Vízilabda: pénteken rajt, erős mezőny a BENU-kupán

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 14:13
null
Märcz Tamás (Fotó: AFP)
A főszereplők szerint a torna történetének legerősebb mezőnye csap össze péntektől vasárnapig a Margitszigeten, az ötödik alkalommal sorra kerülő férfi vízilabda BENU-kupán – írja az MTI.

 

A tokiói olimpiára készülő magyar válogatott ellenfele az orosz, a spanyol és a horvát csapat a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

„Próbáltunk erős ellenfeleket meghívni, hogy ezzel is megadjuk a torna rangját– mondta az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Märcz Tamás szövetségi kapitány. –Az oroszok egy hajszállal maradtak csak le az ötkarikás játékokról, a másik két rivális pedig a másik csoportban szerepel Tokióban. A horvátoknál még mindig több olimpiai és világbajnok szerepel, a spanyolok pedig döntőt játszottak a legutóbbi Európa-bajnokságon és világbajnokságon.”

Ahogy a szakember fogalmazott, szűk egy hónappal az olimpiai rajt előtt nem is kérdés, hogy miért fontos számukra ez a viadal.

„Jó alkalom lesz arra, hogy még inkább formálni tudjuk a csapat játékát. A múlt heti, horvátországi mérkőzések is jól szolgálták a felkészülésünket, de ezek a meccsek még élesebbek lesznek, magas színvonalú mérkőzéseket várok”
– jelentette ki a kapitány.

Hozzátette: bár kedden bejelentette a szűkített keretet, a kimaradók továbbra is rendelkezésre állnak, így a hétvégén nem csak az a 13 játékos fog vízbe ugrani, aki utazik a japán fővárosba.

„Várjuk a vízilabda szerelmeseit” – mondta.

A válogatott oszlopos tagja, Manhercz Krisztián is azt emelte ki, hogy a BENU-kupa lesz hosszú idő után az első verseny, amelyen ismét nézők előtt játszhatnak, szerinte a torna jó erőpróba lesz számukra.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda-szövetség elnöke úgy fogalmazott: „egy évvel később ülünk itt, de ugyanarra az olimpiára készülünk".

„Köszönjük a BENU Magyarországnak, hogy ebben a nehéz helyzetben is mellettünk állt, és továbbra is segíti a munkánkat. Várjuk a közönséget is, örülünk, hogy az olimpiai célegyenesben újra együtt lehetünk velük" – fogalmazott.

Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy bár az ötkarikás játékokat egy évvel elhalasztották a pandémia miatt, a szövetség és a válogatott példaértékű munkát végzett annak érdekében, hogy a csapat tartsa jó formáját.

A magyar válogatott pénteken az oroszokkal, szombaton a horvátokkal, vasárnap a spanyolokkal csap össze. A mérkőzéseket élőben lehet követni az M4 Sporton, az M4 Sport+-on, illetve az m4sport.hu-n. Aki a helyszínen szeretne szurkolni és rendelkezik védettségi igazolvánnyal, az az Eventim felületén juthat belépőhöz.

A BENU-KUPA FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI TORNA PROGRAMJA (BUDAPEST, MARGITSZIGET)
PÉNTEK

18.30: Horvátország–Spanyolország
20.30: MAGYARORSZÁG–Oroszország
SZOMBAT
18.30: Spanyolország–Oroszország
20.30: MAGYARORSZÁG–Horvátország
VASÁRNAP
11.00: Horvátország–Oroszország
13.00: MAGYARORSZÁG–Spanyolország

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik