Evezés: Boros és Czinege U23-as Eb-aranyra cserélte a negyedik helyet

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.10.01. 09:05
Címkék
A szeptemberben U23-as Európa-bajnoki címet szerző Boros Bálint, Czinege Tamás evezős kettest látogattuk meg a csepeli bázisukon, ahol – felkészítőjükkel, ifj. Pergel Lászlóval együtt – felidézték a belgiumi siker pillanatait, majd a jövőbeni terveikre is kitértek.

Boros Bálint és Czinege Tamás már évek óta erősíti a Csepel Evezős Klubot, kitartó munkájuknak köszönhetően pedig kategóriájukban, a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesek között aranyérmet szereztek szeptemberben a belgiumi U23-as Európa-bajnokságon. Felkészítőjük nosztalgikus hangulatban idézte fel a közös munka kezdetét.Boros Bálint és Czinege Tamás már évek óta erősíti a Csepel Evezős Klubot, kitartó munkájuknak köszönhetően pedig kategóriájukban, a könnyűsúlyú kormányos nélküli kettesek között aranyérmet szereztek szeptemberben a belgiumi U23-as Európa-bajnokságon. Felkészítőjük nosztalgikus hangulatban idézte fel a közös munka kezdetét.

Boros Bálint (balra) és Czinege Tamás ünnepel Fotó: Czucz Bálint/MESZ
Boros Bálint (balra) és Czinege Tamás ünnepel Fotó: Czucz Bálint/MESZ

Boros Bálint (balra) és Czinege Tamás ünnepel  •  Fotó: Czucz Bálint/MESZ

„Mindketten 12-13 évesen kerültek hozzánk, azóta korosztályról korosztályra együtt haladunk – emlékszik vissza ifj. Pergel László. – Rendkívül szerény, visszafogott srácokról beszélünk, akikkel könnyű és hálás együtt dolgozni. Az edzésterveket is át szoktuk beszélni közösen, kikérem a véleményüket. Szerencsére a sérülések és a mentális problémák is elkerülték őket, bízom benne, hogy ez a jövőben sem változik majd.”

A duó korábban többször is hajszállal maradt le a világversenyek dobogójáról, így érthető, hogy motiváltan várták a korosztályos Eb-t a hat hajót számláló mezőnyben.

„A tavalyi Európa-bajnokságon negyedikként értünk célba a kategóriánkban, nagyjából fél másodperccel csúsztunk le a dobogóról – kezdi Boros Bálint. – Fájó vereség volt, nagyon szerettünk volna érmet szerezni. Idén a nyári világbajnokság előtt nem gondoltuk, hogy az első három közelébe érhetünk, ennek ellenére kilenc század másodperccel a harmadik után fejeztük be a döntőt. A belgiumi Eb-re már úgy utaztunk el, hogy muszáj lesz érmet szerezni, és olyan eredményt elérni, amire büszkén, medállal a nyakunkban emlékszünk vissza. A mezőny nagyrészét ismertük, a pályaosztó futam is jól sikerült.”

„A rajtnál meglepődtünk, mert kilőtt a mezőny – folytatja Czinege Tamás. – Szerintem ezerötszáz méterig nagyjából mindannyian együtt maradtunk, elhúzni senki nem tudott. Az utolsó ötszáz kezdetén akkora hátrányunk volt, hogy éremben még reménykedtem, első helyben viszont már nem. A végét viszont jól bírtuk, míg a többi hajó elfáradt, így sikerült fordítani. Nehéz leírni, hogy mit éreztem a célba érést követően; egy ideig nem fogtam fel az eredményt. Talán az ünnepség után tudatosult bennem igazán, hogy sikerült.”

A fiatalok(akiknek klubtársaik– az U23-as Eb-n ötödik helyet szerző, normálsúlyú kettesben indulóKoncsik DominikésJuhász Tamás– is rengeteget segítettek) az aranyérem után sem állnak meg, már célba is vették a 2024-es párizsi ötkarikás játékokat. A kvalifikációhoz azonban komoly változtatásokra lesz szükségük.

„A tervek szerint kategóriát fogunk váltani, átnyergelünk a könnyűsúlyú kétpárevezősök közé – ez a kettessel ellentétben olimpiai szám, a jelenlegi állás szerint 2024-ben utoljára – mondja Boros. – Lényegesebb nehezebb feladat lesz a korábbiaknál, de meg akarjuk próbálni, hiszen az ötkarikás játékokmindenkinek a legfőbb cél!”

További korosztályos hírekEVEZÉSBENa sportági aloldalunkon.

 

Legfrissebb hírek

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
5 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
5 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
5 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
5 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Visszatérők – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

MLS: bejelentették, hogy 2027-től jön az ősz-tavaszi rendszer

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik