Vívás: Pelle Domonkos junior Európa-bajnok!

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.27. 17:32
null
Lehengerlő vívással nyert aranyérmet az antalyai junior Európa-bajnokságon a párbajtőröző Pelle Domonkos.

A törökországi Antalyában zajló korosztályos vívó Európa-bajnokságon a kadétokat a juniorok váltották a pástokon, ám a magyarok sikersorazata az idősebbek között sem szakadt meg, és küldöttségünk az ötödik versenynapon is éremnek örülhetett, ráadásul a legfényesebbnek.

Pelle Domonkosról eddig is köztudott volt, hogy a korosztályában a világ legszűkebb elitjéhez tartozik, és ezt két éve még kadétvilágbajnoki címmel igazolta, a közelmúltban pedig már a juniorok világkupáin való remekléssel bizonyította. De ahogy László István mellett a másik edzője, Peterdi András szögezte le az Eb előtt: ha valahol, akkor párbajtőrben nem lehet biztosra menni a világversenyeken.

Peterdi András és Pelle Domonkos az Eb-n Fotó: Bizzi Team

Azt azért senki nem vitatta, hogy Pelle esélyesként indul az Eb-n, és a Budapesti Honvéd fiatalja már a csoportkörben egyértelművé tette szándékait: hatból hat győzelemmel lépett tovább.

Az egyenes kieséses szakaszban Pelle könnyed, lett kihívó elleni sikerrel kezdett, majd a spanyol Martin Gamazóval szembeni asszója már igen szorosan alakult, de a magyar kiválóság végül továbbment (15:14). A német Jakob Stange is méltó ellenfélnek bizonyult, hiszen 15:13-ra kapott ki Pellétől, aki az elődöntőbe jutásért az olasz Matteo Gallassival csapott össze. A végletekig kiélezett negyeddöntőben Galassi 14:12-re vezetett, amikor egy kétlámpás találat is elég lett volna a diadalához, ám Pelle rendkívül koncentráltan, bravúros tusokkal megfordította a meccset, és 15:14-gyel ő ment a négy közé.

És magyar szempontból az Eb csütörtöki versenynapjának izgalmai ezzel véget is értek, ugyanis

Pelle az elődöntőben 15:4-re leiskolázta a lengyel Bartosz Kuznikot, a fináléban pedig 15:8-ra páholta el a német Matthew Buelaut.

A döntőben Buelau 7:0-s hátrányban volt, amikor egy együttes találattal megszerezte az első pontját, de akkor már a parádésan vívó magyar ellen nem volt esélye.

Pelle Domonkos junior Európa-bajnok Fotó: Bizzi Team/MVSZ

Pelle Domonkos megérdemelten szerzett junior Európa-bajnoki címet!

A magyar párbajtőröző fiúk közül Császár Zoltánnak is jár a dicséret a hetedik helyéért, de megcsillogtatta tudását a 19. Balázs Bence és a 35. Keresztes Ádám is.

A junior női kardozók ezúttal egyéniben nem szereztek érmet. A hetedikként végző Spiesz Annát az orosz Alekszandra Mihajlova állította meg 15:7-tel a negyeddöntőben, Csonka Dorottya (9.) és Kovács Zsanett (14.) egy körrel korábban esett ki, Kónya Csenge a 42. lett. A kardozó lányok az utóbbi években rendre kimagaslóan szerepeltek a világeseményeken, és bár ezúttal nem álltak egyéni dobogóra, a rendkívül erős mezőnyben látható volt, hogy a legjobbak közé tartoznak. Csapatban újra csatába lehet szállni az érmekért szombaton!

A junior női tőrözőink közül az értékes hatodik helyen végző Kollár Anna jutott a legtovább. A sokra hivatott reménység a negyeddöntőben az olasz Ludovica Franzonitól kapott ki 15:5-re. Papp Jázmin a 10., Polonyi Petra 40., Marosi Gréta pedig a 73. lett.

Jegyzőkönyv később...

(Kiemelt képünkön: Pelle Domonkos Fotó: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Lei ezüstérmes a szombathelyi nemzetközi versenyen

Utánpótlássport
13 órája

Selmeci Attila: A kedves edzők megtalálják a gyerekekhez vezető utat

Utánpótlássport
16 órája

Jégkorong: rohamosan közeleg a milánói vb az U20-as válogatottnak

Utánpótlássport
19 órája

Vívás: Rácz arany-, Fodor ezüstérmes a taskenti kadét kard világkupán

Utánpótlássport
2025.11.13. 19:53

Atlétika: hat Eb-éremmel gazdagodott az utánpótlás az idén

Utánpótlássport
2025.11.13. 16:52

Aerobik: három magyar arany az U15-ös és junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.11.13. 14:29

Cselgáncs: „Régóta vágytam már erre az Eb-éremre” – Kriza Anna

Utánpótlássport
2025.11.13. 09:02

Asztalitenisz: két bronzérem a szombathelyi utánpótlás-nemzetközin

Utánpótlássport
2025.11.12. 20:27
Ezek is érdekelhetik