Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.04.07. 19:15
null
A tavaszi iskolai szünetben szűk egyhetes edzőtáborban vett részt az U16-os fiú kosárlabda-válogatott, és folytatta a felkészülést a nyári korosztályos Eb-re. Moosz Milán csapata két edzőmeccset is játszott az összetartás alatt.

Ismét edzőtáborba vonult az U16-os fiú kosárlabda-válogatott, amelynek tagjai igyekeztek a húsvéti iskolai és egyben bajnoki szünetet a lehető leghatékonyabban eltölteni, így hát folytatták az ősszel megkezdett munkát, és gőzerővel készültek a célversenyre, vagyis a nyári Európa-bajnokságra. Moosz Milán szövetségi edző ezúttal húsz játékosból álló bő keretet hívott össze a március végén-április legelején rendezett hatnapos, székesfehérvári összetartásra.

„Mindenképpen szerettük volna kihasználni a szünet adta lehetőséget, és még egy tavaszi edzőtáborra összehívni a srácokat, ugyanis a nyárig, vagyis a közvetlen Eb-felkészülés kezdetéig már nem lesz több alkalmunk együtt dolgozni, a mostani volt az utolsó szezon közbeni összetartásunk – mondta Moosz Milán az Utánpótlássportnak. –

A korábbiakban már részt vettünk együtt az ORV-n, illetve a Szent István-kupán is, és ezeken a tornákon egyértelműen kezdett kikristályosodni a nyolc-tíz fős magja a keretnek, így az alapja egyértelműen látszik annak a csapatnak, amellyel majd számolunk az Eb-n is.

és ez tökéletes alkalom volt arra, hogy személyesen is megnézzünk, felmérjünk olyan srácokat, akiket korábban még egyáltalán nem hívtunk be, vagy már régen szerepeltek a válogatottban, de az elmúlt időszakban olyan teljesítményt nyújtottak a klubjukban, amellyel kiérdemeltek a bizonyítási lehetőséget. Emellett arra az eshetőségre is próbálunk felkészülni, ha ne adj' isten valamilyen sérülés történne a hátralévő időszakban, és tartalékokat kellene majd behívnunk. Ráadásul még van egy levegőben lógó ügy Kiss Tamás szerepeltetése kapcsán. Tudni kell róla, hogy ő felvidéki fiú, szlovák-magyar kettős állampolgár, és a DEAC színeiben második éve játszik Magyarországon. A FIBA szabályozása miatt jelen pillanatban még kérdéses, hogy az Európa-bajnokságon játszhat-e a magyar válogatottban.

Tehát, a mostani összetartáson picit már az eshetőségre is készültünk megoldásokkal, ha Kiss Tamás nem állhat rendelkezésre. Mindezt úgy, hogy azért akadtak hiányzóink is, ugyanis a légiósok nem tudtak hazajönni a klubjukból, illetve többen sérülés miatt maradtak távol."

Moosz Milán Forrás: NKA Pécs

Az U16-os fiúk két edzőmeccset is játszottak, előbb az U15-ös válogatottal (KKP 2011-es évjáratának csapata), majd a Vasas Akadémia U19-es gárdájával csaptak össze. Az első meccsen 98–66-ra nyertek a fiatalabbakkal szemben, míg a másodikon 80–65-re kikaptak a pasaréti junioroktól.

„Szerettünk volna külföldi csapatokkal játszani, de az utolsó pillanatban történt lemondások miatt végül ez nem jött össze, így a Vasas volt segítségünkre, és a központi kiválasztó-képző programban szereplő U15-ösök mellett még a Vasas idősebbjeivel játszottunk egy rendkívül hasznos meccset. A rendelkezésre álló húsz játékosból összeállítottunk egy A- és B-keretet, az előbbi lépett pályára a KKP U15 ellen, míg utóbbi a Vasas juniorjai ellen.

Ez mindenképpen örömmel tölt el, mert azt jelzi, hogy minőségi, jó munka zajlik a klubokban. Jó formában voltak a játékosok, szépen fejlődik mindenki, lépegetnek előre a fiúk, ami mindenképpen nagy könnyebbség számomra is, hogy nem kell mindent az alapoktól oktatni, hanem már felkészülten csatlakoznak hozzánk a válogatottba."

A nemzeti csapat tagjai majd június végén kezdik meg az öthetes közvetlen Európa-bajnoki felkészülést az augusztus 6. és 15. között Szkopjéban rendezendő B-divíziós kontinenstornára, amelyen a mieink az észtekkel, a dánokkal, a britekkel és az osztrákokkal szerepelnek közös csoportban.

Az U16-os fiúválogatott kerete a tavaszi edzőtáborban:
Kiss-Mester Ádám (Budapesti Honvéd), Csécsei Nándor (Budapesti Honvéd), Radnóti Soma (NKA Pécs), Kiss Tamás (DEAC), Makk Milán (Soproni Sportiskola), Szopori Bence (NKA Pécs), Szöllősi Máté (Vasas Akadémia), Fárbás Benjamin (DEAC), Kelemen Attila (MAFC), George Banks (Körmendi Törpördögök), Horváth Máté (Szombathelyi Sportiskola), Dócs Antal János (Óbudai Kaszások), Lo Cheikh Ádám (NKA Pécs), Jánosi Roland (Budapesti Honvéd), Gábor Edgár (MAFC), Révész Veres Albert (Budapesti Honvéd), Dudás Olivér (Budapesti Honvéd), Wágner Krisztián (Budapesti Honvéd), Ábrahám Gergő (Soproni Sportiskola), Galavits Levente (Vasas Akadémia)

(Kiemelt kép forrása: MKOSZ)

Legfrissebb hírek

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
5 órája

3x3-as kosárlabda: Papp Klaudia nélkül is a vb-kijutás a cél Szingapúrban

Kosárlabda
10 órája

NBA: zsákolóbajnokságot indít Shaquille O'Neal

Amerikai sportok
10 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
10 órája

Vívás: a női tőrcsapat 6., a férfi 10. a junior-vb-n

Utánpótlássport
12 órája

A hónap utánpótlásedzője: március jelöltjei

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
Tegnap, 13:35

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57
Ezek is érdekelhetik