Atlétika: „Csoda, hogy 400-on induhatok a vébén” – Szentgyörgyi Zita

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
2024.08.08. 19:14
null
A 17 éves rövidtávfutó, Szentgyörgyi Zita év közben váltott 400 méterre, és már a perui U20-as vb-re készülhet az egykörös versenyszámban.

Az idén az első évét tölti az U20-asok között az MTK Budapest 17 éves rövidtávfutója, Szentgyörgyi Zita, aki tavaly 100 méteren remekelt, és 11.68 másodperces U18-as hazai csúcsot állított fel, továbbá bronzérmet szerzett a maribori EYOF-on.

Soltész Renáta tanítványa a legutóbbi, július végi, Szolnokon rendezett U20-as országos bajnokságon a 100 méter mellett a 400 méter döntőjét is megnyerte. Utóbbi versenyszámra nem régen készül, de a felnőtt országos bajnokságról már ezüstérme is van. Ráadásul a júniusi, budapesti felnőtt ob-n

az 53.23 másodperces egyéni rekordjával kvalifikálta magát az augusztus végi, U20-as világbajnokságra,

melynek a perui főváros, Lima lesz a házigazdája.

„Fedett pályán megsérült a derekam, az alapozásból így másfél hónapot ki kell hagynom, ezért 100 és 200 méteren nem fejlődtem annyit, mint szerettem volna – mondja Zita. – Az mindenesetre pozitívum, hogy ezeken a távokon már stabilan futom azokat az eredményeket, amelyeket tavaly még kiugróaknak tekintettünk. A 400 méter viszont egyébként is a terveink között szerepelt, és a sérülékenységem, valamint az alkatom miatt talán jobban is illik hozzám. Kipróbáltuk, és igazán tetszik. Nagyon örülök, hogy a felnőtt ob-n sikerült megfutnom az U20-as világbajnokság szintidejét.

Szóval ezt igazi csodának tudom be. Szerencsésnek érzem magam, hogy így sikerült váltani.”

Szentgyörgyi Zita 400 méteren készül az U20-as vb-re Fotó: Hegedüs Gábor/MTK Budapest

Az U20-as vb-t augusztus 27. és 31. között Limában rendezik. Zita számára az elsődleges cél a tapasztalatszerzés lesz.

„Úgy érzem, hogy az U20-as vébén mentálisan és fizikálisan is csúcsformában állhatok rajthoz. Ezzel együtt sok újdonság fog írni. Arra is kíváncsi vagyok, hogy milyen tizenhét óra utazás után versenyezni a világ másik oldalán. Ilyen helyzetben még nem voltam. Természetesen arra törekszem majd, hogy tovább javítsam az egyéni csúcsomat, és

Addig is igyekszem hangolódni a vébére.”

(Kiemelt képünkön: Szentgyörgyi Zita Forrás: MASZ)

Legfrissebb hírek

Röplabda: a nők ötödikek, a férfiak nyolcadikok lettek

Utánpótlássport
26 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
4 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
19 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 16:35

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:11

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27