Férfi vízilabda Eb: húszéves negatív sorozatot tört meg a magyar csapat

V. J./MTIV. J./MTI
2024.01.13. 15:03
null
Fotó: MVLSZ/Derencsényi István
A horvátországi Európa-bajnokságon szereplő magyar férfi vízilabda-válogatott a szerbek felett aratott negyeddöntős sikerrel egy újabb hosszú, negatív sorozatot szakított meg.

Varga Zsolt javarészt fiatalokból álló együttese – mivel a fukuokai világbajnokok közül nyolcan is inkább a doha vb-re készülnek – a csoportkörben az olaszok elleni győzelemmel egy tízéves vereségszériát tört meg, míg pénteken, a Szerbia ellen ötméteresekkel megnyert negyeddöntőben húszéves negatív sorozatnak vetett véget.

A magyar szövetség összesítéséből kiderült, hogy egyenes kieséses szakaszban „komplett” szerb csapatot ezt megelőzően legutóbb a 2004-es, athéni olimpia legendás döntőjében tudta legyőzni a nemzeti együttes.

Ezt sorozatban 14 vereség követte, mígnem 2018-ban megtört a széria, a világkupa elődöntőjében ugyanis 12–11-re győztek a mieink, ugyanakkor ehhez a találkozóhoz hozzátartozik, hogy a rivális legjobbjai közül mindössze négyen játszottak, ugyanis Dejan Szavics akkori szerb kapitány Varga Zsolt mostani döntéséhez hasonlóan főként fiatalokat szerepeltetett.

A magyar válogatott a négy között a házigazda és címvédő horvátokkal találkozik, így megismétlődik a 2022-es, spliti kontinensviadal fináléja, amelyet a rivális 10–9-re nyert.

Legfrissebb hírek

Magyarország a férfiaknál az első, a nőknél a második legjobb az európai vízilabdarangsorban

Vízilabda
2026.09.14. 14:10

„Na, kezdjük el normálisan!” – az FTC férfi pólósainak nyílt edzésén jártunk

Vízilabda
2026.09.08. 20:49

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
2026.09.06. 17:56

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

Leinweber Olivér a Bresciában is húzóemberré válna

Vízilabda
2026.08.24. 10:07

Férfi vízi ob I: teljesen összeállt a Kaposvár kerete

Vízilabda
2026.08.22. 10:00

Férfi vízilabda: Horvátországból Isztambulba igazolt Német Toni

Vízilabda
2026.08.20. 15:05