Torna: Zámbori Zala sikeres Gymnasiadéval zárná le utánpótláséveit

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.22. 09:01
null
A 18 éves, EYOF-aranyérmes tornász, Zámbori Zala nagy reményekkel utazik a bahreini Gymnasiadéra, amely az FTC-Telekom fiataljának korosztályos versenyzőként az utolsó kiemelt nemzetközi versenye lesz.

Csütörtöktől jövő szerdáig bezárólag Bahrein fővárosa, Manama ad otthont a középiskolás korú sportolók multisporteseményének, a Gymnasiadénak, amelyen a magyar ifjúsági tornászok is képviseltetik magukat. A korosztályos fiúválogatott első számú versenyzője Zámbori Zala lesz, aki tavaly nyújtón aranyérmet szerzett a maribori Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon, legutóbb pedig

már a felnőttek között is letette névjegyét, miután a Mesterfokú-bajnokságon megnyerte a nyújtó szerenkénti döntőjét.

Ezzel a ferencvárosiak 18 éves reménysége volt az egyetlen ifjúsági korú versenyző, aki győzni tudott a „nagyok" évzáró, kiemelt viadalán.

Nagyon izgatottan várom már a Gymnasiadét, ugyanis ifiként a bahreini lesz az utolsó nagy nemzetközi versenyem,

mielőtt januártól hivatalosan is fellépek a felnőttkorosztályba – mondta Zámbori az Utánpótlássportnak. – Nincsenek konkrét elvárásaim, ami az eredményt illeti. Alapvetően mindenki jól felkészült és remek formában várja a rajtot a válogatott tagjai közül, szóval nyilván szeretnénk minél jobban szerepelni. Az csak majd a helyszínen derül ki, milyen erősséget fog pontosan képviselni a mezőny, és mire lesznek elegek a gyakorlataink." 

Zámbori Zala Forrás: MOB-Média

A tornászok egyéni összetett versenyét jövő kedden, október 29-én rendezik, majd másnap következnek a szerenkénti döntők.

Szeretnék legalább egy szeren bejutni a fináléba. Erre az elmúlt időszak eredményei alapján a nyújtón lehet a legnagyobb esélyem.

Mint már mondtam, felkészültnek érzem magam, számtalan sikeres gyakorlat van a hátam mögött, ami nyilván ad egyfajta magabiztosságot. Most már csak az a dolgom, hogy Manamában is bizonyítsam, hogy mire vagyok képes."

Zámbori a Gymnasiade után november elején az ifjúsági csapatbajnoksággal, illetve korosztályos szerenkénti bajnoksággal zárja le az idei versenyszezonját.

(Kiemelt kép forrása: fradi.hu)

 

 

Legfrissebb hírek

Valter Tibor: Csak szeretni kell biciklizni és gyerekekkel foglalkozni

Utánpótlássport
6 órája

Birkózás: Sillei ezüst-, Zsitovoz és Báger bronzérmes az U17-es vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Kosárlabda: egypontos magyar vereség az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
10 órája

Kosárlabda: szombaton rajtol a miskolci B-divíziós U20-as női Eb

Utánpótlássport
16 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Röplabda: nyeretlen maradt az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 20:24
Ezek is érdekelhetik