A Ferencváros olimpiai bajnokokkal tárgyal

2010.05.20. 09:32
null
Információink szerint Kásás Tamás (balra) neve is felvetődött a Ferencvárosnál (Fotó: Czagány Balázs, archív)
Tegnap beszámoltunk róla, hogy a következő szezonban Ambrus Tamás irányítja a Ferencváros vízilabdacsapatát, a hírek szerint a játékoskeretben is jelentős változások várhatók. Úgy tudjuk, több olimpiai bajnokkal felvette a kapcsolatot a klubvezetőség.

A Ferencváros vízilabdacsapatának szakosztály-igazgatója, Wiesner Tamás szerdán jelentette be, hogy júliustól Godova Gábor helyett az előző szezonban a PVSK-nál dolgozó Ambrus Tamás irányítja az együttes szakmai munkáját, és a sportvezető jelentős erősítési tervekről is beszámolt.

„Tizenkilences kívánságlistánk van, ám azokkal a magyar csapatokkal is tárgyalunk játékosokról, amelyek még versenyeznek, ezért nem mondok neveket. Továbbá ha valakivel sikerül megállapodnunk, másik két-három pólós kikerülhet a névsorból, hiszen egy posztra több jelöltünk van. Az nem titok, hogy a BVSC-ből két-három ifjúra igényt tartunk, s külföldön játszó olimpiai bajnokokkal is tárgyalunk, akik nem fiatalok, de biztos pontjai lehetnek csapatunknak" – mondta Wiesner.

Információink szerint többek között Kásás Tamással, Steinmetz Ádámmal és Varga Tamással is beszélgettek a Ferencváros vezetői, ám ők feltehetőleg külföldön folytatják.

A jövővel kapcsolatban az új edző, Ambrus Tamás is nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Én az építő munkát szeretem, ezért három plusz három évben állapodtunk meg. Az a tervem, hogy a kiveszőben lévő, ám az én generációmban még létező Fradi-szívet megdobogtassuk, ezért azokat szeretném magam köré gyűjteni, akik ilyen érzelműek, vagy képesek ezt a szemléletet magukévá tenni. Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Märcz Tamás, Varga I Zsolt gerincet képzeltem el: utóbbi hárommal előrehaladott tárgyalásokat folytatunk. Hozzájuk jönnének a tehetséges fiatalok" – mondta Ambrus.

A játékosmozgás nem egyirányú a Fradinál, nemcsak jönnek játékosok, hanem mennek is. Jászberényi Gábor például Franciaországba tart. A kapus távozását megerősítették a klubnál, a célállomás Marseille lehet, és még az sincs kizárva, hogy „Jasu" a végén francia válogatott lesz, miként a szintén ott légióskodó Tromler Miklós.

A TÉMÁRÓL RÉSZLETESEBBEN A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
12 órája

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25

Carlos Vicens: A játék képe is fájhat, de a Bragánál senki sem adhatja fel!

Európa-liga
2026.03.13. 09:19

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Bravúr a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.03.13. 00:43
Ezek is érdekelhetik