MTI/K. B. 2021.10.27 17:31 Frissítve: 2021.10.27 23:01

Férfi vízi Ek: kikapott a Szolnok, ikszelt a BVSC

A címvédő Szolnoki Dózsa ötgólos hátrányba került a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjében, amelynek első mérkőzésén, szerdán 9–4-re kikapott a CC Ortigia vendégeként. A sorozat ugyanezen szakaszában a másik magyar csapat, a BVSC-Zugló 6–6-os döntetlent ért el a CN Barcelona otthonában – írja a Magyar Távirati Iroda.

A Szolnok 9–4-es vereséget szenvedett Olaszroszágban (Fotó: Új Néplap/Mészáros János, archív)

 

Nehezen lendültek játékba a csapatok, az első gólt a második perc végén a hazaiak szerezték, amelyre az ötödik percben még felelni tudott a vendégcsapat. Az első negyed végén azonban ismét előnybe került az Ortigia, amely a harmadik játékrész közepétől már biztos kézben tartotta a mérkőzést a szerény támadó játékot nyújtó Szolnokkal szemben. A mérkőzés legeredményesebb játékosaként a hazai gárdában a csapatkapitány Christian Napolitano négy találattal zárt.

A BVSC az első félidőben gólképtelen volt, de mivel jól védekezett, a nagyszünetben így is mindössze kétgólos volt a hátránya. A harmadik játékrész felénél megszerezte első gólját a zuglói együttes, majd az utolsó felvonásban fordult a kocka. A BVSC 5–3-ra, majd 6–4-re is vezetett, így a katalánoknak kellett kapaszkodniuk. A kiegyenlített összecsapás utolsó percében aztán a Barcelona két találatot szerzett – a másodikat két másodperccel a vége előtt –, amelyekkel egyenlített, tehát 6–6 lett a vége.

VÍZILABDA
EUROKUPA, NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

CC Ortigia (olasz)–Szolnoki Dózsa 9–4 (3–1, 0–1, 4–2, 2–0)
CN Barcelona (spanyol)–BVSC-Zugló 6–6 (1–0, 1–0, 1–3, 3–3)

A visszavágókat november 10-én rendezik.

2021.10.16 21:34:06

Vízilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A fentiekből adódóan messze nem olyan éles tehát a határvonal feddhetetlenség és becstelenség között, mint azt első hevületünkben hinnénk. Mondhatjuk, a csalás a beismeréseken túl kezdődik.

2021.10.11 21:09:39

Vízilabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. A ma 75 esztendős olimpiai, világ-és Európa-bajnok pólós, Sárosi László nagy változások tanúja volt a sportágban. Miután beválasztották az elmúlt évszázad magyar vízilabda-válogatottjába, tréfásan így reagált: „Amikor megtudtam, meg voltam sértve, hogy miért nem az évezredébe...”

2021.09.17 18:49:00

Vízilabda BALLAI ATTILA

Szeptember 15-én töltötte be 75. életévét Kásás Zoltán világ- és Európa-bajnok vízilabdázónk.