Hungerit-siker a nyitányon

KOZÁK JÁNOSKOZÁK JÁNOS
2004.04.08. 22:50
Címkék
A görögök vezetést szereztek, de Kistelekivel nem bírtak, így a negyed végén már a Hungeritnél volt az előny.
Hungerit-Szentesi VK - Olympiakosz Pireusz (görög) 10–8 (3–2, 4–2, 1–2, 2–2)
Hódmezővásárhely, 200 néző. V: Marketa (szlovén), Mares (cseh)
SZENTES: Varga Z. – Vér, Molnár A. 1, SZREMKÓ 2, KISTELEKI D. 6, Tóth A. 1, Ádám. Cs: Makra, Hőnig, Kovács G. Edző: Pengő László
OLYMPIAKOSZ: Karuszu – ASZILIAN 2, Alupi 1, Patera, BALOMENAKI 2, Kotszafti 1, Kanellopolu 2. Cs: Szaravelaki, Mitszani, Mavrelu, Gordomihaisz, Plumi. Edző: Manosz Barosz
Gól – emberelőnyből: 4/3, ill. 7/2
Négyméteresből: 1/1, ill. –
CC Ortigia Siracusa (olasz)–Uralocska Zlatuszt (orosz) 8–6 (2–1, 3–1, 2–3, 1–1)

Az első vendégtámadás után azonnal ápolni kellett Ádám Zsuzsát, aki már nem is tudott visszatérni a medencébe. A görögök vezetést szereztek, de Kistelekivel nem bírtak, így a negyed végén már a Hungeritnél volt az előny. Kotszafti távolról kilőtte a felső sarkot, de ezt követően a szentesiek villogtak. Kisteleki lefordulásból volt eredményes, majd Szremkó centerből szerzett szép akciógólt, ezzel négyre növelte a hazaiak előnyét. A harmadik játékrészben az Olympiakosz némileg felzárkózott, így aztán jól jött Molnár idegnyugtató gólja. Varga Zita ziccert védett, de Aszilian előnyből leadott lövésére már nem volt ellenszere. A görögök ezzel kettőre csökkentették hátrányukat. A hajrában az újabb vendégelőnyt Varga először hárította, de a roszszul kidobott labdát a hellének gólra váltották. Az utolsó támadás során Pengő László időkérési szándékát nem vette észre a zsűri, Kisteleki azonban fütyült mindenkire, megúszott, és higgadtan pöckölt a hálóba.

NÔI BEK, KÖZÉPDÖNTÔ, C-csoport, Catania
Vuliagmeni (görög)–Mediterrani (spanyol) 7–6, Catania (Drávucz Rita, Pelle Anikó)–Nancy (francia) 19–7

SPANYOL BAJNOKSÁG
A1-liga, férfiak. 19. forduló. Magyar érdekeltségű eredmények:
Sabadell (Kiss Csaba)–Terrassa 10–9, Catalunya–Mataró (Matajsz Márk) 9–9, Valencia (Horváth Tamás)–Mediterrani 8–4. Az állás: 1. Barcelona 51 pont (18 mérk.), 2. Sabadell és Barceloneta 44-44, 4. Mataró, …8. Valencia 22
Legfrissebb hírek

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
16 perce

Itt a vége, Anglia jutott tovább!

Foci vb 2026
20 perce

A kongói gólra Kane kétszer válaszolt – videók

Foci vb 2026
21 perce

Kane duplájával Anglia fordít a hajrában!

Foci vb 2026
28 perce

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
39 perce

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
55 perce

Szabalenkát megizzasztották a második szettben

Tenisz
1 órája

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik