Vívó-vb: Kondricz születésnapja úgy sikerült, ahogy tervezte

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2019.07.16. 20:00
Mind a négy női tőrözőnk sikerrel vette a selejtező küzdelmeit a budapesti vívó-világbajnokságon. Kondricz Kata ráadásul a csoportkör után már csak szurkolt a társaknak, no meg várta, hogy megünnepeljék a 21. születésnapját. De mindenekelőtt egy jó ebédre vágyott a sikeres délelőtt után. 

„Pontosan így terveztem a születésnapomat, nagyon örülök, hogy sikerült bejutnom a 64 közé, s várom a folytatást! Utóbbi miatt többen gratuláltak, mellesleg azért boldog szülinapot is kívántak. A csapattársaim azt ígérték, hogy este sütizünk, de most éhes vagyok, úgyhogy egy ebédet mindenképpen meg szeretnék ejteni”mondta Kondricz Kata az NSO Tv-nek, miután kiszurkolta másik három tőrözőnk főtáblára jutását.

Hogy mit szeretett volna enni ebédre, és milyen különleges kívánsága van a születésnapjára, az videónkból kiderül.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
22 órája

Szűcs Luca a vb-bronz után: Egyetlen pillanatig sem adtuk fel!

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:47

Japán visszavágott Párizsért, vb-ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:45

Bronzérmes a női kardcsapat a vívó-vb-n!

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:27

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:07

Szilágyi Áron: Ilyenkor nagyon dühös tudok lenni magamra

Egyéb egyéni
2025.07.29. 08:36

Ez taktikai vereség volt – Nemcsik Zsolt kardcsapatunk vb-döntője után

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:46

Kardcsapatunk kikapott a döntőben, Olaszország a világbajnok

Egyéb egyéni
2025.07.28. 16:57
Ezek is érdekelhetik