Vízilabda: kizárták a szövetség érintettségét a kiberbűncselekményben

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 16:58
null
Vári közleménye szerint a bűncselekmény nincs hatással a szövetség működésére (Fotó: Ádám János / Észak-Magyarország)
Október közepén lemondott posztjáról Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke, aki szerda délután közleményt adott ki a lemondása körülményeinek tisztázására és a szövetség ellen elkövetett kiberbűncselekmény ügyében indított vizsgálatok eredményeiről.

Az alábbiakban a szövetség közleményét változtatás nélkül közöljük.

A Magyar Vízilabda Szövetség működésével kapcsolatban az utóbbi hetekben több médium különböző formában dolgozta fel a történteket. Az egyik esemény a lemondásom ténye volt, a másik pedig az a kiberbűncselekmény, amelynek a Magyar Vízilabda Szövetség áldozatául esett. Sajnos a sajtó néhány munkatársa ezen különböző eseményeket tévesen összemosta, azonban azt leszögezhetem, hogy a döntésem meghozatalában nem játszott szerepet ez a kiberbiztonsági incidens, mellyel kapcsolatban jelenleg is nyomozást, illetve vizsgálatokat folytatnak a hatóságok. Habár ez egy folyamatban lévő ügy, a nemrégiben napvilágot látott valótlan félinformációk okán szeretném röviden összefoglalni az esetet.

A Magyar Vízilabda Szövetség a válogatott csapatainak hazai és külföldi utazásaival és ott tartózkodásával kapcsolatban rengeteg levelezést, egyeztetést bonyolít le, a foglalások minden velejárójával, azaz pénzügyi tranzakciókkal együtt. Az elnökség és a közgyűlés által korábban jóváhagyott pénzügyi protokoll szerint zajlottak és zajlanak jelenleg is a szállásfoglalások. Természetesen ezen szállásfoglalásokhoz fűződő egyeztetések elektronikus levelezés útján történnek. Sajnálatos módon ezen levelezésekhez bűncselekmény útján harmadik fél is hozzáférést szerzett, melynek eredményeképpen a foglalásokhoz kapcsolódó pénzügyi teljesítések során csalás áldozatául esett a Magyar Vízilabda Szövetség.

Az eset észlelését követően azonnal értesítettük az Elnökséget, a Sportért Felelős Államtitkárságot, az érintett nemzetközi szövetséget (LEN), majd ezt követően elnökségi jóváhagyással feljelentést tettünk az ügy kapcsán ismeretlen tettes ellen, valamint külső igazságügyi informatikai szakértőt is bevontunk az eset kivizsgálása érdekében, elrendeltük a belső vizsgálatot és kezdeményeztük a számlavezető pénzintézetnél a szükséges lépések megtételét.

Az informatikai vizsgálat első szakasza sikeresen lezajlott, mely során kizárásra került a Magyar Vízilabda Szövetség munkatársainak érintettsége és a Szövetség eszközeinek kompromittálódása. Kijelenthető továbbá, hogy a Szövetségi pénzügyi stabilitására és mindennapi működésére nincs kihatással ezen bűncselekmény.

Annak érdekében, hogy további eredmények születhessenek a vizsgálatok során, szorosan együttműködünk a hatóságokkal és segítjük a kiberbiztonsági vizsgálatokat, melyek alapján mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy maradéktalanul kármentesíthessük a Magyar Vízilabda Szövetséget.

Budapest, 2022. november 2.
Vári Attila”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik