Vizes-vb: a spanyol pólósok szerint szurkolóik nélkül nem sikerült volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.01. 00:26
Egygólos (13–12) győzelem aratott a magyar együttes ellen, így készülhet az Ausztrália elleni döntőre a spanyol női vízilabda-válogatott a Barcelonában zajló vizes-világbajnokságon. A spanyolok szerint szurkolóik jelenléte döntőnek bizonyult.
„Nagyon agresszívan tudtunk védekezni, és ez kapusként a segítségemre szolgált – mondta Laura Ester. – ez a döntőnk különbözik majd a londonitól, tekintve, hogy hazai pályán vagyunk. Elképesztő volt az a szurkolás, amit a nézőktől kaptunk, sokat segített nekünk, szinte ők toltak minket előre. A döntőben is nyerni akarunk!”

„Nem ez volt a legjobb teljesítményünk, de továbbjutottunk – nyilatkozta Roser Tarrago, aki egy góllal vette ki a részét a sikerből. – Az Ausztrália elleni döntő szerintem még ennél az elődöntőnél is elképesztőbb lesz. Ezt a győzelmet nem tudtuk volna elérni a drukkereink nélkül.”

„A spanyol egy nagyon jó együttes – dicsérte a győztest a vesztes egyik kulcsjátékosa, az elődöntőt két góllal záró Kisteleki Dóra. – Az utolsó negyedben már komoly nehézségeink voltak, mert előtte már sokat kellett emberhátrányban játszanunk. El kell felejtsük ezt a mérkőzést, és koncentrálnunk kell a bronzérem megszerzésére.”
Legfrissebb hírek

Elkészült a vízilabda-világkupa csoportbeosztása, a regnáló olimpiai bajnokot kapták a magyarok

Vízilabda
2026.02.20. 18:27

Cseh Sándor: Eljutni valahová sem könnyű, ott maradni nehezebb

Vízilabda
2026.02.11. 09:21

Golopencza Szonja: Az elődöntőket megtanultuk az elmúlt másfél évben, most már jöhetnek a döntők!

Vízilabda
2026.02.10. 14:39

Cseh Sándor: Hogy mi elsők szeretnénk lenni, azt a mércét mi magunknak állítottuk fel

Vízilabda
2026.02.10. 09:27

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.02.06. 14:36

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.05. 23:48

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
2026.02.05. 22:02

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
2026.02.05. 21:32
Ezek is érdekelhetik