A Szeged Budapesten győzte le a Vasast

Vágólapra másolva!
2010.04.12. 21:41
null
A Szeged okosan játszott, győzelme megérdemelt (Czerkl Gábor)
A Szeged nyerte meg a férfi vízilabda-bajnokság 17. fordulójának hétfő esti rangadóját, miután a Szőnyi úton 5–4-re verte meg a Vasast. Szinte biztos, hogy a rájátszásban is ez a két csapat találkozik egymással az elődöntőben.

A mérkőzés elején nagyon jól megfogták egymást a csapatok. A remek védekezéseknek köszönhetően a játékosok alig, illetve kiszorított helyzetből tudtak csak kapura lőni. Nem véletlen, hogy az első negyedben mindössze egy gólt hozott össze a két csapat, pontosabban a Vasas, egészen pontosan Varga Dániel.

A folytatásban aztán a Szeged villantotta meg tudását: 0–1 után sorozatban három találatot jegyzett a vendég alakulat. Török Béla, Joseph Kayes és Molnár Tamás fordította meg az állást. A Szeged a második negyedben már 3–1-re vezetett. Érdekesség, hogy Molnár két nappal ezelőtt ugyanebben a bajnoki sorozatban játékvezetőként kapott szerepet az OSC–BVSC összecsapáson.

A harmadik negyedben aztán elolvadt a a szegediek kétgólos előnye, igaz ekkor többnyire a tartalékok jutottak szóhoz Kásás Zoltán együttesében. Pihennie azonban mindenkinek kell, a „szélesebb" Vasas pedig ezt ki is használta.

Az angyalföldiek Kovács Róbert és Vörös Viktor találatával zárkóztak, majd a találkozó legszebb góljával a vezetést  is átvették. Hosnyánszky Norbert gyönyörű svédcsavaros góljával vezetett ismét a Vasas.

Az utolsó játékrésznek egygólos előnnyel vágtak neki a hazaiak, s bár sokszor volt esélyük megduplázni előnyüket, egy ideig képtelenek voltak élni az adódó lehetőségekkel.

Kásás Zoltán pedig, amikor emberelőnybe került együttese, időt kért, Vindisch Ferenc pedig négy és fél perccel a vége előtt egyenlített. Ugyanez a lehetőség a negyed közepén a Vasasnak is megadatott, a forgatókönyv azonban csak a vezetőedző, jelen esetben Földi László időkéréséig volt azonos. Ezután azonban pontatlan volt a hazai csapat.

Három perccel a vége előtt pedig végzeteset hibázott a Vasas. Molnár maradt nagyon egyedül a kapu előtt, és értékesítette a ziccert. A folytatásban pedig már nem tudott egyenlíteni a Vasas pedig ismét volt egy emberfóros lehetősége.

A rájátszásban is ez a két csapat játszik egymással az elődöntőben, s mivel az első összecsapásukon döntetlen eredmény születetett, a Szeged előnnyel várhatja az összecsapást.

 FÉRFI VÍZILABDA OB I
17. FORDULÓ
TEVA-VasasPlaket–Szeged Beton VE 4–5 (1–0,  0–3,  3–0,  0–2 )
AZ ÁLLÁS 
1. ZF-Eger 19 16 1 2 206–132 +74  49
2. TEVA-VasasPlaket 19 15 1 3 260–121 +139  46
3. Szeged Beton VE 19 13 3 3 193–132 +61  42
4. FTC Fisher Klíma 20 13 1 6 182–153 +29  40
5. DOMINO Honvéd 19 11 2 6 188–136 +52  35
6. Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP 19 9 4 6 174–148 +26  31
7. BVSC - Atlantis Casino 19 7 1 11 154–208 –54  22
8. UNIQA-UTE 19 4 1 14 126–199 –73  13
9. PVSK 19 3 3 13 148–211 –63  12
10. OSC 19 3 2 14 136–218 –82  11
11. Bodrogi Bau - Szentesi VK 19 1 1 17 122–231 –109  4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik