Úszás: Győrben a jó hangulathoz remek eredmény párosul

B. M. utanpotlassport.huB. M. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.11.09. 09:05
null
Az UNI-Győri Úszó SE a serdülő országos bajnokság után a felnőttek rövid pályán ob-jén is a legeredményesebb klub lehet.

A Kaposváron zajló felnőtt rövid pályás országos bajnokság harmadik napja után továbbra is az UNI-Győri Úszó SE áll a pontverseny élén, amely az utánpótláskorú úszóknak is köszönhető. 

A legnagyobb szenzációt a 14 éves Pápai Olivér okozta azzal, hogy megnyerte a 400 m gyorsúszást, megelőzve a Párizsban 10 kilométeren olimpiai bajnok Rasovszky Kristófot, és korosztályos csúccsal lett országos bajnok. A fiatal ígéret pénteken 200 gyorson is korosztályos rekordot állított fel – ebben a számban negyedikként ért célba –, valamint a 4x100-as gyorsváltó tagjaként újabba aranyérmet ünnepelhetett.

A 18 esztendős Kováts Alex 200 m vegyesen harmadik lett, akárcsak 100 m hátúszásban. A korábban Kaposváron versenyző Kováts – valamint a 17 éves Herman Szabó Péter – pedig tagja volt az ezüstérmes győri 4x200-as gyorsváltónak is. 

A 15 éves Lakó Dorina két éremmel lett gazdagabb: a 4x100-as gyorsváltóval a második helyet szerzete meg, míg a vegyesváltóval felállhatott a dobogó tetejére. 

A győriek vezetőedzője, Petrov Árpád az országos bajnokság előtt mesélt az Utánpótlássportnak a szakosztály működéséről.

Óvodáskortól az olimpiáig foglalkozunk a gyerekekkel,

az egész kicsiktől a felnőttkorú versenyzőkig minden korosztály megtalálható az edzéseken. Klasszikus feladásos rendszert működtetünk, ifjúsági korig a gyerekek öt-hat edzővel találkoznak. Győrben az a nagy előnyünk a fővárosi klubokhoz képest, hogy hétszáz méteren belül tulajdonképpen minden megtalálható, ami a professzionális élsporthoz szükséges a gyerekek számára. Illetve az is különbség, hogy nincs a városon belül konkurenciánk. Ez elaltathatna minket, de érezzük a felelősséget, és keményen dolgozunk." 

A győri születésű Pápai nagyon szeret a szülővárosában úszni, mindenkit segítőkésznek tart és társaival folyamatosan támogatják egymást. Edzőjéről, Petrovról pedig elismerően beszélt:

„Ő a kedvenc edzőm, akivel eddig találkoztam, nagyon jó szakembernek tartom. Időnként szokott szigorú lenni, de csak annyira, amennyire szükséges. Amikor valamiért nem akarom leúszni az aznapra tervezett mennyiséget, mert fáradt vagyok, akkor mindig tud motiválni, célokat ad, amik átsegítenek a nehezebb időszakokon."

(Kiemelt képünkön: Petrov Árpád, Pápai Olivér, Kováts Alex Fotó: Máj Tamás/Utánpótlássport)

 

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Isztambulban kezdik nemzetközi szereplésüket a tőrözők

Utánpótlássport
8 órája

Cselgáncs: kezdődik a moldovai U23-as Európa-bajnokság

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Törökbálinton első a tökéletes technika, utána jöhet a terhelés

Utánpótlássport
2025.10.29. 20:28

Kosár: „Fontos, hogy legyen stílusa a női szakágnak” – Meszler Balázs

Utánpótlássport
2025.10.29. 18:59

Ökölvívás: párhuzamosan haladnak előre az U15-ös Eb-ezüstérmesek

Utánpótlássport
2025.10.29. 15:58

Fiatalszabály: nyűg vagy áldás?

Utánpótlássport
2025.10.29. 09:06

Vitorlázás: Litkey és Dardenne kettőse hatodik a Nacra 15 Eb-n

Utánpótlássport
2025.10.28. 18:39

Labdarúgás: három gólt szereztek a fiatalok az NB I 11. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik