Férfi vízilabda: Szlobodan Nikics a Vasas új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2021.10.29. 19:45
A szerb Szlobodan Nikics lett az A-Híd VasasPlaket férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője – közölte az MTI.

Az angyalföldi klub pénteki közleménye szerint a 38 éves, játékosként olimpiai, világ- és Európa-bajnok pólósnak edzőként a Vasas lesz az első felnőttcsapata, amit irányíthat.

Nikics a Vasas vízilabdacsapatának első külföldi vezetőedzője, a klub viszont nem lesz számára teljesen új, ugyanis a 2019–2020-as idényben játékosként erősítette a csapatot, onnan vonult vissza. Korábban az OSC-ben és a Ferencvárosban is pólózott, 2016 óta él Budapesten, edzőként eddig az FTC utánpótlásában és a szerb U16-os válogatott mellett tevékenykedett.

A Vasas keretében jelenleg két olyan játékos – Braniszlav Mitrovics és Szava Randjelovics – szerepel, akikkel Nikics 2016-ban, Rióban olimpiai aranyérmet nyert.

„A Vasasban fejeztem be az aktív pályafutásomat, most pedig vezetőedzőként térek vissza, ami teljesen új kihívás számomra. Pontosan tudom, hova kerültem, ismerem a klub múltját, és azt is, hogy micsoda játékosok játszottak itt korábban. Mostantól mindent bele fogok adni, hogy ismét legyen egy nagy csapatunk" – fogalmazott a klub honlapján a vezetőedző.

Kiemelte, igyekszik előnyt kovácsolni abból, hogy még friss emlékei vannak aktív korából is.

„Alapvetően gyors vízilabdát szeretnék játszatni a Vasassal, ötvözve a magyar és a szerb iskolát” – nyilatkozta Nikics.

Elődjét, Vad Lajost október 12-én menesztették a vezetőedzői posztról.

Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: nagyot hajrázott a Miskolc, de ezúttal is pont nélkül maradt

Vízilabda
15 órája

Férfi vízilabda KK: nyert és továbbjutott a Honvéd

Vízilabda
Tegnap, 11:05

Megszenvedett a sikerért a Vasas

Vízilabda
2025.11.08. 19:48

Hátrányban is van tartása a szegedi vízilabdacsapatnak

Vízilabda
2025.11.04. 06:36

Ötméteresekkel nyert otthon a Szeged a Szolnok ellen a férfi vízi ob I-ben

Vízilabda
2025.11.02. 18:43

Férfi vízi ob I: simán nyert Kaposváron a BVSC és Szentesen a Vasas

Vízilabda
2025.11.01. 18:16

Férfi vízilabda ob I: könnyed egri siker a KSI ellen

Vízilabda
2025.10.31. 19:37

Második meccsét is megnyerte a Szolnok a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2025.10.30. 19:38
Ezek is érdekelhetik