. 20:13
Az Eger nagy csatában, egyetlen góllal nyert az élvonalba visszatérő KSI ellen a férfi vízilabda ob I 2020–2021-es idényének szombati nyitányán. A Honvéd kikapott a Miskolctól, a PVSK és a BVSC döntetlent játszott egymással.
Nagy küzdelmet hozott a Honvéd és a Miskolc összecsapása (Fotó: Földi Imre)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Nagy küzdelmet hozott a Honvéd és a Miskolc összecsapása (Fotó: Földi Imre) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Ha valaki tudni szeretné a lottó jövő heti nyerőszámait, forduljon bizalommal Kis Gáborhoz. Az olimpiai bajnok center lapunk szombaton megjelent idényelőzetesében azzal kezdte mondanivalóját, hogy a csapatoknak minden váratlan nehézségre fel kell készülniük a koronavírus-járvány miatt, erre rögtön az első játéknapon elmaradt két mérkőzés.

Pedig eleve csak öt meccset játszottak volna a nyolc helyett, ugyanis a karanténban lévő vagy onnan a napokban kiszabaduló csapatok érhető módon halasztást kértek a nyitó fordulóban. Szombaton először kiderült, hogy a Dózsa egyik játékosának pozitív lett a koronavírustesztje, emiatt a szolnokiak közölték a kaposváriakkal, hogy el se induljanak a mérkőzésre. Ezt követően az OSC jelentette be, hogy elmarad a Szeged elleni találkozója – a vendégcsapat ugyan már elindult Budapestre, de még Szegeden belül jártak, amikor vissza kellett fordulniuk. Becsey Péter, az OSC sportigazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy több játékos esetében felvetődött a fertőzés lehetősége, a csapat pedig még vár a minták elemzésére. A szövetség ebben a helyzetben elővigyázatosságból a találkozó elhalasztása mellett döntött.

Nagy kérdés, mi történik ezután. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően karanténba helyezik-e az érintett csapatokat, vagy kiemelik a fertőzötteket, és az együtteseknek nélkülük kell tovább játszaniuk. Ha megint kéthetes elzárás vár rájuk, akkor nagyjából az ötödik fordulóban láthatjuk őket először, hiszen a karanténidőszak letelte után azért némi medencés edzés sem ártana a legalább elfogadható forma visszanyeréséhez. Ráadásul ez alaposan keresztbe tehet a szintén pozitív koronavírustesztek miatt félbeszakított Magyar Kupa szeptember 20-ig tervezett befejezésének.

Így aztán csak három meccset játszottak a nyitó napon, azok viszont legalább izgalmasak voltak. A megfiatalított Miskolc például rögtön bravúrral kezdett: a második ob I-es meccsén irányító Kis István elrontotta Szivós Márton élvonalbeli bemutatkozását trénerként. A vendég miskolciak 3–0-val nyitottak a Kőér utcában, és bár a nagyon küzdő Honvéd két perccel a vége előtt fordított, a végjátékban jobban koncentráló vendégcsapat nyert 10–9-re.

„Az elején nagyon megindultunk, később viszont álmoskásan folytattuk   – mondta a győztes gólt lövő Magyar Márton.   – A végén minden erőnket összeszedtük, és szerencsére sikerült megnyernünk a mérkőzést. Nagyon örülünk a kezdésnek, reméljük, így folytatjuk a jövőben.”     

A Pécs is bravúrt ért el, ugyanis hazai medencében pontot csent a BVSC-től. A záró negyedben a pécsiek már két góllal is vezettek, végül mégis nekik kellett egyenlíteniük az utolsó percben. A 12–12-es döntetlen a játék képe alapján igazságosnak mondható, a hazaiakat irányító Török Viktor edzői pályafutása is jól kezdődött az élvonalban. Mint ahogyan Petrovai Mártoné is, bár a KSI ellen aratott 14–13-as győzelemtől azért nem eshetett hasra az Eger szakvezetője. Azonban ahogyan ő is mondta, csapata fele két hétig karanténban volt, így a legfontosabb nem a játék minősége, hanem a győzelem volt.

Mondjuk, annak is örülhetett, hogy ők legalább játszhattak.

VÍZILABDA
FÉRFI OB I
1. FORDULÓ

ZF-EGER–KSI SE   14–13    (2–2, 5–4, 4–2, 3–5)     
Eger, 250     
néző.  V:   Füzesi, Csizmadia
EGER:    
Krémer – LŐRINCZ B. 2,  BAKSA B.   3,   Sántavy 1,   MURISICS 5,   Kovács Gábor, Török B. 1     
Csere:   
Szalai G. 1,   Lőrincz Á., Tymcyna, Telegdy 1,   Rádi, Szőke Á.
Edző:    
Petrovai Márton
KSI SE: 
Danka – Dubinák 2,    Lantos, GÁBOR L.   3,   Csapó Á. 1,   PETŐ A. 3,   HAJDU A.    3    Csere:   Gercsó (kapus), Szépfalvi, Nagy Ákos, Szalai P.  1,   Bihácsi, Pákozdi, Országh
Edző:   
Horváth János
Gól – emberelőnyből:   7/2, ill. 10/3
Gól – ötméteresből:   
1/1, ill. 3/3
Kipontozódott:    
Török B. (22. p.), Rádi (26. p.)
Kiállítva (végleg, cserével):    
Szalai G. (30. p.)
MESTERMÉRLEG     

Petrovai Márton:   
– Jól játszott a KSI. Csapatom hetven százaléka két hete nem tudott edzeni, ezt figyelembe véve nem meglepő, hogy nem nyújtottunk jó teljesítményt. Örülök a győzelemnek, megpróbálunk erőt meríteni a folytatásra.
Horváth János: 
– Ahogy az ellenfélnek, úgy saját csapatomnak is jár az elismerés. Majdnem véghez vittük a csodát, végig fegyelmezetten, tudatosan és jól játszottunk, megrángattuk az oroszlán bajszát. Az egrieknek van egy erős sora, a mi fiatal játékosaink viszont emberfelettit produkáltak.

PÉCSI VSK-MECSEKFÜSZÉRT–BVSC-ZUGLÓ MKB EUROLEASING    12–12 (2–3, 3–2, 3–2, 4–5)     
Pécs, 150   néző. V: Lubos, Csanádi
PÉCS:   
JÓZSA – Reisz, Kókai, Kolozsi 1,   ZERINVÁRY    3,  Csorba   1,   RAKONJAC 2     
Csere:   
TURNAI, Gaszt, Sólyom, Lihotzky, CSABA      5,      Palatinus
Edző:
Török Viktor
BVSC:   
Szakonyi – NAGY M. 1,    Gyárfás 1, MÉSZÁROS CS. 2,   CZIGÁNY 1,  PÁSZTOR 3,   Kovács P.
Csere:   
Györke (kapus), Imres  1,  Mészáros M., Gyenis, CSAPÓ M. 1,   Tátrai 1,    Ágh 1     
Edző:    
Szűcs Levente
Gól – emberelőnyből:
9/7, ill. 10/4
Kipontozódott:    
Reisz (30. p.)
MESTERMÉRLEG     
Török Viktor:
–   Nem mondhatnám, hogy nem láttam még jobb meccset, de izgalom akadt bőven. Ha a BVSC itt hagyott két pontot, akkor mi mindenképpen nyertünk egyet.
Szűcs Levente:
–   Ha nem jönnek a védések, akkor a blokkoknak kellett volna érkezniük, itt egyik sem történt meg. Sajnos az első forduló után már hiányzik két pont, ami később nagyon fontos lehet.

BUDAPESTI HONVÉD SE–PANNERGY MISKOLC VLC     9–10   (0–3, 3–2, 2–0, 4–5)     
Kőér utca, 100 
néző. V: Vogel G., Tóth I.
HONVÉD:    DECKER A. – Chilko, ILLÉS S. 1,    Fejős R. 1,    HOSNYÁNSZKY 3,    Simon R., Manhercz Á. 2     
Csere:    Kiss B. 1,    Gregor, Ekler, Kevi, DECKER Á. 1     
Edző:    Szívós Márton
MISKOLC:    HOFERICA – BIROS B. 1,    SEMAN 3,   MAGYAR M. 4,   Fried, Viszmeg Zs. 1,    Hornyák  1     
Csere:   
Lukács Á., Lukács D., Méhész, Berki, Sisán, Viszmeg B.
Edző:   
Kiss István
Gól – emberelőnybőL: 
10/4, ill. 9/4
Gól – kettős emberelőnyből:   1
/1, ill. –
Ötméteresből:   
2/2, ill. –
Kipontozódott:    
Fried (22. p.), Berki (24. p.), Illés S. (30. p.), Viszmeg Zs. (32. p.)
MESTERMÉRLEG     

Szívós Márton:
–    Abszolút megérdemelten nyert a Miskolc, nem érdemeltünk pontot ezen a mérkőzésen. Sajnos azt kell mondjam, ha az egész csapat fásult és nem úgy megy a lövés, az az én hibám. Ma nem láttam egyetlen egy jó egyéni teljesítményt, mindenki tompa volt, az egyes sapkától a tizennégyesig.
Kiss István:
–   Le a kalappal mindkét csapat előtt, mert nagyon jó mérkőzést játszottak. Egész héten elemeztük a Honvéd játékát, és úgy láttam, hogy ennek foganatja is volt. Meghatározó volt az első negyed, amelyben három–nullára vezettünk. Később jött egy rövidzárlat, amikor feljött a hazai csapat, majd végig fej-fej mellett haladtunk. Egy kiélezett mérkőzésen úgy érzem hogy megérdemelten nyertünk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik