Vizes vb: Az sem volt biztos, hogy elindulok – Kapástól most nagy bravúr a döntő

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.06.22. 07:37
Kapás Boglárka hosszú kihagyása után is döntőbe tudott jutni 200 méteres pillangóúszásban a budapesti vizes világbajnokságon. Kós Hubert 200 méter vegyesen jutott a fináléba. Velük beszélgettünk a Duna Arénában, illetve a döntőről lemaradókkal, vagyis Hosszú Katinkával és Török Dominikkel is.

Kapás Boglárka nagyon élvezte az úszását.

„Nagyon boldog vagyok, hogy nulla nyolcon belül tudtam úszni, még akkor is, ha ezzel csak nyolcadiknak vagyok benn. Azért erre eddig nem nagyon volt példa, hogy nulla hetes idő kell a döntőhöz, úgyhogy most eléggé erős volt a mezőny. Nagyon boldog vagyok, mert az volt a célom, hogy bejussak a döntőbe. Ott leszek a nyolcas pályán, van egy sávom, tökéletes.”

Videónkban arról is beszél: hosszú kihagyása miatt az sem volt biztos, hogy rajthoz áll, még az edzője is meglepődött, amikor két hete úgy döntött, elindul.

Hosszú Katinkának a 200 pillangóban nem jött össze a döntő, de tudta is, hogy nincs csúcsformában.

„Az olimpia után jó hosszú ideig nem úsztam. Amikor kiderült, hogy Budapest fogja megrendezni a világbajnokságot, én nagyon szerettem volna itt lenni, próbáltam minél jobb formába kerülni, de ahhoz még kell egy kis idő, hogy közelebb legyek a régi időkhöz. Tudtam, hogy nagyon messze vagyok a százszázalékos formától, azzal a mentalitással jöttem, hogy próbálom a maximumot nyújtani a jelenlegi állapotomhoz képest, és arra koncentrálni, mennyire jó, hogy itthon van a világbajnokság, hogy még egyszer átélhetem a közönséget, úgymond nyomás nélkül.”

Kós Hubert 200 vegyesen jutott döntőbe.

„Nagyon örülök, hogy ötödik vagyok. Igazából a döntőbe jutás volt a célom, hogy most négyes vagy nyolcas pálya, az teljesen mindegy. Kicsit féltem, amikor beértem, és láttam az időmet, hogy talán nem lesz elég, de a második futam nem volt olyan gyors, mint gondoltam.”

Németh Nándor szétúszás után jutott döntőbe

Milák Kristóf sajtótájékoztatója

19. VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
ÚSZÁS, DÖNTŐK, KÖZÉPDÖNTŐK
Június 21., kedd
férfi 800 m gyors, döntő – világbajnok: Robert Finke (Egyesült Államok)

női 200 m gyors, döntő – világbajnok: Jang Csün-hszüan (Kína)
férfi 100 m gyors, elődöntő – Németh Nándor 47.69-cel, új országos csúccsal szétúszásban bejutott a döntőbe; Szabó Szebasztián 48.19-cel a 12. helyen végzett.
női 50 m hát, elődöntő
férfi 200 m pillangó, döntő – világbajnok: Milák Kristóf (Magyarország) – új világcsúccsal; Kenderesi Tamás a 6. lett.
férfi 50 m mell, döntő – világbajnok: Nic Fink (Egyesült Államok)
női 200 m pillangó, elődöntő – Kapás Boglárka a nyolcadik idővel döntős, Hosszú Katinka a 13. helyen zárt.
férfi 200 m vegyes, elődöntő – Kós Hubert az ötödik idővel döntős, Török Dominik a 15. lett.
4x100 m vegyes vegyes váltó, döntő – világbajnok: Egyesült Államok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik