EHF: magyar játékos is bekerülhet a férfiak álomcsapatába

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 15:35
null
Imre Bence az egyedüli magyar jelölt (Fotó: AFP)
Közzétette a jelöltek névsorát az Európai Kézilabda-szövetség az idény férfi álomcsapatát illetően. A listán egyedüli magyarként a Kiel jobbszélsője, Imre Bence szerepel. A Szeged Mario Sostaric, a Veszprém pedig Nedim Remili, Ludovic Fabregas és Dragan Pesmalbek révén képviselteti magát.

A szurkolói szavazás, amely a Home of Handball alkalmazásban zajlik, június 23-án éjfélkor ér véget. A posztonkénti jelölteket az EHF által felkért szakértők (Stefan Madsen edző, és Vid Kavticnik valamint Igor Vori korábbi játékosok) állították össze. A listában egy magyart találunk, a tavaly nyáron a Fradiból Kielbe szerződő Imre Bencét. Mellette a Szeged Mario Sostaric, a Veszprém pedig Nedim Remili, Ludovic Fabregas és Dragan Pesmalbek révén képviselteti magát.

A végeredmény négy csoportból tevődik össze, amelyek közül a szurkolói szavazatok 25 százalékot számítanak. A másik három csoport a játékosokból, edzőkből és médiaképviselőkből áll – közölte az EHF.

A férfiak Év Csapata június 25-én válik nyilvánossá. A férfi és a női mezőny MVP-jét a BL-csoportkör június 27-i sorsolása alkalmával hirdetik ki.

Mint ismert, a női álomcsapatba bekerült Győri-Lukács Viktória. 

FÉRFI KÉZILABDA, AZ IDÉNY ÁLOMCSAPATÁNAK POSZTONKÉNTI JELÖLTJEI
Kapusok: Dominik Kuzmanovic (horvát, VfL Gummersbach), Emil Nielsen (dán, Barca), Andreas Wolff (német, THW Kiel), Sergey Hernández (spanyol, SC Magdeburg), Kevin Möller (dán, SG Flensburg-Handewitt), Ivan Pesic (horvát, HBC Nantes)
Jobbszélsők: Mario Sostaric (horvát, OTP Bank-Pick Szeged), Blaz Janc (szlovén, Barca), Aleix Gómez (spanyol, Barca), Sebastian Karlsson (svéd, Montpellier HB), Imre Bence (THW Kiel), Filip Glavas (horvát, RK Zagreb)
Jobbátlövők: Francisco Costa (portugál, Sporting CP), Mathias Gidsel (dán, Füchse Berlin), Julien Bos (francia, HBC Nantes), Albin Lagergren (svéd, SC Magdeburg), Ómar Ingi Magnusson (izlandi, SC Magdeburg), Dika Mem (francia, Barca)
Irányítók: Aymeric Minne (francia, HBC Nantes), Luc Steins (holland, Paris Saint-Germain Handball), Gisli Kristijansson (izlandi, SC Magdeburg), Nedim Remili (francia, One Veszprém HC), Thomas Arnoldsen (dán, Aalborg Haandbold), Nils Lichtlein (német, Füchse Berlin)
Beállók: Mijajlo Marsenics (szerb, Füchse Berlin), Nicolas Tournat (francia, HBC Nantes), Marin Sipic (horvát, HC Kriens-Luzern), Ludovic Fabregas (francia, One Veszprém HC), Kamil Syprzak (lengyel, Paris Saint-Germain Handball), Magnus Saugstrup (dán, SC Magdeburg)
Balátlövők: Lasse Andersson (dán, Füchse Berlin), Thibaud Briet (francia, HBC Nantes), Martim Costa (portugál, Sporting CP), Elohim Prandi (francia, Paris Saint-Germain Handball), Simon Jeppsson (svéd, Kolstad Haandbold), Felix Claar (svéd, SC Magdeburg)
Balszélsők: Emil Jakobsen (dán, SG Flensburg-Handewitt), Orri Freyr Thorkelsson (izlandi, Sporting CP), Tim Freihöfer (német, Füchse Berlin), Ian Barrufet (spanyol, MT Melsungen), Matthias Musche (német, SC Magdeburg), Valero Rivera (spanyol, HBC Nantes)
Védők: Dragan Pesmalbek (szerb, One Veszprém HC), Karl Konan (francia, Montpellier HB), Magnus Saugstrup (dán, SC Magdeburg), Max Darj (svéd, Füchse Berlin), Blaz Blagotinsek (szlovén, SG Flensburg-Handewitt), Thibaud Briet (francia, HBC Nantes)

 

Legfrissebb hírek

Barcelonában folytatja a Veszprém távozó klasszisa, Ludovic Fabregas

Kézilabda
6 órája

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04

Imre Bence: Nem csalódás a negyedik hely a Kiellel

Kézilabda
2025.06.13. 18:14

A Szeged hosszabbított Bodó Richárddal – hivatalos

Kézilabda
2025.06.13. 11:47

Öt poszton négy győri, köztük egy magyar az EHF női álomcsapatában

Kézilabda
2025.06.11. 12:00

Xavier Pascual: Megérdemelten lettünk bajnokok, de nem lehetek elégedett

Kézilabda
2025.06.11. 06:39

„Hálás vagyok minden pillanatért” – Mikita Vajlupau magyarul búcsúzott a veszprémi szurkolóktól

Kézilabda
2025.06.09. 12:00

One Veszprém: Fabregas és Koszorotov távozik, újabb egyiptomi érkezők – hivatalos

Kézilabda
2025.06.08. 23:28
Ezek is érdekelhetik