Vizes vb: reggel 8 helyett este 8-ra ér haza a magyar csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.10. 19:31
Bár csak perceken múlott, így is lekéste az isztambuli repülőtéren a csatlakozást a magyar úszóválogatott, ezért csak este nyolc előtt várható a Budapestre érkezésük – értesült a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársa.

„Még nem volt vasárnap éjfél, amikor elhagytuk Kazanyt, és azt reméltük, hogy hétfőn reggel időben hazaérünk, de nem így történt. Az isztambuli légikikötőben nagyot futottunk, de ez is kevés volt ahhoz, hogy a budapesti géphez időben érkezzünk. A földi személyzet minden segítséget igyekezett megadni nekünk, nem rajtuk múlott, hogy több mint fél napot fogunk késni" – mondta Kiss László, a válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar sportolókat és a kísérőiket egy négycsillagos szállodába szállították, ahol legalább aludni tudtak. Több szerencséje volt a kétszeres kazanyi világbajnok Hosszú Katinkának és a férj-edzőjének, Shane Tusupnak, a Verrasztó testvéreknek és az édesapjuknak, valamint Jakabos Zsuzsannának és az edzőjének, Petrov Ivánnak, akik nem Isztambulba repültek, hanem Moszkvába, ahol kedden és szerdán FINA világkupaversenyt rendeznek.

A történethez tartozik, hogy a budapesti csatlakozásról lemaradt versenyzők és vezetők csomagjai terv szerint megérkeztek a Liszt Ferenc repülőtérre, és ott várják a gazdáikat.

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Marchand döbbenetes világcsúccsal, Kós ötödikként döntős 200 vegyesen

Vizes vb 2025
15 órája

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
16 órája

Hajdú Kata: Kell még kis idő, hogy megszépüljön az ezüstérem

Vizes vb 2025
20 órája

Szingapúri szintlépés – Patai Gergely publicisztikája

Vizes vb 2025
2025.07.29. 23:38

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
2025.07.29. 13:13

Videó: Kapu Tibor „űrsebességet” küldött Kós Hubertnek a férfi 100 hát döntője előtt

Vizes vb 2025
2025.07.29. 12:09

Kínai arany született női szinkronműugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.29. 11:42

2026-ban Pekingben rendezik a rövidpályás úszó-világbajnokságot

Úszás
2025.07.29. 08:45
Ezek is érdekelhetik