Férfi vízi BL: az utolsó perben egyenlíthetett volna az OSC, de az FTC nyerte a rangadót

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 20:10
A FTC-Telekom szoros csatában 12–11-re legyőzte az OSC-Újbudát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának pénteki rangadóján.
Végig kiélezett találkozón nyert az FTC (Fotó: Dömötör Csaba) – a képre kattintva galéria nyílik
Végig kiélezett találkozón nyert az FTC (Fotó: Dömötör Csaba) – a képre kattintva galéria nyílik

 

Másfél év telt el azóta, hogy a Genesys OSC Újbuda legutóbb győzni tudott az FTC-Telekom ellen, ám Varga Dániel együttese ebben az idényben már a bajnokságban és a kupadöntőben is megszorongatta legnagyobb hazai riválisát. A Bajnokok Ligájában hazai medencében nem tudta, tíz nappal ezelőtt fölényesen nyert a Ferencváros, amely péntek este is esélyesnek számított, ugyanakkor a tabellán elfoglalt helyezés miatt az újbudaiaknak kellettek volna jobban a pontok.

A nagy érdeklődést mutatja, hogy miközben a két vezetőedző, Varga Zsolt és Varga Dániel kedélyesen beszélgetett a medence partján, a Komjádi uszoda bejáratánál már félórával a rangadó előtt hosszú sorokban várakoztak a nézők, ám a későn érkezők is beértek, mert szokatlan okból csúszott a kezdés – fel kellett pumpálni a labdákat... A hazai tábor a lovaglóizom-sérülése után visszatérő Vogel Somát köszöntötte a leghangosabban, ám a kezdőben az elmúlt két hónapban bizonyító Szakonyi Dániel kapott lehetőséget, aki ezúttal is tartást adott a Fradinak. Támadásban eleinte mindkét oldalon döcögött a szekér, előfordult, hogy a labdafelhozatalba is hiba csúszott, a centerek pedig nehezen tudtak érvényesülni. Az első félidőben végig fej fej mellett haladtak a csapatok, az előkészítőként és befejezőként is remekelő Sztilianosz Argiropulosz vezérletével a nagyszünetben 7–6-os előnyben volt az FTC.

A térfélcsere után Fekete Gergő villanásával először alakult ki kétgólos különbség a felek között, s mivel a túloldalon Szakonyi lehúzta a rolót, gyorsan ellépett néggyel a házigazda. Leszakítani azonban nem tudta riválisát, miután Bundschuh Erik emberelőnyből megtörte az újbudaiak nyolc percen át tartó gólcsendjét, a harmadik negyed végén pedig már csak kettővel állt jobban a Ferencváros. Manhercz Krisztián labdaszerzése után Burián Gergely révén egy gólra zárkózott az OSC, amely egyenlíthetett volna, ám Tóth Márton fölé lőtte a ziccert – a ferencvárosi szurkolók nem győztek hálálkodni... Luca Damonte azonnal büntetett, s bár az utolsó percben a pontszerzésért támadott az OSC, az idényben negyedszer is az FTC örülhetett a végén, 12–11-es győzelmével nehéz helyzetbe sodorta az OSC-t.

VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
B-CSOPORT, 5. FORDULÓ
FTC-TELEKOM–GENESYS OSC ÚJBUDA 12–11 (3–3, 4–3, 3–2, 2–3)

Komjádi uszoda, 1600 néző. V: Putnikovics (szerb), Dervieux (francia).
FTC: Szakonyi – ARGIROPULOSZ 2, Vigvári Vendel 1, Varga Dénes 1, Német T., Nagy Ádám, JANSIK SZ. 2. Csere: MERKULOV 3, Molnár E., Damonte 1, Ubovics 1, Fekete G. 1. Edző: Varga Zsolt
OSC: Bisztritsányi – Vigvári Vince, Angyal 1, Manhercz K. 1, Tóth M. 1, Csacsovszky E. 1, Burián 3. Csere: LÉVAI (kapus), BUNDSCHUH 2, Aranyi M., Várnai 1, Salamon F., Dala D. 1. Edző: Varga Dániel
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 8/4. Gól – kettős emberelőnyből: 1/0, ill. 2/2. Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –. Kiállítva (végleg cserével): Vigvári Vendel (15. p.), Nagy Ádám (22. p.). Kipontozódott: Molnár E. (21. p.)
MESTERMÉRLEG
Varga Zsolt:
– Nagyon jól ismeri egymást a két csapat, és bár az előző egymás elleni mérkőzésünkön biztos győzelmet arattunk, ezúttal nagyon nehéz dolgunk volt. Nagy fegyverténynek tartom, hogy negyedszer is legyőztük az OSC-t, örülök, hogy a végén mi koncentráltunk jobban.
Varga Dániel: – Játékban egyre közelebb kerülünk a Ferencvároshoz, a két együttes lehetőségeit ismerve jó eredmény az egygólos vereség, de pont sajnos nem jár érte. A tabellánál fontosabb, hogy milyen úton jár a csapat, és ezúttal azt kaptam vissza a játékosaimtól, amit vártam, boldog vagyok a srácok hozzáállása miatt.

Az állás: 1. Brescia 18 pont (7 mérkőzés), 2. FTC-Telekom 18 (8), 3. Novi Beograd 16 (7), 4. Dubrovnik 11 (7), 5. OSC-Újbuda 6 (8), 6. Spandau 5 (7), 7. Sabadell 4 (7), 8. Marseille 4 (7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik