Vízilabda, férfi KEK: idegenben játszott döntetlent az Eger

Vágólapra másolva!
2008.02.09. 23:45
A férfi vízilabdázók második számú nemzetközi kupasorozatában, a LEN-kupa küzdelmeinek elődöntőjében, az első mérkőzésen idegenben ért el igen értékes döntetlent a Brendon Eger a montenegrói Budvanska Rivijera Budva otthonában. A másik elődöntőben a spanyol Terrassa hazai pályán egy góllal verte az orosz Csehov együttesét.
Félelmetes hangulatban kezdődött a LEN-kupa elődöntő első mérkőzése, a hazai szurkolók minden hangtechnikai eszközt bevetettek. A mérkőzésen szigorú játékvezetők jóvoltából szinte végig emberelőnyben pólózhatott a budvai gárda.A montenegóriaik az első két negyedben még jól sáfárkodtak a fórokkal, a folytatásban azonban a remekül védő Szécsi Zoltán vezérelt védelem sorozatban hatástalanította Csiricsék próbálkozásait.A világ két legjobb kapusa a szerb Sefik és a magyar Szécsi Zoltán párharcából egyértelműen Szécsi kerekedett felül, a negyedik negyedben Uskokovics ötméteresét is hárítani tudta.A záró játékrészben 8–6-ra megléptek a montenegróiak, de Varga Ii Zsolt, majd a kanadai Feltham találataival sikerült egyenlíteni. Másfél perccel a találkozó vége előtt Gerendás György időt kért, és egy kiválóan végrehajtott emberelőnyös figurából Kiss Gábör löbbölt Sefik hálójába, 8–9.A budvaiak hat másodperccel a vége előtt Milanovics révén döntetlenre hozták a mérkőzést. Az eredménnyel az egriek döntőbe jutási esélye növekedett meg a március 15-i visszavágó előtt.

LEN-KUPA, FÉRFIAK, ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK:

BUDVANSKA RIVIJERA (montenegrói) - BRENDON-UPC ZF-EGER 9-9 (3–3, 2–2, 1–1, 3–3)
Budva, 1500 néző. V: Savarese (olasz), Koryzna (lengyel)
BUDVA: Sefik – CSIRICS 3, Aoyagi, Miller, Milanovics 2, Vukics 1, USKOKOVICS 3. Cs: Trajkovics Nikolics, Todorovics, Doncsics, Mijanovics. Edző: Veselin Djuho
EGER: SZÉCSI – Hegedűs 1, BIROS 2, Decker Á., Kis G. 1, NYÉKI 2, Kiss Cs. Cs: Matajsz, VARGA II ZS. 2, Binder, Császár, Feltham 1. Edző: Gerendás György
Gól – emberelőnyből: 18/7, ill. 10/5
Ötméteresből: 1/0, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Veselin Djuho: Nehéz dolgunk lesz a visszavágón, de még nem dőlt el a továbbjutás.
Gerendás György: Olyan fantasztikus hangulatban játszhattunk, mint amilyen a vendégcsapatok tapasztalhatnak Egerben. A budvaiak megkapták a hazai pálya előnyét, elégedett vagyok a döntetlennel, eddig ötvenegy százalékra tartottam esélyesnek a csapatomat, ez a mai este hatvanöt százalékra nőtt.
Club Natacio Terrassa (spanyol) - Sturm 2002 Csehov (orosz) 14-13

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik