Vizes vb: A végső cél az olimpia – Varga Zsolt

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 12:48
Varga Zsolt (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Varga Zsolt, a dohai világbajnokságot a 7. helyen záró magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csak nyáron, a párizsi olimpián derül ki igazán, hogy milyen hozadékai voltak a katari viadalnak.

„Ezen a meccsen is volt legalább hat olyan gól, ami egyszerű figyelmetlenség volt. Mi most bekerültünk egy negatív spirálba, szemben mondjuk a franciákkal, ebből jön az, hogy lecsúszunk egy-egy védekezésről, lövéseket hibázunk. Ebből csak győzelemmel lehet kijönni” – nyilatkozta Varga Zsolt a Montenegró ellen ötméteresekkel megnyert helyosztót követően.

A szakember megjegyezte, a tavalyi és a mostani vb egymással összehasonlítva egy parabola és egy hiperbola, hiszen akkor minden momentum őket segítette, egy góllal nyerték a meccseiket, vagy ötméteres párbajban, itt viszont szinte mindig az ellenkezője történt.

Varga Zsolt kiemelte, összességében ez egy hosszabb távú terv része volt, és csak nyáron, a párizsi olimpiát követően derül ki, mi az, ami működött:

„Párizsban lezárunk egy szakaszt a magyar vízilabdában, akkor tudjuk értékelni mit hozott a konyhára ez a mostani világbajnokság, mert már most nagyon sok mindent egész biztosan” – mondta Varga Zsolt.

A kapitány ezúttal is elmondta, körülbelül még két hétre lett volna szüksége ahhoz, hogy elérjék a megfelelő játékszintet.

„Sok mindent helyre tudtunk tenni, minden kudarcpont, amikor az ember mélyre kerül, hoz sok olyan lehetőséget, ami által akár új utakon is el lehet indulni” – fogalmazott a szakember.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG (DOHA)
VÍZILABDA, FÉRFIAK, A 7. HELYÉRT
MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 14–14 (4–3, 2–3, 3–3, 5–5) – SZÉTLÖVÉSSEL: 4–2
Doha. Vezette: Severo (olasz), Sztanojevics (szerb) 
MAGYARORSZÁG: Vogel Soma – Manhercz K., VIGVÁRI VINCE 3, Angyal, KOVÁCS P. 2, Vámos 2, ZALÁNKI 4. Csere: Bányai (kapus), Pohl, Fekete G. 1, Német T., JANSIK SZ. 2, Tátrai. Szövetségi kapitány: Varga Zsolt
MONTENEGRÓ: Lazovics – Vidovics 2, V. Radovics 2, Macics, Szpaics, DRASKO BRGULJAN, D. Radovics. Csere: Tesanovics (kapus), POPADICS 3, Mrsics 1, VUJOVICS 4, PERKOVICS 2, Matkovics. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics
Emberelőny-kihasználás: 11/7, ill. 10/6
Gól – ötméteresből: 2/1, ill. 2/1
Kipontozódott: Popadics (26. p.), Angyal (27. p.), Macics (31. p.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik