Sipos és Kisteleki Szentesen

KOZÁK JÁNOSKOZÁK JÁNOS
2004.09.22. 21:00
Címkék
Jelentős változásokat élt át a Szentes élvonalbeli női pólócsapata. A hölgykoszorút az elmúlt idényben ezüstéremig vezető Pengő László edző - hosszabb gondolkodás után - lemondott, és a klub új vezetősége a 31 éves Kozák Lászlót bízta meg az edzői teendők ellátásával. Kozák négy éve a női utánpótlás-együttesek szakmai irányítója, lányai eddig kétszer szereztek aranyérmet.
A felnőttcsapat alaposan megváltozott kerettel kezdte meg a felkészülést július 19-én, hiszen Ádám Zsuzsanna abbahagyta a játékot, Hőnig Ágnes visszatért a BVSC-be, Rozgony Eszterrel és Vér Adriennel nem kötöttek szerződést, Makra Melinda Németországban próbál szerencsét, a kapus Varga Zita sorsa pedig bizonytalan. Sikerült ugyanakkor megegyezni a Dunaújvárossal, így Sipos Edit egy évre kölcsönbe hazatér nevelőegyesületéhez, és az athéni olimpián hatodik helyen végző válogatott tagjával, Kisteleki Dórával is megállapodtak a Szentesi VK vezetői. A két új szerzeménnyel jelentősen erősödik a hölgycsapat, s talán nem túlzott követelmény a bajnoki döntőbe kerülés, sőt a címvédő Dunaújváros megszorítása sem. A vezetők mindenesetre reménykednek, hogy a várhatóan jobb szereplés kedvet csinál a támogatóknak, így hamarosan névszponzort is sikerül találniuk.
Legfrissebb hírek

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
1 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
17 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
21 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
22 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
30 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
40 perce

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
56 perce

Szabalenkát megizzasztották a második szettben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik