Vizes vb: Az első 50 után lefújhatták volna, nem? – Kozma

Vágólapra másolva!
2017.07.25. 18:26
null
Kozma Dominiket elvitte a szíve (Fotó: Koncz György)
Mint arról beszámoltunk, a magyarországi vizes világbajnokságon a férfi 200 méter gyors döntőjében Kozma Dominik szenzációs úszással, új országos rekorddal a 6. helyen ért célba. A magyar versenyző így látta a finálét!

„Megálmodtuk, messze volt a cél, de úgy érzem, hogy az út jó része már megvan. Nagyon sokat javítottam a legjobbomon, meglett az országos csúcs is, már nagyon régóta éheztem rá, eddig eléggé elérhetetlennek tűnt, ám most már nem az. Az elejétől úgy voltam vele, hogy nem figyelek senkire, teszem a magam dolgát. Jól is ment, de mocskosul meghaltam a végére, majd legközelebb okosabbak leszünk. Vagy megcsináljuk ugyanezt, és be is fejezzük" – mondta az MTVA kamerái előtt Kozma.

„Az első ötvenen világcsúcsrészidőn belül kezdtem, fújták volna le ott, nem? Sőt, még a harmadik után is lefújhatták volna. Elvitt a szívem az elején, de örülök neki, hogy ki tudtam úszni magam, majd legközelebb taktikázunk is. Nem kellett körbenéznem, minden fordulónál tudtam, hogy állok, köszönhetően a közönségnek. Jöhetnének velem mindenhova a nézők, és akkor mindig így menne!” – tette hozzá a vegyes zónában.

„Megfenyegettem még tavasszal, amikor még dagi volt, de látni lehetett, hogy van még benne, és sokkal jobb tud lenni, ha leadja a felesleget” – mondta korábban a Nemzeti Sportnak Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, amire Kozma csak ennyit reagált:

„Szeretek enni, olyan világverseny azonban még nem volt, hogy ne fogyjak vissza. Napi két edzésnél úgyis megzabálom a testem. De mondtam, hogy egyértelmű, hogy visszafogyok. Nem is akartam dagadtan úszni. Milyen ciki lenne már az, nem?"

Legfrissebb hírek

Molnár Dóra hetedik lett 200 háton, Kós Hubert új országos csúccsal döntős 50 méteren

Vizes vb 2025
7 órája

Óriási fölénnyel nyerte meg az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
8 órája

Kós Hubert újra a világ előtt

Vizes vb 2025
13 órája

Kiváló magyar szereplés a vizes vb szombati úszó előfutamain

Vizes vb 2025
14 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
22 órája

Videó: Marchand a helyszínen gratulált Kós Hubertnek a világbajnoki címhez

Vizes vb 2025
Tegnap, 16:49

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:31

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
Tegnap, 14:00
Ezek is érdekelhetik