Vívás: Szilárd Anna a tatamiról vitte harcosságát a pástra

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.06.19. 19:24
null
A korábban cselgáncsozó Szilárd Anna a hazai párbajtőrszakág egyik kiemelkedő ígerétévé lépett elő.

Az idei korosztályos vívó-világversenyeken nagyszerűen szerepelt a 16 éves Szilárd Anna.

A Budapesti Honvéd párbajtőrözője a nápolyi kadét Európa-bajnokságon a korosztály elsőéveseként a kilencedik helyen zárt, majd a rijádi világbajnokságon kiemelkedő teljesítménnyel a negyeddöntőig menetelt,

és ott csak a későbbi aranyérmes, az azt megelőzően junior Eb-t nyert ukrán Anna Makszimenko tudta megállítani, így az előkelő ötödik helyet érdemelte ki.

Annával a Honvédban hét éve foglalkozik mestere, Diera Ferenc, aki természetsen büszke tanítványára. A tréner kiemelte,

a növendék számára rendkívül hasznos a páston, hogy korábban cselgáncsozott.

A tatamin is fényes jövőt jósoltak neki.

„Amikor hét évvel ezelőtt elkezdtük a közös munkát, már akkor látszott rajta a harcosság, ami a vívásban is erénynek számít – mondja Diera. – A Honvédban cselgáncsozott, és az edzője azt mondta nekem, mikor Anna vívni kezdett, hogy egy országos bajnokot vettem el tőle. Igaza lehetett, de végül is országos bajnok is lett belőle szinte minden eddigi korosztályában, csak éppen vívásban. Egyébként még ma is meg tudná csinálni a csípő- vagy a válldobást, de már nincs erre szüksége. Annának rendkívüli akaratereje van.

Ugyancsak a dzsúdóból hozta a robbanékonyságát és a gyorsaságát, nem mellesleg a fizikai erejét folyamatosan fejleszti, futni, úszni, erősíteni jár.”

Diera Ferenc és sokra hivatott tanítványa, Szilárd Anna Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Az edző elmondta, hogy Anna továbbá ambiciózus, elhivatott és remek szemléletű versenyző, amely a családjában kapott neveltetésnek is köszönhető. A következő évadban még kadét marad, de már az idősebbek között is igyekszik megcsillogtatni tudását.

„A kadétok és a juniorok között szeretnénk a ranglista elején végezni, valamint már a felnőttmezőnyben is megpróbálunk tapasztalatot szerezni. Úgy gondolom, Anna idővel a felnőttek között is megállja majd a helyét, hiszen a szíve folyamatosan viszi előre és sosincs megelégedve magával. Még akkor is gyakorol, amikor nem is kellene. Soha nem kellett még unszolnom a vívásra.”

(Kiemelt képünkön: Szilárd Anna Forrás: Bizzi Team)

Legfrissebb hírek

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
12 órája

Öttusa: a KSI új perspektívát nyit a csömöri ígéretek előtt

Utánpótlássport
15 órája

Jégkorong: Papp Adrián megvillant az Erste Liga rájátszásában

Utánpótlássport
22 órája

Kosárlabda: túl van az első erőfelmérőn az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.03.18. 16:12

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10

Vívás: zsinórban ötödik éve ad egyéni kadét Eb-érmes kardozót a Vasas

Utánpótlássport
2026.03.17. 15:56

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Súlyemelés: Gulyás Milán csúcsjavításban is rekordot állított fel

Utánpótlássport
2026.03.16. 19:15
Ezek is érdekelhetik